Andy Vajna vízipólós gyermeke

2005.12.06. 20:48
Éppen egy éve írtuk meg: Andy Vajna Szabadság, szerelem címmel ötvenhatos-vízipólós filmet csinál, partnere az Elemi ösztön forgatókönyvírója, Joe Eszterhas. Úgy tűnik, az akkori bejelentés óta komolyan beindult a munka - a mai, Puskin moziban tartott sajtótájékoztatón már négy forgatókönyvíróról volt szó és a producer megnevezte a film rendezőjét is. Bemutató 2006. október 23-án.

A Puskin kávézójában egy repiszendvicset sem lehet leejteni, akkora a tömeg. A médiamunkásokat leszámítva itt van a magyar vízilabda-válogatott, ráadásul nem is egy - a 2004-es olimpiai bajnokcsapat mellett megjelent az 1956-os melbourne-i olimpián aranyérmet szerzett egykori válogatott hat tagja is: Gyarmati Dezső, Markovits Kálmán, Bolvári Antal, Hevesi István, Jeney László és Kárpáti György.

Vízipólósok minden mennyiségben
Klikk a képre!

Az ötvenhatos válogatott ma már legendás melbourne-i kalandjait egy új, amerikai dokumentumfilm, a Szabadság dühe (Freedom's Fury) örökíti meg, amit a vendégeknek később le is vetítenek a készítők, Colin K. Gray és Megan Raney jelenlétében. Gray és Raney egyébként testvérek, sőt, édesanyjuk is eljött ma ide a Puskin moziba - a kávézóban is itt vannak, vegyülnek az esőszagú tömegben.

Dobó Katát legújabb filmje, a Csak szex és más semmi rendezőjével, Goda Krisztával fotózzák a pult mellett, ekkor még arra gondolok, azért, mert Goda Kriszta Dobó Kata legújabb filmjének rendezője. Néhány perccel később kiderül, Goda Kriszta nemcsak ezért jött ma el ide. Andy Vajna a sajtótájékoztatón bejelenti: megvan a Szabadság, szerelem rendezője, aki nem más, mint Goda Kriszta.

A nő, aki vízipólósokat castingol

A fiatal rendezőnő az Index kérdésére megerősíti, hogy igen, az is a munkájához tartozik, hogy vízipólós fiúkat mustráljon végig, bár egyelőre a legfontosabb feladat a főszereplő színészek kiválasztása.

Az 1956-ban játszódó sztori két központi alakja Karcsi, a vízilabda-válogatott sztárja és Viki, a fiatal műegyetemista. Amikor kitör a forradalom, a lány hatására Karcsi is lelkesen részt vesz az eseményekben, de néhány nappal később el kell utaznia az olimpiára.

Goda Kriszta elmondja: Vajnával "organikus, észérvekre épülő együttműködés" alakult ki köztük, bár még "nagyon az elején van minden". A forgatás februárban kezdődik, addig is a forgatókönyvön finomítanak. A kilenc éve megszületett ötletből Joe Eszterhas írta meg az alapokat, az "amerikai stílusú" könyvet Gárdos Éva, Bereményi Géza és Divinyi Réka dolgozza át. "Eszterhas anyaga maga a váz, a film struktúrája, Bereményiék pedig a magyar dialógusokat írják" - magyarázza Goda.

Magyar gyermek

Goda és Dobó
Tekintse meg képeinket!
Mert ez magyar film lesz, Vajna külön ki is emeli a sajtótájékoztatón: magyar színészek, magyar rendező, és Vecsernyés János személyében magyar operatőr csinálja majd meg az ötvenhatos mozit. A producer azt is hangsúlyozza, hogy "fiatal csapattal, friss szemmel" akarja leforgatni ezt a filmet.

"A lényeg, hogy ő elégedett legyen" - int a fejével Vajna felé Goda, amikor a rendezői koncepcióról faggatom. "A Szabadság, szerelem az ő gyermeke, az ő ötlete, én pedig megrendezem".

A film világpremierje 2006. október 23-án lesz.