Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Cikkek cikkek
"Éppen műgyümölcsöket gyártunk egy reklámhoz" - vezetett be minket a legnagyobb műteremükbe Pohárnok Iván, aki külsőleg az operatőr testvérének, Pohárnok Gergelynek magasabb, szemüveges verziója. A soroksári úti hatszáz négyzetméteres műhelyegyüttes több filmes cég gyűjtőhelye, a maszkosok egy látványtechnikai és egy díszletgyártó céggel költöztek itt össze.
Benn az asztaloknál epreket formázgattak, odébb a reklám egyik szereplője feküdt meztelen felsőtesttel, hogy mintát vegyenek róla. A festékes szobán és az emeleti varrórészlegen át aztán eljutottunk a korábbi munkákból megtartott relikviákig, ahol Geszti Péter gumimását egy egészalakos alienfigura és élethű óriásrovarok veszik körül. Korábban a magyar csapat a Hellboy 2 és a Diótörő mellett Az utolsó szamurájban, a Harag napjában, az Eragonban és az Oscar-díjas Pénzhamisítókban is kapott munkát. "Idén viszont nem nagyon jött külföldi film az országba - magyarázta Pohárnok, hogy most is miért reklámon dolgoznak. - Tavaly tele voltunk, az volt a legkimagaslóbb év a cég életében."
Hogy kerültetek be a Hellboy 2-be?
A film magyar produkciós cégének, a Mid-Atlanticnak nagyon régóta dolgozom. Az egyik vezetőjüket, Adam Goodmant az Alien vs. Predator prágai forgatásáról ismerem. Meg beajánlottak a rendezőnél a spanyol maszkosok is, akik a Faun Labirintusáért Oscart kaptak. Tavaly még a Narniába is hívtak, ami Csehországban forgott, de inkább a Hellboyt vállaltam el.
Miért?
A Narniában csak engem alkalmaztak volna, itt viszont céges szinten kellettünk, és önálló feladatokat is kaptunk. Általában elég ritka, hogy egy amerikai filmbe egy komplett európai stábot bevegyenek. Inkább idehozzák a kulcsembereket, és helyi kisegítőket vesznek fel melléjük, akiket fillérekért megkapnak, és nem reklamálnak. A magyar szakmának ez a szívfájdalma, hogy rabszolgamunkát kapunk mindig. Részben igazuk is van.
Budapesten járt a maszkos szakma krémje
Tavaly itt volt mindenki, aki a szakmában számít - mondta még Pohárnok Iván. - Nagyjából ötven nemzetközi maszkmester érkezett a Hellboy miatt Magyarországra. A maszkos-szörnyes munka oroszlánrészét az amerikai Spectral Motion kapta, általában ők dolgoznak a Guillermo del Toro-filmeken. Mellettük a Hellboy 2-n dolgozott egy spanyol csapat is, de csomó dolog volt, amit a rendező szeretett volna megvalósítani, viszont nem volt rá elég pénz. Ezeket a feladatokat végül európai stúdiókra bízták. Mi voltunk az utolsó láncszem, mint hazai cég, és tőlünk 20-40 ember dolgozott a filmen. A maszkosok között rajtunk kívül csak olyan magyarok voltak, akik az amerikai maszkmesterek munkáját segítették.
A Hellboyban milyen munkákat kaptatok?
A trollpiacra gyártottuk rengeteg kelléket, például egy múmiát, ami egy baromi nagy kocsit tolt, rajta egy nagy keleti ketreccel, benne egy múmiakutyával. Készítettünk még emberbőröket az emberbőrárusnak, és sült macskákat a sült macska árusnak, meg apácamaszkokat, és két gumihóhért. Mi csináltuk azokat a kétméteres aranytojásokat is, amiből a címben szereplő aranyhadsereg katonái kikelnek.
Melyik volt a legkeményebb feladat?
