Pindroch végzett Sándor Pállal

Próbálok hozzászokni, hogy nem megyünk többé a Nagy Ignác utca 21-be, és mintha valami felszabadultságérzés félét is éreznem kellene, de hát egyelőre nem megy. Néha napközben is arra veszem az utam, megszoktam, hogy a városban rohanva benézek a többiekhez, együtt ülünk az udvarban, a gangról meg állandóan lekiabálnak, hogy "Csendet! Felvétel!", és arra várunk, mikor folytathatjuk a megkezdett mondatot.

Nemcsak én szoktam hozzá a stábhoz, a forgatáshoz, a házhoz. Az utolsó nap, ebédtájt, odamotorozott Szabó Győző is, persze nagy örömmel fogadtuk. Teljes negyedórát szán aznap ebédszünetre a rendező, Sándor Pál, én Szabó Gábor, az operatőr mellé telepszem le - most kis szünet, eszem a vadast. Gábort kérdezni sem kell, mesél magától. Valami összegzésfélét mond, nem nekem, inkább csak úgy magának, ami így nagyon hangzatosnak tűnik, ott és akkor azonban nem az egyáltalán. Arról beszél, hogy a munka egyre jobban ment, egyre jobban belelendültünk, mert a szereplők, a teljes stáb szerette, amit csinált.

Garas Dezsővel már korában is forgatott, Kállai Ferenccel azonban még sose, vele a Noé bárkája az első közös film. Könnyű, kellemes vele a munka, sokszor nem is érezni, hol kezdődik Kállai, és hol végződik Tálas Aurél, akit alakít. Az is furcsa, mondja, hogy szinte ez az első olyan munkája, ahol ismeretlen a túlóra. Jó, hajnaltól késő délutánig tart a forgatás, azonban nincs csúszás, éjszakai pluszmeló, estére mindig otthon a stáb. Ez főleg Garas és a többi nagy név (Törőcsik, Kállai) miatt érthető, nem szeretnék a végsőkig terhelni őket (sem).

Az is jó még, teszi hozzá, hogy gyorsan, pörgősen megy a forgatás. Nincsenek hosszú átállások, a szokásosnál intenzívebb a munka, ismeretlenek nagy szünetek, mert a kamera, amit használ, ebben segíti a munkát. Ilyennel különben dolgozott már reklámfilmeknél, gyakorlatilag nem kell bevilágítani hozzá a helyiséget, csak egy a gond vele: kicsit hangosabb, mint az eddigiek, amiket használt. Ezért a szuperközeliket, főleg a belsőknél, a nagyobb kamerával veszik fel, ami jóval csendesebb. Olyan volt, mintha egy repülőszimulátort kezelne, vártam is mindig a virtuális felszállást. Mert a szemén végig ott volt a videoszemüveg, amelyben két képet lát: a valóságost, és amit felvesz. Ezért nem kell végig a kamera keresőjébe bámulnia, leteheti a gépet, azt mondja, hihetetlen nagy ez a szabadság.

A desszertnek nevezett izét nagy egyetértésben félrerakjuk, és inkább arról beszélgetünk, miért szeretjük ezt a munkát. Jó a forgatókönyv? A legjobbat is el lehet rontani, ha pocsék a stáb. Itt különben a történeten túl az a nagyon izgalmas, ahogy "feltesszük a vászonra" az alapanyagot, legalábbis ő is így látja a kamerán át. Ez az első filmje a Palival, bocsánat, Sándor Pállal, hiszen a szakmában is legendásnak számított a Sándor Pál-Ragályi Elemér-páros. Régi idők focija, Szabadíts meg a gonosztól, hogy csak a két legkedvesebb Sándor Pali-filmemet mondjam, de ugye 18 év után forgat megint, és egy rendezőnek is kell a friss impulzus, mondjuk egy új stáb, új emberek, például én (Tartsa is meg e jó szokásában a teremtő!).

Nézd, mutat fel az égre, még fent is azt akarták, hogy sikerüljön ez a mozi. Két hónap alatt szinte egyszer sem esett, itt ülhetünk az udvaron, vibrál a vénasszonyok nyara, és szemezgethetjük a szőlőt, ami a gangon terem. A filmet indító özönvíz-jelenetet az első napokban lezavartuk, attól kezdve napfényes a forgatás.

Én még maradok az ebéd romjai fölött, valakit le kéne venni egy staubra, de így nehéz, ha más is folyton leszokóban van. Pöfékelve, fájdalmas-elégedetten hallom odafentről, hogy: "Vége! Csapó!"