Bush vezényel, Sachiko élvez

A pink film és a japán pornó

"Az olaszok azért vonzódnak a japán filmekhez, mert a katolikus neveltetésű közönség szemében tabunak számító témák frissítőleg hatnak rájuk" - válaszolta kérdésünkre Koji Geronazzo, a fesztivál félig japán, félig olasz tolmácsa, miután szóvátette, hogy én vagyok a 'nasty'-ket kérdező riporter. "Zavarba hoztalak az interjúk alatt?" - kérdeztem tőle. "Persze." Bocs, de a pinkről írok egy cikket, győzködtem. Hiába.

Pedig több mindent is megtudtam az udinei távol-keleti fesztivál pink-napján a pinkről. A pink film, azaz a pinku eiga története a hatvanas évekre nyúlik vissza, és a műfaj napjainkban is évi 100 alkotással járul hozzá a világ filmművészetéhez, bár nyugaton a fesztiválokat leszámítva nem sok figyelmre méltatják. Ezekben a szoftpornókban nagyjából 10 percenként lehetünk szemtanúja egy-egy szexjelenetnek, nemi szerveket viszont tilos mutatni. Bár elsődleges céljuk a közönség felajzása, a cselekmény a pornófilmekhez képest jóval szövevényesebb, és gyakran egészen őrült fordulatokat vesz. Az előállításuk általában 3 millió jent emészt fel, a forgatást 5 nap alatt lezavarják, az utómunka pedig mindössze két hét. A pinku eigákat nem forgalmazzák videón, otthon kizárólag az erre szakosodott mozikban játsszák őket, ezért az ellenőrizhetetlenséget kihasználva a rendezők gátlástalanul nyúlják egymás történeteit.

A pink filmek mellett Japánban is virul a pornófilmek piaca, utóbbi a pinkrendezők állítása szerint mindössze abban különbözik nyugati műfajtársától, hogy ferdeszeműek szerepelnek benne, nameg a szokásos kiegészítők mellett például csótányok és angolnák is felbukkannak a repertoárban.

Brainfuck

De félre az elmélettel, legalábbis a vásznon. Az udinei pink-éjszakán óriási volt a tolongás, ahol Meike Mitsuru két szoftpornóját vetítették zsinórban. A második egy hagyományos japán pink film, amiben pinket ugyan nem mutatnak, de a szereplők minden lehetséges pózban egymáséi lesznek. A The Glamorous Life of Sachiko Hanai viszont a zseniális tanárnénis szexjelenetek prezentálása mellett humorával a gondolkodást végző szervekre is súlyos csapást mér.

"A politikai kritika része a pink filmek történetének, bármit megtehetsz, ha mellette teljesíted a megfelelő mennyiségű szexjelenetet" -mondta el másnap az Index kérdésére a The Glamorous Life of Sachiko Hanai rendezője, a 36 éves Meike Mitsuru. Ugyan korábban figyelmeztettek minket, hogy a rendező annyira elborult, hogy nehéz lesz vele interjút csinálni, ez mindössze rosszindulatú pletykának bizonyult. "Ha a producernek azt mondom, hogy szeretnék csinálni egy politizáló filmet, rögtön türelemre int, a pink filmben viszont óriási a szabadság, ezért sok fiatal rendező próbálja itt ki magát. A Sachikóban Bush-t negatív figuraként akartam ábrázolni, és ennek nem is volt semmi akadálya. Ugyanakkor a pink filmeken belül a nagy szabadság miatt óriási a szórás."

Sperma sűrített tejből

Az 5 millió jenes költségvetéssel készült film Japánban low-budgetnek számít, és csak azért lóg ki a hagyományos pinku eigák közül, mert 30 perccel túllépi a szokásos egy órás időkeretet. "A filmjeimben a barátaim barátai szerepelnek, akik gyakran pénzt sem kapnak az alakításokért. A Sachikót játszó nőt is így találtuk meg, neki ez volt az első pink filmje, bár pornóban már szerepelt. Az első kritérium az volt, hogy nagy legyen a melle, a második, hogy az arca egyszerre legyen buta és eszelős." Mint megtudtuk, a színésznő azóta teherbe esett. "W. Bush ujjától" - tette hozzá.

