Szélesvásznon a 9/11-es kormányzati összeesküvés

2006.09.13. 13:14
Oliver Stone, aki sokakat meglepett új filmje, a World Trade Center szentimentális, patrióta hangnemével, egy Moszkvában tartott sajtókonferencián bejelentette, hogy filmjének folytatása kevésbé lesz elnéző. A szeptember 11-ét követő eseményeket feldolgozó alkotás egy összeesküvés szálait bontja ki.
A nagykövet Budapesten is megköszönte
"Ha összefogunk, akkor vissza tudjuk szorítani a terrorizmus fenyegetését, és elhozzuk a szabadságot a Közel-Keleten és dél-Ázsiában" - mondta April Foley, amerikai nagykövet ugyanazen a napon Budapesten a World Trade Center szeptember 11-én rendezett díszbemutatóján. Az Urániában tartott zártkörű vetítésen annak a kilencvenegy országnak a nagykövetei vettek részt, amelyeknek állampolgárai haltak meg a terrortámadásban, és azoké, akik részt vállaltak a terrorizmus elleni harcban. A nagykövet Oliver Stone filmjének vetítése alkalmából hazánknak is köszönetet mondott, amiért az "gyorsan az Államok segítségére sietett, és továbbra is támogatja a terrorizmus elleni küzdelmet."

"Egy nagyszerű sztorit rejt magában ez a film, az amerikai kormányon belül egy csoport a saját céljaira használja fel a szeptember 11-i terrortámadást" - mondta a moszkvai sajtó előtt szeptember 11-én Stone, A teória ugyan nem újdonság, de ellentmond a szeptember 11-ét feldolgozó mozifilmeket, és Stone itthon is hamarosan bemutatásra kerülő filmjét is jellemző kíméletességnek. A bejelentés ellentétes a rendező korábbi nyilatkozatával is, amiben a Wolrd Trade Center folytatásában a tragédia emberi oldalának politikamentes továbbvitelét ígérte, írta az AFP.

A több, kritikus hangvételű, kormányellenes filmet (JFK, Nixon) jegyző rendező egyúttal azzal vádolta Busht, hogy rosszul kezelte az Osama Bin Laden fegyveresei elleni küzdelmet. "Csak a merényletek felelőseit kellett volna üldözőbe venni, nem pedig általános harcot hirdetni a terrorizmus ellen" - jelentette ki.

Stone kritikája szerint az elnök a támadás után kialakult helyzetet arra használta fel, hogy félelmet keltsen az emberekben, és az országon belül megerősítse hatalmát. Bush a módszereit "George Orwelltől kölcsönözte, és a kormány visszaélt a hatalmával."

Bush, az ostoba pokolfajzat

"Mondhatjuk, hogy Bush jó politikus, csak az a kérdés, hogyan definiáljuk a jó politikust. Egy időben a politika célja még az volt, hogy az emberek javát szolgálja" - ment neki Bushnak egy nappal később az Oscar-díjas Sean Penn. A színész, akire máskor is jellemző az éles hangnem, az All the King's Men című politikai dráma bemutatóján nyilatkozott a Torontói Filmfesztiválon.

"Manapság az számít jó színésznek, aki a legtöbb díjat gyűjti be, és Bush is ebben az értelemben jó politikus. Ezt leszámítva az elnök maga Belzebub, ráadásul még ostoba is" - vitte tovább a gondolatmenetet. Majd amikor arra kérték, nevezzen meg néhány általa jónak tartott politikust, elmondta, hogy "mindenki tudja, kik azok, akik a tehetségüket, az energiájukat az országért és az emberekért áldozták. De azt is tudjuk, hogy ezek az emberek jelenleg a Fehér Házon kívül vannak."