A balfácán tolmács és a magyar film Megasztárjai

2006.02.08. 11:42
Az este nagy nyertese a két egykori osztálytárs: Pálfi György és Hajdu Szabolcs. Az amerikai zsűritagot megőrjítette a Taxidermia, Pálfi György pedig a közönséget. Kacagja magát könnyesre a Filmszemle díjátadójáról és záróbankettjéről szóló megrázó beszámolónkon!
"Hihetetlen volt a díjátadó, mint egy vidéki művházban lettünk volna - mondta a fogadáson a debreceni születésű Hajdu Szabolcs, a legjobb elsőfilmes rendező az Indexnek a kétórásra nyújtott rendezvényről. - Elkeverték a díjakat, nevetségesen elnyújtva és félrefordítva tolmácsolták a külföldi zsűritagok beszédét."

A díjátadó fő motívuma valóban a nevetés volt, de előtte szomorúbb témákra is kitértek: "Úgy tűnt, hogy a múlt árnyai rávetülnek a szemlére. Köszönjük a közönségnek, hogy ezt nem hagyta" - mondta Janisch Attila, a Szemletanács elnöke nyitóbeszédében Szabó István ügynökmúltjára utalva. Addigra már helyet foglalt mindenki Bozóki András kulturális minisztertől Goda Krisztina rendezőn és Máthé Tibor operatőrön át Andy Vajna producerig.

#alt#
Koltai Lajos, 2005 legnézettebb
filmjének rendezője
A mulatság az eseményt nyitó kisfilmmel kezdődött, színművészetis fiatalok készítették a pár perces felütést, a Johanna-paródiától a Szigethiradókra emlékeztető lazább interjúkig. Később a vélt vagy valósan vicces köszönőbeszédeken nevetett a közönség: Legjellemzőbb tréfa az volt, hogy a rég elhunyt vagy csúszó-mászó főszereplőknek köszönték a filmet, a rendezőilátvány-díjas Szemző Tibor Kőrösi Csoma Sándornak (Az élet vendége - Csoma-legendárium), Mosonyi Szabolcs, a tudományos ismeretterjesztő kategória rendező díjasa a hernyóknak (Gyapjaspille - Hernyók a pokolból), a kategória fődíjasa, Lakatos Iván pedig Ferenc Ferdinándnak (A Casus-Belli ember) hálálkodott.

A Taxidermia nagypapáját, Czene Csabát, aki a legjobb férfi epizódszereplő díját kapta, és aki gyakran "melengette magát jobb kezével" a vásznon, hosszas taps fogadta, miután elmondta, hogy "Megérte annyit gyakorolni, örülök, hogy megmutathattam magam". A legjobb forgatókönyvíró Heller Gábor (Csak szex és más semmi) pedig azzal váltott ki nevetést, hogy elnézést kért a "jóképű norvégmintás pulóveréért", de a szemle szervezői a gála előtt nem sokkal értesítették arról, hogy díjat kell átvennie. Csányi Sándor legjobb színész (Csak szex és más semmi) már arra hivatkozva, hogy annyi érdekeset mondtak előtte, inkább csak megköszönte az elismerést és így tett a szexéhes nővérke szerepéért (Johanna) díjazott Tóth Orsolya is.

Bakik

A nem szándékos komikumforrások azonban később átvették a főszerepet: felütésként a műsorvezető Bényi Ildikó tévébemondónő ejtett pompás bakikat. A filmes szakmában állandóan emlegetett, az európai filmgyártást és jelen esetben a szemlét is támogató Eurimages nevét Júrimázsnak ejtette. A Fehér tenyér díjazott producereinek pedig "produkció-díjat" szánt. A díjazott filmekből kivétel nélkül nevetségesen kivágott részleteket vetítettek a díjak átadása előtt, így történhetett, hogy a 2005-ben legtöbb nézőt produkáló Sorstalanság vetítésekor a térdét fájlaló kis Köves Gyurin már egész széksorok remegtek a visszafogott nevetéstől.

Persze ez csak előkészítette a későbbi húsz perces szakadatlan hahotát, aminek alanyai a Magyar Filmszemle külföldi zsűritagjai voltak. A görög Dimitri Eipides és az amerikai Mike Goodridge videón köszöntötték a záróesemény közönségét, amit egy tolmácsnő olyan elnyújtott hangon és hevenyészett fordítással kommentált, ahogy eddig csak Galla Miklósnak sikerült parodizálnia Terry Gilliamet. És ugyanakkora sikert aratott a produkcióval.

Fő komikumforrás a külföldi zsűri


Manuel Grosso Galván, a tolmács és
a háttérben Szász, a magyar zsűritag
A beszédek a tolmácsnő fordításában az előadásmódja nélkül is komikusak: "Én voltam a zsűri elnöke - kezdte Eipides. - Az volt a benyomásunk, hogy sok filmet vetítettek és sok fiatal is megjelent, ez előrevetíti a jövőt. A legjobb döntést hoztuk. Mindegyik film megérdemli a díjat, amit kap. Remélem, újra eljövök, ez mindig segít abban, hogy megnézzem, mi a helyzet. A filmeket beajánlom azokra a fesztiválokra, ahol dolgozom: Toronto, Montreal, Thesszalioniki, Rejkjavik (ez utóbbin volt a legnagyobb röhögés). Azoknak is, akik nem nyertek semmit, szeretném megköszönni."

