Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Milliárdokat költenek Magyarországon a külföldi filmesek

2005.07.06. 18:07
Milliárdokkal többet költenek a külföldi filmesek Magyarországon a tavaly hatályba lépett filmtörvénynek köszönhetően - közölte a Nemzeti Filmiroda nemzetközi referense szerdán az MTI-vel.
Számszerűen ugyan nem forgatnak több külföldi filmet Magyarországon, mint korábban, jelentőségében azonban megváltozott a helyzet - mondta Sós Judit. Augusztusban kezdi forgatását Steven Spielberg, és szintén a nyár utolsó hónapjában indul az Eragon című háromrészes fantasy felvétele.

Az első negyedévben két másik produkció esetében is megindult a nyilvántartásba vételi eljárás, amely szükséges ahhoz, hogy a készítők igénybe vehessék a 20 százalékos adókedvezmény formájában megjelenő közvetett állami támogatást: a Severance című horrorfilm és a The Ten Commandments rögzítése már megkezdődött.

Április óta három animációs film kért úgynevezett tényellenőrzést az adókedvezményhez, és öt koprodukciós alkotás is szerepel a forgatások felsorolásában, így például Tarr Béla új filmje, a Londoni férfi. A Nemzeti Filmiroda jelentése szerint az első negyedévben több mint 78 millió forintról adtak ki adóigazolást tizenöt különböző produkció számára. Ezek zöme játékfilm volt, de szerepelt köztük öt dokumentumfilm és két kisjátékfilm is.

Az első három hónapban két európai koprodukciót forgattak Magyarországon: a Joy Division című film a Magyar Filmkapcsolat Kft., míg a "Velvet Side of Hell" az Eurofilm Kft. gyártásában készült.

Az áprilisig nyilvántartásba vett forgatások felsorolásában szerepel például a The Day of Wrath (A harag napja) Christopher Lambert főszereplésével, a brit és osztrák részvétellel készülő Taxidermia, Pálfi György játékfilmje, valamint Az érsek látogatása című magyar-román-olasz koprodukció, Kamondi Zoltán alkotása.

A Nemzeti Filmiroda tavaly év végéig összesen 25 adóigazolást adott ki 19 magyar és 3 külföldi produkció részére, összesen 693 millió forint értékben.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.