Van pár jelenet, amiben kővé válnak a szereplők. Az egyik menetközben térdre zuhan, és porrá törik. Hónapokig kísérleteztünk ezzel, mire megoldottuk. Először légágyúval robbantottuk szét, de ez nem tetszett a rendezőnek. Lassított felvételben eljátszotta nekünk, hogyan kellene szétzuhanjon a figura, és elkezdte magyarázni, hogy melyik darab merre repüljön. Mondtuk, hogy ez nagyon klassz, de nem biztos, hogy meg tudjuk csinálni. Utána a kérései alapján készítettünk egy 3d-s animációt, ami már tetszett neki, és végül ezt kellett megcsinálni élőben. Feldaraboltuk a figurát, a darabokat motorokkal és munkahengerekkel mozgattuk, és az egészet számítógéppel irányítottuk. Elég nagy kihívás volt, hogy egy adott módon törjön össze a figura, de ez a szakma mindig arról szól, hogy kétszer ugyanezt nem lehet megcsinálni.
Guillermo del Toro mit szólt a munkáitokhoz?
Hogy jajdejó, akkor ő ezt hazaviszi, és kirakja a kertjébe. De ha csak a tizedét elvitte, már rég megtelt a kertje. Különben egy nagyon igényes emberről van szó, aki az amerikai kollégákat is őrületbe kergette az ötleteivel. Mindenről nagyon határozott elképzelése volt.
A műhelyetekben is megfordult?
Igen, és járt nálunk Luke Goss is, aki valamikor a Bros zenekar oszlopos tagja volt, de most a tündérherceget játszotta. Itt vettünk negatívot az egész testéről, ahogy a Hercegnőt játszó színésznőről, Anna Waltonról is.
Tavaly a második legnagyobb itt forgatott filmben, a Diótörőben is dolgoztatok.
Igen, és ez számunkra legalább akkora munka volt, mint a Hellboy. A Diótörőt Andrej Koncsalovszkij rendezte, és nekünk patkánymaszkokat kellett gyártani hozzá. Összesen több mint hatszázat csináltunk, és ezeket minden nap fel kellett sminkelni az emberekre. Személyre szabottan készültek, és csak egyszer lehetett felvenni őket. Tíz-húsz ember hónapokon át dolgozott ezen folyamatosan. A maszkokra egyenként kellett rátenni a szőröket, és amelyiknek nagyon szőrös volt a füle, annak egy nap volt mindet beültetni. Miután elkészültek, tizenöt maszkos és tizenöt asszisztens sminkelte két ütemben az embereket. Akkor volt ráadásul a kánikula, a légkondit viszont csak később szerelték be, és ez egy téli film, ezért az embereknek napi tizenkét órát kellett táncolniuk télikabátban.
A maszkokat nem viselte meg a hőség?
Nagyon aggódtam, mert azt hittem, hogy egy órán belül leesik mindegyiknek az arca. Aztán meglepő módon semmi nem volt gond velük, pedig nem erre vannak kitalálva.
Magyar filmekhez milyen gyakran hívnak benneteket?
Jellemzően nem erre költenek a magyar filmek, de minden évben van egy-két megkeresésünk. Idén az Osvárt Andreával forgatott kísértetes filmben, a Félelem völgyében dolgoztunk. Itt Klárika néni mumifikálódott testét kellett elkészítenünk, meg egy óriási vaddisznószörnyet. A Valami Amerika 2-ben meg Oroszlán Szonján dolgoztunk.
A következő filmes munkátok mi lesz?
Fogalmam sincs, majd egyszer megszólal a telefon, és kiderül. Ez az egy baja ennek a szakmának, hogy nem lehet tervezni. Nagyon rapszodikus az egész, de ha megnézem az elmúlt húsz évet, egyre több a munkánk. Amikor kevesebb a film, az ember kétségbeesik, hogy jaj, mi lesz jövőre, de aztán mindig lesz valami. Közben a szakma is változik. A 90-es években még le kellett bábozni, ahogy a kis mosogatószivacs összenyomódik a súrolószeres flakon mellett. Ezt ma már számítógéppel csinálják, és ilyesmivel mi nem foglalkozunk, de általában az a legjobb, amikor a mi technikánkat ötvözik a számítógépes technikával. Sok rendező persze a mai napig azt gondolja, hogy ha megcsinálnak valamit, az jobban néz ki majd filmen. És ez így is van.