Valéria
12 °C
16 °C

Épülnek a magyar filmvárosok

2006.02.23. 12:18
Ha egyszer valóban elkészülnek az etyeki, pomázi és népszigeti stúdiók, valóban mi lehetünk a tízmillió fővilágosító országa.
Az elhúzódó engedélyezés miatt legkorábban az év végére készülhet el az Etyekwoodnak nevezett filmstúdió komplexum első lépcsője - írja a Magyar Hírlap. A Demján Sándor és Andrew Vajna közös vállalkozásában épülő filmes központban hat nagyobb stúdiót építenek egy egykori rakétabázison.

"A baj az, hogy hamar lett bejelentve a filmstúdió - nyilatkozta korábban Etyek polgármestere az Indexnek - de Demján szerint 2006 márciusában már letehetik az alapkövet és utána pillanatok alatt kiemelkednek a földből az előregyártott elemes csarnokok."

"Az építési engedély még nem hatályos, a hivatalos papírok - ahogy a környezetvédelmi engedély is - már régóta az irodákban vannak és még néhány hétre lesz szükség szerintem" - mondta Kálmán Lajos.

Ahogy arról az Index beszámolt, a projektet a világ legnagyobb stúdiójaként jelentette be Andy Vajna és Demján Sándor 2004-ben. Mint kiderült, a stúdió a maga 50 hektáros területével koránt sem lenne világelső. Ugyanakkor a 6000 négyzetméteres, fedett medencéje valóban egyedülálló lenne.

Befejezéséhez közeledik ugyanakkor Pomáz mellett a Stern filmstúdió. Az 500 millió forintból épülő, két épületből álló komplexum magántulajdonban lévő, három és fél hektáros területen, összesen hétezer négyzetméteren épül.

A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy az év második felében kezdhetik meg a budapesti Népszigeten az Origó nevű filmes komplexum építését. Apolló néven Bicske közelébe is terveznek egy nagyobb filmstúdiót. A külföldi filmes stábok az eddigi nyilatkozatok szerint három év alatt 30-35 milliárd forintot költenének el Magyarországon, ha lenne megfelelő stúdió.