Judit
-2 °C
8 °C

Bush-t meghatotta 56

2006.10.30. 16:25
Az amerikai elnök Tony Curtisszel és más díszvendégekkel nézte meg a Fehér házban Andy Vajna 56-os pólósfilmjét.

Az 1956-os magyar forradalomnak és szabadságharcnak emléket állító Szabadság, szerelem című filmet helyi idő szerint vasárnap délután a washingtoni Fehér Házban az amerikai elnök 40 ismerősével együtt nézte meg. "Szeretettel fogadta a filmet George Bush" - mondta Andy Vajna producer az exkluzív eseményről, ami eddig magyar filmet még nem érintett.

A vetítésen jelen volt a film rendezője, Goda Kriszta is, a vendégek között ott volt Nancy Goodman Brinker és April H. Foley, a jelenlegi és volt budapesti amerikai nagykövet, George Pataki, New York állam kormányzója, Simonyi András, magyar nagykövet, Oláh György, Nobel-díjas kémikus, a filmszakmát a magyar származású Tony Curtis képviselte, valamint Washingtonba utazott a film executive producere, Demján Sándor és felesége is.

Az alkotást a jelenlévők tapssal köszöntötték, a vetítést követően előbb a First Lady, majd maga az elnök gratulált szívhezszólóan a producernek. Bush "meghatónak" nevezte a filmet.

A Szabadság, szerelem egyheti nézőszáma közben itthon elérte a 128 ezret. A produkció nemzetközi karrierje is folytatódik, november 2-án az Amerikai Filmvásáron (American Film Market) egy különleges gála keretében vetítik le Los Angelesben.