"Szeretném mindenkinek megköszönni, aki meghívott engem - kezdte az amerikai tag, a felütéssel felülmúlva a zsűrielnök megdönthetetlennek tűnő sikerét is. - Egészen vad látomásokat láttunk, mint a Taxidermia, ami egészen megőrjített. Los Angelesből jöttem a filmgyártás közepéből. És ilyen filmek voltak itt is, a Csak szex, a Tibor, a Fej vagy írás. Abban nem vagyok biztos, hogy ezek eljutnak Amerikába. Voltak filmek, amiket nem értettem, ilyen a Sztornó, ami a magyar adórendszerrel foglalkozik. A Kőrösi-film nagyon kísérleti volt. A Friss levegő megható volt egy anyáról és a lányáról szól, szinte fényképet láttunk, hogy ma Magyarországon mi folyik. Voltak benne hibák, de néha az amerikai és angol filmekben is vannak: túl hosszúak, túl buták. De az erőteljes kép és hang az amerikai, ázsiai és európai embereket is meg fogják érinteni, hiszen ezek nem csak a magyarokról szólnak. Én, mint külföldi egy idő után elfelejtettem, hol vagyok. Jó olyat látni, ami felébreszt. Nagy élmény volt."

A közönség a könnyeit törölgette, amikor nagy bátorsággal kiállt az egyetlen jelen lévő zsűritag, a spanyol Manuel Grosso Galván, a nemzetközi hírű bikaviadal-szakértő. Miután túljutott azon a meglepődésen, hogy a magyarok szeretnek kinevetni mindenkit, aki nincs jelen, megoldotta a helyzetet. Egyrészt jól és röviden beszélt: "Provokatív, friss, útkereső filmeket láttunk. Annyi filmet, hogy én már magyarul gondolkodom". Másrészt jót nevetett azon, ahogy a tolmács bukdácsolva fordította, így úgy tűnt, mintha nem is a zsűrivel lenne gond. "Négy órás komoly vita volt a döntés, az komolyabb és erősebb volt, mint az itt látottak" - mentegette még a távollévőket az egyik magyar tag is, Balog Gábor operatőr.

Terminátor Gyuri

#alt#
Klikk a képre!
Szemző Tibornak is csak egy díja van
"Csak beszélnem nem kellett volna a gálán" - vonta le a tanulságot Pálfi György, a szemle fődíjasa az Indexnek a fogadáson, miközben a marhapörköltet falta, és elküldte feleségét és egyben forgatókönyvírótársát Ruttkay Zsófiát egy pohár borért (Ugyanekkor mellettünk Dobó Kata küldte el éppen újabb italért Andy Vajnát). - "Filmeket csinálni tudok, arról papírom is van, de beszélni nem" - tette még hozzá.

A fogadáson tényleg sokan kritizálták Pálfi díjátvevő képességét: "Olyan nagyképű volt, hogy a diákzsűri díját vette át először, a Zöld Holló-díjat, és a hüvelykujjával felmutatta, hogy 1 - idézte fel sokadszorra egyikük. - Aztán amikor nyert valamilyen jelentéktelen díjat, akkor felmutatta, hogy 2. Olyan ellenszenves lett, hogy Forgács Péter, amikor átvette a dokumentumfilm fődíját, felmutatta, hogy '1, de nekünk ez is elég!'."

Persze Pálfi, amikor megkapta a sorrendben 3. díját, ami a fődíj is egyben, reagált a fricskára: "Értem a célzást Pétertől, hogy meg sem tudom számolni a díjaimat. De ez a film négy éves küzdelmünk eredménye, emiatt sokat számít nekem. Mikor négy éve, a Hukkléért első filmes díjat kaptam, azt mondtam: Visszajövök és följebb tornászom magam. Azt hiszem, tartottam a szavam. A közönségnek meg azt üzenem, a moziban találkozunk".

Az igazsághoz tartozik, hogy Pálfi második díja nem volt jelentéktelen: a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díjáról van szó, amit megosztva kapott Hajdu Szabolccsal. Az átvételkor a fotósok előtt hosszan ölelgették egymást. "Amikor Pálfi és Hajdu összeölelkeztek, az nagyon szép volt. Simó, az egykori tanáruk, azt mondaná: bassza meg, hogy én nem vagyok ott! Azt kívánom neki, hogy maradjanak ilyenek, ne lökdössenek el maguk mellől senkit!" - jelentette be a közönségnek később Szász János zsűritag. (Hajdu Szabolcs egyébként a legjobb rendező is lett, és a Fehér tenyér filmje vittel el a legtöbb alkotói díjat.)

Mi vagyunk a Megasztárok

#alt#
Pálfi és Hajdu
Klikk a képre!
"A Szász dícsérete kicsit olyan volt, mint amikor Somáék megdícsérték Palcsót és Caramelt, hogy kézen fogva énekeltek" - jegyeztem meg a fogadáson Hajdunak. "Igen, de hát mi vagyunk a filmszakma Megasztárjai" - válaszolta.

Az eseményen egyébként akadt valóban emelkedett pillanat is, amikor például Halász Péter vette át kísérleti kategóriában a fődíjat a Herminamező - Szellemjárás című filmjéért: "Ezt nem igazán nevezném kísérleti filmnek. Játszottunk egy terepasztalon. 4,5 millió forintot ítélt meg az MMK, de egy fillért sem kaptunk meg belőle. Pénz nélkül megvalósítani egy filmet, ez egy nagy kísérlet" - mondta.

"Kicsit felszabadultam, kész az első filmem, és a legjobb első film lett, túl vagyok a szemlén" - sorolta később Kocsis Ágnes, a Friss levegő rendezője boldogan a fogadás közepén, amikor már a bor is elfogyott, ekkor odalépett hozzánk egy stábtag a Taxidermiából, és annyit mondott a rendezőnek: "Drukkoltunk neked reggel, tudod, akkor még nem lehetett tudni, hogy nem a Szaladják nyer-e. De örülünk a végleges eredménynek."