Moszkva mellett is filmstúdiót épít Demján

2007.04.02. 15:11
Lakóházak és plázák mellett filmstúdiót is épít Moszkvában a TriGránit, és Demján Sándor Magyarországtól keletre még egy, az etyekihez hasonló méretú stúdióra kapott megbízást.

Az orosz főváros mellett épít filmstúdiót Demján Sándor. A tervezett épületegyüttes kétszerese lesz a majdnem negyvenezer négyzetméteres etyeki Korda Sándor Filmstúdiónak.

A Demján vezette TriGránit az orosz Gazprombank-Investtel alapított közös cégével van jelen Moszkvában, ahol nemcsak filmstúdiót, de lakásokat is építenének, később pedig városközpontokat húznának fel irodaházakkal, kulturális létesítményekkel, és logisztikai központokat létesítenének öt év alatt közel 7 milliárd dollár értékben. A kivitelező ezen kívül Magyarországtól keletre még egy, az etyekivel közel azonos nagyságú stúdió felépítésére is kapott megbízást.

Az etyeki Korda stúdió első négy műtermének építése a tervek szerint májusban fejeződik be. Az első fázisban, az év végéig hat műterem készülne el, a produkciós irodákkal, öltözőkkel, sminkszobákkal, műhelyekkel és raktárhelyiségekkel együtt összesen mintegy 83 millió euróból. A befektetői kör tagja a TriGránit-elnök Demján Sándor és a producer Andrew G. Vajna mellett a Rotschild-család és Peter Munk magyar származású, kanadai üzletember.