Redford megnyitotta az idei Sundance Fesztivált

2005.01.21. 10:21
Csütörtök este indult a Utah-állambeli Park City-ben Amerika legnagyobb függetlenfilmes fesztiválja. A szervezők ebben az évben a politikára, a toleranciára és az ellenállásra helyezték a hangsúlyt.
Robert Redford, az alapító, nyitóbeszédében nem feledkezett meg az aktuális belpolitikai eseményekről: ugyanezen a napon iktatták be Bush amerikai elnököt és ezzel megkezdődött a republikánus kormány második négy éve.

Sundance 2005
Sundances filmplakátok
Park City-ben

Redford, aki sosem titkolta demokrata érzelmeit, arra buzdította a filmeseket, hogy ne féljenek kiállni az igazuk mellett és vállalják véleményüket, mert a függetlenfilm "a vélemények ütköztetésének egyik legjobb eszköze, a fesztivál pedig azoknak a filmeseknek próbál még több teret adni, akik a mai időkről szólnak".

"Szeretném, ha ez a fesztivál a másság és a tolerancia fesztiválja lenne" - jelentette ki Redford.

A zsúfolásig megtelt teremben ezután levetítették az idei Sundance nyitófilmjét, Don Roos Happy Endings című vígjátékát Lisa Kudrow és Maggie Gyllenhaal főszereplésével.

Geoff Gilmore fesztiváligazgató a Reutersnek elmondta, hogy a Happy Endings is jó példája annak az eszmeiségnek, melynek jegyében az idei filmeket válogatták: Roos mozija a mai Amerika erkölcsi értékeit mutatja be egy állandóan változó világban.

A Sundance Filmfesztivál tíz napon át tart majd Park City-ben, a Salt Lake City-től északra elterülő hegyi városkában. "A 7500 lakosú Park City ezen a tíz napon 45 ezresre dagad" - tette hozzá Gilmore.

Az idei Sundance január 29-én, szombaton éri el csúcspontját, ekkor tartják az amerikai és nemzetközi játékfilmek és dokumentumfilmek ünnepélyes díjkiosztóját.