'Fábryt a kutyája miatt nem vágom ki'

2004. október 21., csütörtök 13:21

Papp Bojána A tévé és én című szemle-díjas dokumentumfilmjét beválogatták az október 25. és 30. között megrendezésre kerülő nagyszebeni Astra Filmfesztiválra - írta a magyar.film.hu. A rendező a növekvő külföldi érdeklődés miatt újravágja az alkotást. Néhány show-műsoros jelenetet hagy ki a dokumentumfilmből, de ahogy az Indexnek elmondta: "Fábryt a kutyája miatt nem vágom ki".

A dokumentumfilmek seregszemléjén is induló darab egy Friderikusz Sándor-rajongót követ 47 percen keresztül, amint tv-műsorok felvételein vesz részt, és a médiasztár szülőhelyére is elzarándokol.

A tévé és én
Az olaszországi Luccában október elején rendezett European Social Documentary (ESoDoc) 2004 filmes képzésen az elsőfilmes rendezőt rábeszélték, hogy, ha nyugaton is sikert akar aratni a dokumentumfilmmel, akkor rövidítenie kell rajta.

A 26 órányi anyagból készült A tévé és én című filmből a magyarországi televíziós show-kon forgatott részeket vágja ki most a rendező. "A Fábry Show-n forgatott intermezzo viszont biztosan marad. A kutya miatt" - árulta el.

A jelenetben ugyanis a főszereplő a szünetben Fábry kutyájával próbál barátkozni, hogy a mogorva showman legalább egy pillantásra méltassa, de hiába. Utólag a kamerának bevallja, hogy retteg a kutyáktól. "Ez egy jó jelenet" - foglalta össze Papp Bojána.

A hetedik Astra Filmfesztivált idén John Marshall világhírű néprajzkutató emlékére rendezik meg. A résztvevők között lengyel, bolgár, francia, olasz, dél-amerikai, indiai és kínai dokumentumfilmesek is megjelennek. Az A tévé és én legutóbb a sepsiszentgyörgyi Film.dok fesztiválon vett részt, ahol megosztott fődíjban részesült.

Papp Bojána új filmterve egy, az ötvenes nők életét bemutató dokumentumfilm, amire hamarosan szereplőválogatást készül tartani.

Keresés

Moziblog

Terrierek kapták a legjobb kutyaalakítás díját
Cannes-ban tavaly is terrier nyert: a Némafilmes kutyája, Uggie lett a legjobb.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés