Judit
3 °C
6 °C

Stallone kiütötte Rockyt

2006.08.11. 12:58
Sylvester Stallone három év után megegyezett azzal a bokszolóval, akinek a történetét felhasználva írta az Oscar-díjas Rocky forgatókönyvét, ami azóta 1 milliárd dollárt hozott, adta hírül a BBC.

2003-ban kezdődött a jogi vita Chuck Wepnerrel, mivel a volt bokszoló szerint róla mintázta Stallone Rocky Balboa alakját, különösen a Muhammed Ali elleni 1975-ös bunyója alapján. Wepner 15 millió dollárt követelt azért, mert felhasználták a nevét a promóció során. A volt bokszoló szerint a Rockyt alakító Stallone átverte őt akkor, amikor megígérte, fizetni fog a története felhasználásáért. A hosszú pereskedés után a napokban végre megegyeztek a felek.

Stallone szerinte Wepner sem járt rosszul, hiszen nagy nyilvánosságot kapott, mint "az igazi Rocky". Stallone sosem tagadta, hogy az 1975-ös Wepner-Ali bunyó inspirálta a forgatókönyvét.

Aki leütötte Muhammed Alit

"Egész életemben túlélő voltam, Alit is túlélem"-nyilatkozta az 1975. március 24-i clevelandi tizenöt menetes világbajnoki címmérkőzés előtt Wepner, aki a várakozásokkal ellentétben a kilencedik menetben leütötte a világbajnokot. Ali ezután még nagyobb erővel esett neki ellenfelének, felszakította a szemét és eltörte az orrát. A meccs vége előtt 19 másodperccel Ali először tudta leütni Wepnert, akit ezután techinkai K.O-val leléptettek.

Wepner egy igazi munkásember volt, biztonságiőrként és italbolti eladóként dolgozott, hogy eltartsa magát. Az Ali elleni bunyóra két hónapot készült, ez volt az életében az első alkalom, hogy teljesen a bunyóra tudott koncentrálni. A Bayonne Bleeder becenevű versenyző 1964-ben mutatkozott be a profik között, pályafutása elején sok győzelmet szerzett, sőt New Jersey Állam Bokszbajnoka címet is elnyerte. A George Forman és Sonny Liston elleni vereségei után a szurkolók úgy látták, már nem sokat fog bokszolni, hiszen a Liston-meccs után 120 öltéssel varrták össze az arcát. Mégis kihívta Muhammed Alit 1975-ben, hogy megküzdjön a nehézsúlyú világbajnoki címért.

A Rocky-filmek eddig összesen 1 milliárd dollárt hoztak, a legújabb részt decemberben mutatják be Amerikában.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.