Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Vox cikkek
Az új filmben a katasztrófák elhárításában verhetetlennek bizonyuló szuperhős visszatér a Földre, ahol komoly kihívásokkal találja szembe magát. Az imádott nő, Lois Lane (Kate Bosworth), ráunt a várakozásra és férjhez ment. Nem elég, hogy hősünknek fel kell dolgoznia a szerelmi csalódást, még a gaz ellennel, Lex Luthorral is szembe kell néznie, aki börtönéből szabadulva újabb ármányokon töri a fejét.
Supermannek a megváltozott körülmények között újból meg kell tanulnia beilleszkedni a társadalomba, valamint a lelkében és a világban eluralkodó káoszon is úrrá kell lennie.
"Régi álmom teljesült azzal, hogy elkészíthettem az új Superman filmet. Már az X-men képi világának megálmodásakor is ez a mozi inspirált" - mondta a rendező, a comics-adaptációkkal és Közönséges bűnözőkkel hírnevet szerzett Bryan Singer. - Superman azon hősök közé tartozik, akivel maradéktalanul azonosulni tudok, hiszen hozzám hasonlóan, ő is amerikai, egyke, és örökbe fogadták."
Az Ausztráliában forgatott produkció számára az egyedüli nehézséget a főszerepeket játszó színészek biológiai adottságai jelentették. Mivel Brandon Routh férfiassága a szűk kezeslábasban a tekinteteket túlzottan magára vonta, digitálisan kisebbítették meg azt. De nem változtattak Kate Bosworth szemein, mert a rendező kifejezetten izgalmasnak és igézőnek találta, hogy a színésznő az íriszét érintő pigmentzavarral született, így egyik szeme kék a másik mogyorószínű.
A film amerikai premierje június 30, a magyar premier július 13.
A cikk - Hungler Tímea írása - a VOX mozimagazin februári számában olvasható