Natália
-3 °C
7 °C

Mozgolódnak a Star Wars-hívek

2005.04.11. 15:05
Öt hét múlva mutatják be világszerte George Lucas várva várt szuperprodukcióját, a Star Wars újkori ciklusának befejező részét, A sith-ek bosszúját. A magyar mozikban a világpremierrel egy időben, május 19-étől vetítik le Anakin Skywalker legújabb kalandjait. A rajongók már szerda éjjel bevethetik magukat a mozikba: az ország első vetítései 0 óra 1 perckor indulnak. Hollywoodban a fanatikus Star Wars rajongók már hét héttel a utolsó rész bemutatója előtt letáboroztak, csakhogy kiderült, ezt nem a megfelelő mozi előtt tették.

Bár a forgalmazó InterCom által szervezett díszbemutató helyszíne még nem tisztázott, az szinte biztos, hogy csakúgy, mint az előző két rész bemutatója előtt, 1999-ben és 2002-ben, idén is jelmezes Star Wars-hívek özönlik majd el a budapesti Hollywood Multiplex Duna Plazát. A mozi vezetője, Kovács Tibor az Indexnek elmondta, komoly rohamra számítanak.

"A tizenegy teremből hét-nyolc teremben megy majd A sith-ek bosszúja, ebből öt teremre már most majdnem teljesen elfogytak a jegyek. Lesz szinkronizált és feliratos változat is, különösen az utóbbi iránt nagy az érdeklődés, ezért ebből hajnali 3-ra is tervezünk egy vetítést. Világpremierről van szó, ez azt jelenti, hogy még mi se tudjuk, milyen hosszú a film - az utolsó pillanatban is változtathatnak rajta" - mesélte Kovács.

Kultkisfilm, kígyózó sorok

A mozi különleges műsorral várja a nézőket: azon a szerda éjszakán az 1979-es bemutatóhoz hasonlóan, amikor a Csillagok háborúja került a mozikba, idén is levetítik a tavaly elhunyt legendás animációs filmrendező, Reisenbüchler Sándor Pánik című kisfilmjét, amit külön Lucas sci-fijének bemutatása alkalmából készített huszonhat éve.

"A bemutatón 1500-1800 nézőre számítunk. A hazai Star Wars-klub képviselői is itt lesznek, ők már este 8-tól werkfilmeket és egyéb Star Wars-témájú kisfilmeket vetítenek az egyik teremben. Valószínűleg sokan jelennek majd meg valamilyen jelmezben. A tervek szerint azokat, akik a premierre este 10-11 körül ideérnek, egy kis harapnivalóval várjuk" - ígérte a Duna Plaza mozijának vezetője.

Kovács elmondta, hogy a személyzet között is nagy az izgalom, hiszen rengeteg embert kell azon az éjszakán kiszolgálniuk. Három évvel ezelőtt, a Klónok támadása bemutatója előtt 300-400 méteres sor kígyózott a mozi bejárata előtt.

Hollywood: rossz cím

Amerikában az odaadó hívek a híres hollywoodi mozi, a Grauman's Chinese Theatre előtt sorakoztak fel. Később jött a hír, hogy a május 19-ei bemutató csak nem ott, hanem egy egy mérfölddel távolabb fekvő moziban lesz, a gyártók választása ugyanis az ArcLight mozira esett. Az új helyzetben a rajongók nem hajlandóak máshová költözni, mert azt hiszik, hogy a hírek hamisak.

"Máskor is hallottunk már ilyen híreszteléseket" - makacskodott Sarah Sprague, a legkitartóbb rajongók egyike. Sprague a Variety riporterének elmondta, hogy 1999-ben és 2002-ben is hasonló történetek keringtek az előző Star Wars-filmek premierjével kapcsolatban, de a filmet végül mégis a Grauman's-ban láthatták először.

"Továbbra is ez marad a Star Wars hívek központja" - jelentette ki. "A hetvenes évek végén kultikussá vált epizódok óta itt és nem az ArcLight előtt várakoznak az emberek."

Ugyanakkor a 20th Century Fox és az ArcLight vezetői elmondták a Variety-nek, hogy bár a szerződés még nem végleges, A sith-ek bosszújának nyitóvetítése szándékuk szerint az ArcLightban és nem a Grauman's-ban lesz, így könnyen lehet, hogy éppen a legnagyobb rajongók maradnak le a premierről.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!