Nem lesz több Borat

2007. december 22., szombat 08:44

Sacha Baron Cohen úgy döntött, nem készít több Borat-epizódot, mert túl sokan indítottak pert ellene a kazah újságíró figurája miatt.

Nem bújik többé Borat, a rasszista, homofób, nőgyűlölő kazah álújságíró bőrébe Sacha Baron Cohen brit színész, miután a világszerte nagy sikert aratott figura miatt perek özönét zúdították rá és a filmet gyártó 20th Century Fox stúdióra.

Pedig szerette

Mint Cohen a The Daily Telegraph című brit napilap szombati számában megjelent interjúban elmondta, nagyon megszerette Borat alakját és elszomorítja, hogy sem őt, sem másik ellentmondásos figuráját, Ali G.-t sem játssza többé. Elismerte ugyanis, hogy a 2006-ban bemutatott film és az ő Arany Glóbusszal jutalmazott alakítása miatt egy év alatt háromezren indítottak pert ellene.

A Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika című áldokumentumfilm, amely 18 millió dolláros költségvetése után 260 milliót hozott a gyártóknak, egy kazah újságíró Egyesült Államok-beli kalandjait örökíti meg. Ebben Borat többek között megdöbbenésének ad hangot, hogy a nőket Amerikában nem zárják ketrecbe éjszakára, és arra szólítja fel egy bár vendégeit, hogy együtt énekeljék vele kedvenc slágerét: "Dobjátok kútba a zsidókat".

Legutóbb egy autósiskola vezetője perelte be a színészt, mert szerinte megtévesztette őt azzal, hogy újságírónak adta ki magát. Ugyancsak bírósághoz fordult két diák, akiket a nézők részegen látnak a filmben, amint éppen videón nézik Pamela Anderson vonaglásait.

A film 2006 őszi bemutatója után Nurszultan Nazarbajev kazah elnök úgy vélekedett: inkább nevetni kell a filmen, amely legalább felhívja a figyelmet Nyugaton ismeretlen hazájára.

Keresés

Moziblog

18+ Oszama él és élvezi
Hirtelen nem tudunk viccesebbet mutatni az Osombie című terrorzombis zséfilmnél.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!