Nagy Imre tarolt

2004.10.26. 15:53
A temetetlen halott dobogós lett a hétvégi nézettségi versenyben. Csak Budapesten tízezren voltak kíváncsiak a néhai miniszterelnök szenvedéseire, a top tízbe pedig nem is került más magyar film, még Árpa Attila akcióvígjátéka sem.
A temetetlen halott - Nagy Imre naplója igazi sikert aratott a magyar mozikban. A tízezres budapesti nézettséggel a hétvégi toplistán megszerezte a harmadik helyet, még Árpa Attila több hete negyedik helyen stagnáló akcióvígjátékát, az Argót is kiütötte az első tízből.

Mészáros Márta filmdrámája a Már megint bérgyilkos a szomszédom és a Collateral: a halál záloga után dobogós helyen szerepel.

Passiónyi kópiaszám

"A legfrissebb nézettségi adatok szerint az október 21-ei bemutatója óta összesen negyvenezren látták országszerte a filmet" - tájékoztatta az Indexet Kun Tímea, a Budapestfilm statisztikai osztályának munkatársa. Ebből hétvégén tízezren vettek jegyet A temetetlen halottra Budapesten, és ugyanennyien vidéken.

A film forgalmazóit nem lepte meg a váratlan siker. "Már a bemutató előtt is nagy volt az érdeklődés - nyilatkozta az Indexnek Tóth Krisztina, a Budapestfilm sajtóreferense. - Éppen ezért ugyanannyi, 33 kópiával indítottuk útjára a Nagy Imre-filmet, mint márciusban a Passiót." Ebből tizenkettőt Budapestre, huszonegyet vidékre küldtek.

Nem csökkenő érdeklődés

"Jól időzítettük az október 23-ai bemutatót is - mondta Tóth Krisztina -, de az érdeklődés még nem csökkent: 1260-an nézték meg a filmet hétfőn Budapesten, ami szintén jó eredménynek számít".

Míg a kritikusok A temetetlen halott főszereplőjének, Jan Nowickinak távolságtartó színészi játékát és az operatőr, Jancsó Nyika fényképezését emelték ki, a sajtó arról cikkezett, hogy a film a Magyar Televízió támogatása hiányában lengyel-szlovák koprodukcióban készült, 185 millió forintból. A filmet szülői felügyelet nélkül 12 éven felettiek nézhetik meg.