Mivel a pink filmek szexjelenetei nem valódiak, megkérdeztük a rendezőt, hogyan imitálják a cumshot-ot a forgatáson. "A spermát sűrített tejből, testápolóból és tojásfehérjéből keverjük ki, de a tojás gyorsan romlik, így az anyagot azonnal fel kell használni. A spermasugár irányítása a férfiszínész feladata, aki a megfelelő pillanatban hátulról betartja magának a műanyag csövet, ami a műspermával teli edényhez csatlakozik. A flakonból a rendező asszisztense pumpálja ki a fehér cuccot" - imitálta a mozdulatot a nemzetközi újságírógárda örömére.

Szeretetből csonkolni: japán erotika

A Far East Film Festival egy másik tiszteletbeli pink mestert is vendégül látott, az ötvenhez közelítő Sato Hisayasu a pink film négy császárának egyike, akivel a Sachiko rendezője után ültünk le beszélgetni. Az ősz direktor ezúttal nem szoftpornót hozott magával, a Rampo Noir című filmet kísérte, amit három másik rendezővel közösen készített. A darab egy másik csak Japánban élő műfaj, az erotikát a groteszkkel párosító eroguro képviselője, amit Edogawa Rampo, a japán Edgar Allan Poe írásai vezettek be a szigetországban. Az ő novelláit dolgozta fel a Rampo Noirban két fiatal (Takeuchi Suguru és Atsushi) és két befutott (Jissoji Akio és Sato Hisayasu) direktor.

"Az emberek a filmjeim hatására gyilkolnak"

Sato Hisayasu Caterpillar című epizódja egy idősebb San Francisco-i újságírónőnek okozott a legnagyobb örömet, aki a feministák diadalával mutatott rá, hogy a filmben végre nem a női test lesz a szexuális játékok elszenvedője. "Már fiatal koromban azt éreztem, hogy a kamera fegyver, amivel provokálhatom az embereket" - mondja Sato Hisayasu fent idézett kijelentését magyarázva. "Bár a többi rendezővel csak a címben egyeztünk meg előre, meglepett, hogy a tükör mindannyiunknál fontos szerepet kapott" - folytatja, majd a saját epizódjára kitérve elmondja, hogy "két ember között mindig problémát jelent a kommunikáció, ami erőszakhoz vezet. Ahogy igyekszünk a közöttünk lévő gátat áttörni, egymással is konfliktusba kerülünk. Ezért a szerelem, a szenvedély és az erőszak kapcsolata központi eleme a filmemnek."

Még több erotikus noir

Edogawa Rampo misztikus, erotikában is bővelkedő történetei nem először ihlették meg a japán rendezőket, a termésből Udinében két régebbi filmet is elővettek. A Jissoji Akio által rendezett A Watcher in the Attic (1994) és a Murder on D Street (1998) egy-egy bűnügyi történetet dolgoznak fel, amikben Akechi, a brilliáns elméjű magándetektív ered a gyilkosok nyomába. A Murder on D Street film noiros díszletei között Hiroyuki Sanada, az egykori lyukas zoknis szamuráj teljesen új oldaláról mutatkozik be. Bár Jissoi Akio alkotásai nem nevezhetőek pink filmnek, szex így is akad bennük bőven, az esztétikus szado-mazo jelenetekről nem is beszélve.

Az olasz fesztiválközönség ugyanakkor a prüdéria minden jele nélkül fogadta a szexualitás sötétebb bugyraiban turkáló alkotásokat, amiket Meike Mitsuru két pink filmje és a másik három dark-erotikus film képviselt a fesztiválon. Egyedül a San Francisco-i újságírónő magyarázta nekem: "Ha választani lehet, inkább másra izgulnék fel".