Minden idők legdrágább filmje a Pókember 3

2007.04.25. 09:20
Miközben Londonban megtartották a Pókember harmadik részének ősbemutatóját, kiszivárgott, hogy az összköltségvetés eléri az ötszáz millió dollárt, amivel minden idők legdrágább filmje lesz.

A május első hetében mozikba kerülő Pókember 3 a marketing és promóciós költségekkel elérheti az eddigi legnagyobb költségvetést: félmilliárd dollárt (90,5 milliárd forintot). A minden idők legdrágább filmje listát eddig az 1963-as Kleopátra vezette az akkori 44 milliós költségvetésével, ami ma 290 milliónak felelne meg. A Pókember első két része 1,6 milliárd dolláros bevétele után a már elkészült harmadik epizódnak csak maga a produkció része 350 millió dollárba került, írja belső információkra hivatkozva a Radar. A lap a túlköltekezés okaként említi, hogy a méregdrága Manhattanben forgatták a filmet és egy hónappal elhúzódtak a munkálatok.

Pókember 3
A fekete ruhát a képregény szerint a Titkos Háborúban szerezte meg Pókember, de az előzetes szerint a szintetikus ruhájába csúszik be műanyag fekete masszaként. A történet szerint ez egy másik személyiség, aki később sok borsot tör a szuperhős orra alá. Az eddigi részekben a szokásos szuperhős önmarcangolás zajlott, így futni hagyta Peter Parker a rendkívül helyes Kristin Dunstot, aki most újra feltűnik, sőt, mint tudjuk, Pókembernek egy másik szerelme is bekavar. Nagy ellenfele is megjelenik, a Homokember, akinek hatalmas ereje van.
A költségvetésről szóló információk elég változóak: az IMDb 300 milliót említ marketingmentes költségvetésnek, míg a producer, Laura Ziskin szerint túl sok ez az összeg is: „A Pókember 3 egy szuperdrága film, de a 300 milliót sehogy nem érte el eddig” - állította.

A Sony 2006-ban nagy sikereket ért el: tizenhárom filmjük volt a nyitó hétvégék legjobbja. A Da Vinci-kód 758 millió dollárt hozott, a Casino Royale közel 600 milliót, ezért nem meglepő, hogy az év végére világszerte 3,3 milliárdos rekord bevételt értek el. A Sony szinte az egyetlen stúdió, ami óriási pénzeket hajlandó költeni a filmekre. A másik stúdiónál gyártott Shrek 3 két héttel a Pókember után érkezik, majd jön a legújabb Karib-tenger kalózai, míg a Transformers a Függetlenség napján.

Ezek közül egyik sem éri el a 300 milliós költségvetést, még a Karib-tenger kalózai sem, ami elérte az egymilliárd dolláros bevételt. Ezzel szemben a Pókember 2 negyven millióval csinált kevesebbet az első rész 783 millió dollárjánál.

Előzetes
A netre felkerült Pókember 3-videó egy hosszú szerelmes jelenettel kezdődik, amiben Pókember és kedvese, Mary Jane egy óriási pókhálóban ölelkezve végre egymásra találnak. Erre következik egy újabb érzelmes jelenet Peter Parkerrel és nagynénjével, majd végre egy kis akció, Harry Osborn, a Zöld Manó fia csap le váratlanul a szuperhősre, aki a felhőkarcolók között lengedezve védi magát.