Mi lesz az Egy rém rendes családdal?

2005.08.15. 09:02
A szervezők hasonló fogásokat alkalmaztak a "Tévésorozatok napján" vasárnap a Mozinet sátorban, mint a dvd-ket megjelenítő Warner a sorozatmaratonján, még a vészhelyzetes defibrillátort is kipróbálhattuk megint. Ezúttal azonban a meghívott vendégekkel érdekes dolgokról is lehetett beszélgetni, főleg, ha a Szigeten később is összefutottunk, mint Kelly és Bud Bundyval.
A Warner forgalmazó cég idén nyolc sorozat első és sokszor második évadát is megjelenítette dvd-n és ezt több hónapja egy egynapos sorozatmaratonnal népszerűsítette. Vasárnap a Mozinet szigetes sátrában hasonló próbálkozás történt, a mozis internetes újság szerkesztői viszont főleg azokkal a szériákkal foglalkoztak, melyek dvd-i a legjobban fogytak idén, mint a Vészhelyzeté és az Egy rém rendes családé. Persze ezen kívül még a hamarosan megjelenő Szex és New Yorkról is beszélgettek.

Amúgy ha következetesen követik a "jól fogyó" koncepciót, akkor az Az Elnök embereit is felvették volna a műsortervbe, mert ez a harmadik legnépszerűbb sorozata 2005-ben a Warnernek, vagy a 24-et, ami az InterCom idei nagy anyagi sikere.

Szinkrondramaturg Juliette Lewis nyomában

Egy vészhelyzetes mentőorvos defibrillátort is hozott magával az egynapos programra, amit nem rajta, hanem a hátizsákjából kikandikáló fejű műanyag babán lehetett kipróbálni. Majd a Szex és New York miatt érkezett meg a Joy Magazin egy női munkatársa, aki azért mégsem egy Sarah Jessica Parker. Az újságíró főleg arról beszélt a műanyag székeken ülő érdeklődőknek, hogy szerinte hiteltetlen az, hogy a harminc fölötti főszereplő Carrienek annyi fiatal pasija van. Azt is elmondta, hogy neki azért dolgozni is be kell járni, és a főnökeivel is találkozik, ellentétben Carrievel. A moderátor még kérdezte arról is, hogy mennyire hiteles az, ahogy homokos szerzők megjelenítenek négy nagyvárosi nőt, de erre nem nagyon tudott érdemben válaszolni.

Mégis Speier Dávid szinkrondramaturg volt a legrövidebb blokk a meghívott vendégek közül, ugyanis rohant Juliette Lewis koncertjére a nagyszínpadra. Öt perc alatt elhadarta, hogy a Frédi és Béni sorozat tizenvalahány epizódjának eredeti hiányzó szinkronját nem tudta a forgalmazó Warner visszaszerezni, hiába fordult a lakossághoz azzal, hogy az MTV archívumában nincs meg, mert harminc éve leselejtezték. "Akkoriban nem volt lehetőség vagy szokás otthon a vhs-es rögzítés" - mondta, majd arról is beszélt, hogy mennyire nehéz a játékfilmek, mint a Shrek vagy a Világok harca magyarosítása mellett versben lefordítani Frédit Romhányi után szabadon. Megbeszéltünk egy interjút Franz Ferdinand koncert utánra Speierrel, de ez aztán technikai okok miatt elmaradt.

A 166 epizódnyi Frédi és Bénit, amiből Speier körülbelől negyvenet fordított, idén szeptemberben kezdik el kiadni, magyarázta később az Indexnek Stern Gábor, a Warner munkatársa, aki szintén a Született gyilkosok sztárja miatt jött ki a Szigetre. Valójában másfél éve készül már a kőkorszaki família kalandjainak dvd-sítése, tette hozzá, és 2007 elejére jelenik meg mind a hat évad. A már régen elkészült 47 részt a régi klasszikus szinkronnal és az új magyar hangokkal is kiadják.

Budot és Kellyt olcsóbbra cserélik?

A mozinetes sátorban az Egy rém rendes család Kellyét szinkronizáló Zsigmond Tamarához sem sok kérdés érkezett a témában, bár tény, hogy általában azt válaszolta, hogy erre az apját szinkronizáló Csuja Imre tudna csak válaszolni, akinek már annyira ment a figura, hogy sokszor csak improvizálta azt.

Amikor később a Szigeten összefutottunk, Tamara az Indexnek elmondta, öt évvel ezelőtt szinkronizálták a tizenvalahány évadot és akkor még nem is tudták, hogy ez ekkora siker lesz. De most azt nem tudja, hogy mi lesz a család magyar hangjaival. "A Warner meg akarja jelentetni az összes szériát dvd-n, de úgy tudom, hogy újraszinkronizálják és az eredetiből csak Csujához ragaszkodnak. Szeptemberben térnek vissza a témára, de én aggódom, hogy mi lesz a családdal."

"Valószínű, hogy a 3. évadtól felfele már nem az eredeti szinkronnal adják ki a dvd-t, gondolom mert nagyon drágának találja a forgalmazó" - magyarázta a törpe Bud Bundyt hangosító Halasi Dani is, akivel később a Party Arénánál találkoztunk. Az Index információi szerint amúgy a család magyar hangjai közül a Peggy Bundyt szinkronizáló Básti Juli munkadíja magasan a legdrágább.

"Annak idején a TV3 megcsinálta az összes szinkront, baromi jó magyar hangokkal, amihez vétek lenne hozzányúlni. Küzdöttünk is azért, hogy a dvd ne feliratos legyen, és már megvan az összes évad eredeti szinkronjoga" - oszlatta el a Bundy-gyerekek aggodalmát a Warner munkatársa.