Az elhajtott magzatok visszatérnek

2006.06.07. 11:27
Megszületett a környezettudatos horror, ha felelőtlenül elhajigáljuk a szemetet, akkor egy napon élve elrohadunk a limlomjainkkal együtt. Az elpusztított magzatok pedig visszatérnek, és ráijesztenek a nemtörődöm nőkre. A Pang testvérek új horrofilmjükről meséltek az Indexnek, abból az alkalomból, hogy eladták magyar forgalmazásra.
A Szem című horrorfilmjükről ismert hongkongi Pang tesvérekkel egy rövid interjú erejéig ültünk le beszélgetni. Re-cycle című új, minden eddiginél látványosabb filmjüknek az 59. Cannes-i Filmfesztiválon tartották a premierjét az Un Certain Regard szekcióban, de sem a művészfilmekre harapó zsűri, sem a közönség nem díjazta a kommersz, népnevelő alkotást, sőt a vetítésről sokan távoztak. Hongkongban a filmet júliustól vetítik, Magyarországon novembertől.

"Ha szellemek is vannak a filmben, akkor rögtön kettőnket kérnek fel a rendezésre" - jelzi a két Pang, hogy Hongkongban a nevük összenőtt a kísértethorrorral. "A Re-cycle alapötletét a számítógép lomtára adta, mert az abba bekerülő fájlok törlés után továbbra is a számítógépen maradnak, annak ellenére, hogy többet nem látjuk őket. A történet teljes egészében a mi fantáziánk szüleménye, nem támaszkodtunk semmilyen külső forrásra" - magyarázták a testvérek a Re-cycle alapjait.

Alice horrorországban


A két Pang
"A történet középpontjában egy írónő áll, aki új kötetén dolgozik. Mikor Chu Xun az első vázlatokat eldobja, azok szereplői életre kelnek, és elkezdik őt kísérteni. A főszerepre ugyanazt a Lee Sinjet választottuk, akivel a Szemben is együtt dolgoztunk" - a maláj származású színésznő egyébként a Szem előtt énekesnőként építgette karrierjét. "Azóta viszont több horrorfilmben szerepelt, ikont teremtettünk belőle" - jelentik ki büszkén a testvérek.

A Re-cycle alkotói válságtól gyötört írónője nem hátrál meg a kísértetekkel szemben, egy kis inspiráció eményében követi a a jelzéseiket. Nyomukban eljut az elhagyatott tárgyak, gondolatok világába, ami elsőre a csernobili atomerőmű mellett lassan pusztuló város hangulatát idézi. Később elfelejtett emberek hullanak az égből, és fülrepesztő sikolyokat hallató elvetélt embriók állják az útját. Ráadásul ha nem fut elég gyorsan, elporlad a többi szeméttel együtt, vagy elkapja egy elhanyagolt régi ismerős kísértete.

Ökohorror

Az abortuszra is reflektáló, szájbarágós befejezés apropóján megkérdeztük a Pang testvéreket, miért érezték szükségét, hogy ilyen nyilvánvalóan állást foglaljanak a magzatelhajtás ellen. "Nem az abortusz a fő témája a filmnek," - ellenkeztek -, "bár a filmben megmutatjuk, mi történne, ha az elvetetett gyerekek visszatérnének. Manapság ha valaki nem akarja, nem kell megtartania a gyereket. Igaz, Hongkongban illegális az abortusz. Inkább arra próbáljuk ráirányítani a figyelmet, hogy mi történik a fogyasztói társadalomban kitermelt rengeteg szeméttel. Mikor megtudtuk milyen szörnyű jövő vár ránk, ha nem hasznosítjuk újra a szemetet, elhatároztuk, hogy elkészítjük ennek a közeli jövőnek a horrorverzióját," vázolták a film egyszerű üzenetét. "Emiatt Nyugaton talán jobban is fogadják majd a filmet, mint Ázsiában, mert ott jobban odafigyelnek erre a kérdésre. A Re-cycle nem csak egy horrorfilm, ez a téma adja a különlegességét."


Danny és Oxide Pang: Re-cycle

"Nevetséges, ha egy férfit rémítenek halálra a kísértetek, ezért használunk inkább női főszereplőt a filmjeinkben. Sokkal hitelesebb, ha egy nő rémüldözik és sikoltozik a vásznon, és így a közönség együttérez vele" - adták elő saját újításként az evidenciát, majd zárásként az ázsiai horror kémiáját boncolgatva hozzátették, "a nyugati horrorfilmek sokkal logikusabbak, ott mindent meg kell magyarázni, és a végén a közönség számára ki kell derüljön a megfejtés. Erre a sokkal irracionálisabb ázsiai horrorokban nincs szükség, elég, ha a hirtelen hanghatások és effektek riogatják a nézőket. Az amerikai horrorfilmeknek hihetőnek kell lenniük, az ázsiaiak lehetnek kevésbé hihetőek, mert inkább a fantáziára épülnek."

Itthon az előző filmjük sem jött be

A magyar mozikba az Intersonic várhatóan novemberben hozza be a filmet, annak ellenére, hogy ahogy Csurdi Gábortól megtudtuk, a Szem nem igazán működött itthon, ezért a Budapestfilm nem is érdeklődött a testvérek új filmje iránt. Talan jobban jár majd a Szem 2007-re beharangozott amerikai remake-je, aminek a főszerepét Reneé Zellwegerre osztották. A Re-cycle az ázsiai horrorfilmes testvérpár, Danny és Oxide eddigi legnagyobb költségvetésű rémtörténete.