Előd
7 °C
16 °C

Kihagyja Cannes-t a magyar rendező

2008.05.07. 13:11
Meghívták Cannes-ba Simonyi Balázs Mandarin című rövidfilmjét, amit a török Nobel-díjas író, Orhan Pamuk Hó című regénye inspirált. A filmet most nálunk is megnézheti.

"Nem hiszem, hogy kiutazom Cannes-ba, nagyon drága és macerás" - mondta nevetve Simonyi Balázs, amikor megkérdeztük, mit pakolt össze az útra. Kiutazását egyelőre nem támogatja senki, pedig rövidfilmje, a Mandarin a Kritikusok hete programjában a tíz éves Nisi Masa, az európai rövidfilmes szervezet szekciójában kerül bemutatásra.

A fiatal fotográfus és filmes még tavaly novemberben ment ki az örmény-török határ török oldalán található Kars városába, ahol a karsi filmfesztivállal karöltve a Nisi Masa rendezett workshopot. A téma Orhan Pamuk Hó című regénye volt, ami ezen a környéken játszódik, ezért is engedélyezte a Nobel-díjas író, hogy alapanyagként az ő regénye szolgáljon. A 10 napos workshop alatt egy tíz perces filmet készített el Simonyi a Nisi Masa elnökségi ülésén résztvevő Áprily Zoltán segítségével. Előbbi saját kameráját vitte ki, utóbbi laptopján pedig a filmet vágták, míg a zenét közben itthon írta meg hozzá Pirisi László zongorista: "igazi world wide filmkészítés folyt" - emlészik vissza Simonyi, aki a legjobban annak örült, hogy szabadon lehetett használni a Pamuk-szöveget. "Jól hangzik, hogy egy Nobel-díjas regényből készült a film" - tette hozzá.

"A legviccesebb a forgatáson az volt, hogy a gimnáziumi némettudásommal kellett instruálnom a törököket, mert tolmácsunk nem volt. Viszont úgy tűnt, ez az egész Pamuk-workshop nagyon fontos volt a helyieknek, mert kijött a török CNN is riportot csinálni" - mondta Simonyi Balázs, aki a filmhez helyi szereplőket a 130 ezer lakosú Karsban keresett: a helyi kórház diagnosztája mellett többek között az önkormányzat biztonságiőrét és egy kurd péket is rávették a szereplésre. A történetben, kapcsolódva a Hóhoz, egy újságíró érkezik meg a városba, akit rögtön a titkosszolgálat embere kezd el követni. "Kettőjük között cinkos, baráti kapcsolat alakul ki, miután a megfigyelt megsajnálja a megfigyelőt, aki panaszkodni kezd, hogy mennyire nyomja a cipő a lábát, mennyire fáradt".

"Nem tudom, hogy mi az értéke ennek a meghívásnak, mivel itthon leszek, ugyanolyan lesz, mint amikor a világban egy másik fesztiválon mutatják be. Örülök, de nem számítok rá, hogy másnap felhívnak producerek" - mondja mosolyogva Simonyi, aki jobban kedveli a helyszínen készített fényképeit a rövidfilmnél. "Mindig a mondanivalóhoz keresem a formát vagy technikát, így hol fényképen, hol filmen jelenik meg az, ami épp érdekel."

A több kisfilmes sikert elérő rendező egyelőre nem gondolkozik nagy filmben: "Nagyjátékfilmnél az átfutási idő kezdettől végig gyakorta 3-5 év. Miért csináljak úgy egy filmet, hogy beleunok addigra, mire elkészül? Amíg a saját pénzemből és valóban minimális állami támogatásal forgathatok, addig nincs olyan nagy felelősség. Ugyanakkor kötelességemnek érzem, hogy a filmeket ingyen hozzáférhetővé tegyem a "köz" számára például interneten, ez így fair. Ha több pénzből készül, akkor már nem vagyok az ura a saját filmemnek, mert kellenek a százmilliók, a producerek, a nagy mamut stáb. Szemérmetlenül drágának tartom a filmgyártást, és sokszor pofátlanságnak tűnik, mik készülnek celluloidra. Nagy felelősség és úri mulatság az adózók pénzét költeni. De nyilván a "fapados", szívesség alapú produkciókkal sem lehet örökké elevickélni."