Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Kirakták Hujbert a Nyóckerből

2004.10.22. 13:19
Az egyik főszereplő Hujber Ferenc hangját újraszinkronizálták a magyar South Parkként elhíresült Nyócker című rajzfilmben, mert a Londonban pizzafutárként dolgozó színész értesüléseink szerint ki akarta fizettetni a produkcióval a repülőjegyét, ami ehhez túl low-budget. Novák Erik producerrel beszélgetett az Index, aki szerint a decemberben bemutatott filmnek így is sok sztárhangja van Gryllus Dorkától Szabó Győzőig. Nyócker decembertől a mozikban.
Miért cseréltétek le az egyik főszereplő Hujber Ferencet?

Hujber még régen szinkronizálta az egyik főszerepet, Csorba Simit. Nagyon tetszett amit csinált, de elhúzott Londonba, és az utószinkront vele nem tudtuk felvenni. Így újravettük az egész hangot egy kevésbé ismert, de nagyon tehetséges színésszel, Csöre Gáborral.

Miért nem hívtátok haza, mint ahogy a Terézanyu produkció tette? Fizették a repülőjegyét.

Gondolkoztam rajta, hogy hazahozatom, de ez egy nagyon low-budget produkció: tokkal-vonóval együtt is csak 78 millió forint, amiből nullkópiával együtt le kell gyártanunk egy másfél órás animációs filmet, 5.1-es Dolby hanggal, ez az amerikai rajzfilmeknek a büfészámláját sem fedezné, de még Magyarországon sem áll neki senki 300 millió forint alatt egész estés rajzfilmnek.

Novák Erik
Hujber a Valami Amerika egyik főszerepe és a Barátok közt Tildájának megerőszakolása miatt itthon elég ismert sztár. Mennyire tesz rosszat a hiánya a Nyócker PR-jának?

A szinkronhang-lista Hujber nélkül is sztárokkal van tele. Apját, az olajszőkítő stricit Szabó Győző játssza, a főszereplő cigányfiút L.L. Junior szinkronizálta, nővérét Gryllus Dorka, apjukat, a Lakatos családfőt Gesztesi Károly. Nagyon fontos szerepe van a Szőke filmekből megismert két hülye rendőrnek Badár Sándornak és Horváth Jánosnak is, valamint Pindroch Csaba is feltűnik rajzfilmfiguraként.

Úgy hallottam ez egy VIII. kerületi Rómeó és Júlia-történeten alapul, mint a megbukott Rap, Revü, Rómeó című film.

A film nagy része valóban a nyóckerben játszódik, bár az őskorig is visszamegyünk, valamint globális konfliktusokat idézünk elő, és magunkra haragítjuk a világ jelenlegi szuperhatalmait, a Rómeó és Júlia sztori jelzésszinten jelenik csak meg, a szerelmesek rájönnek ugyanis, hogy ha nem változtatnak a dolgokon, mindketten sorsszerűen vesztésre vannak ítélve, és a rafkós cigánygyerek nem kíván romantikus módon megdögleni a szerelemért. Az említett filmhez amúgy semmi közünk, nincs említhető hasonlóság.

Azt is mondják, a South Parkhoz hasonlít.

A Nyócker semmilyen eddig látott rajzfilmhez nem hasonlít, nagyon remélem, hogy műfajt fogunk vele teremteni. Ha meg kéne határozni a kereteit: animációs akció-vígjáték összesküvés elméletekkel, multikulti kavalkáddal, romantikus elemekkel és nagyon jó zenékkel. A soundtracken L.L. Junior, Ogli-G, Ganxta Zolee, a Ludditák, Dj Mango és Dr. Dermot, a Kamikaze, A Space Cafe játszik a filmhez készült, eredeti számokat.

Vizuálisan?

A film vizuális világát és az ahhoz szükséges technikát a film rendezője Gauder Áron és kicsi, jó szakemberekből álló csapatunk fejlesztette ki. Egyedi, látványos, eddig nem látott megoldásokat alkalmaztunk. Komputeren áll össze az egész, fotók felhasználásával készült rajzok, 3D és 2D animációval, kézi rajzzal, hagyományos rajzfilm technikákkal. Lakatos Lóri feje például a forgatókönyvíróé, Orsós László Jakabé, és Szabó Győző külsejét is felhasználtuk a szerepéhez, de szerencsére Hujbert külsőleg nem építettük Simi figurájába.

A tavaszi magyar mozik bukássorozatának réme miatt csúszott a produkció bemutatója ennyit?

Nem, az időtényező miatt, több időnk van így tökéletesíteni a filmet

Mekkora nézettségre számítotok?

Nagyon remélem, hogy sikerül sok réteget megszólítanunk, bár biztos, hogy sokan nem fognak minket szeretni, sokkal többen viszont igen. A korhatáros besorolástól, 16 évtől a csillagos égig fölfelé mindenkit várunk a mozikba. Minimum nyolcvanezer nézőt kell produkáljon a film ahhoz, hogy ne kelljen 40 millát visszacsengetni az állami kasszába, a látogatottsági alap pályázaton kapott támogatást. Szeretnénk ha legalább ennyien megnéznék, de persze többre számítunk.