Leharapta az orrát a Sin City miatt

2005. július 19., kedd 16:30

Az Associated Press jelentése szerint Bathurstben, a Sydney-től kétszáz kilométerre lévő városban két ausztrál néző a moziból kifelé jövet összeveszett a Sin City-n és a vita hevében egyikük leharapta a másik orra hegyét.

A rendőrség jelentésében az áll, hogy két mozilátogató a vasárnap esti vetítés után szólalkozott össze. A 19 éves sértettet azonnal kórházba szállították, ahol egy gyors sebészeti beavatkozással visszaillesztették a leharapott porcdarabot.

Cameron Lindsay a Bathursti Rendőrkapitányság nyomozója az AP-nek elmondta, hogy a két moziba járó a Sin City érdemein kezdett el vitatkozni. Frank Miller képregényíró sötét, kegyetlen világából Robert Rodriguez (Az invázium, Alkonyattól pirkadatig) készített filmet. Rodriguez olyannyira meg akarta őrizni a Miller-könyvek eredeti hangulatát, hogy meghívta a szerzőt is társrendezőnek.

A filmet sikerrel vetítették itthon is, a kritikusok dicsérték egyedi látványvilágát, az Index kritikusa szerint "erőszakos, szexista, sablonos és hosszú, őszinteségével mégis mélyebbre mar, mint az idei filmtermésből eddig bármi." Volt olyan amerikai kritikus azonban, mint pédául a Boston Herald szakírója, aki úgy vélte, a film öncélú erőszakossága inkább riasztó, mint lenyűgöző.

"Azon tört ki a veszekedés, hogy jó vagy rossz film-e a Sin City" - nyilatkozta Lindsay nyomozó. A rendőrség jelenleg is keresi az elkövetőt.

Kapcsolódó anyagok:

Sin City

Keresés

Moziblog

Terrierek kapták a legjobb kutyaalakítás díját
Cannes-ban tavaly is terrier nyert: a Némafilmes kutyája, Uggie lett a legjobb.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés