Most akkor ki ölte meg Laura Palmert?

2006.06.17. 21:26
Minden idők legtöbbet idézett, elemzett, hivatkozott tévésorozata, a Viasat3-on futó Twin Peaks mindössze egy évet élt meg, ám azóta sem nyugszik békében.
1990. április nyolcadika az idő távlatában médiatörténeti pillanatnak bizonyult. Ekkor indította útjára az ABC az összesen két szezont futó Twin Peaks című tévésorozatát. (Az első évad a pilottal együtt mindössze nyolc részből állt, a második pedig huszonkét epizódból). Már a nyitó képsorok sem nevezhetők szokványosnak: vörösbegy a faágon, ipari táj, szikrákat hányó körfűrész, titokzatos fenyőerdők, ködpárába burkolódzó vízesés, helyiségnév-tábla (Welcome To Twin Peaks), szereplő viszont sehol. A szériát a jelentős amerikai filmrendező, David Lynch nevéhez szokás kötni, jóllehet a legtöbb részt nem is ő rendezte (mindössze hatot jegyzett), kéznyoma mégis ottmaradt a filmen: a felszín alatt feltárásra váró misztikus rétegek sorjáznak, a kiismerhetetlen szereplőket a két legősibb drive, a szex és a halál mozgatja, a populáris műfajok egymásba játszanak, miközben lágyan szól az Angelo Badalamenti komponálta sejtelmes zene.

A sorozat helyszíne Twin Peaks, képzeletbeli kisváros valahol fenn északon, Washington államban, közel a kanadai határhoz. Messze vagyunk a bűnös nagyvárosoktól, New Yorktól és Los Angelestől, a kávé itt mindig forró és fekete, a pite almás és áfonyás, a házakat a környező fenyőkből építették. Ez az igazi Amerika, a becsületes, puritán emberek hazája, mintha csak egy turistacsalogató képeslapról lépett volna elénk. A település nem túlzottan fejlett: egy rendőrőrs, egy középiskola, egy kórház, egy szálloda, egy fűrészmalom, a "Dupla R" nevű kávézó, a "Roadhouse" diszkó, a határ túloldalán pedig a "Félszemű Jack" névre keresztelt bordélyház. A kisvárost titokzatos fenyőerdő szegélyezi, mely különösen az éj beálltával misztikus hangulatot kölcsönöz a szürke egű, szemerkélő eső áztatta tájnak.

A sorozat alapkonfliktusa egy gyilkosság, a népszerű tizenhét éves helyi diáklányt, Laura Palmert (Sheryl Lee) egy nylonba csavarva találják a folyóparton. A sokkot kapott városka külső segítséget kér a rejtély kibogozásához. A keleti partról Dale Cooper FBI-ügynök (Kyle MacLachlan) érkezik. Nyomozása során szép lassan feltárul, hogy az idilli Twin Peaks és lakosai egyáltalán nem olyan romlatlanok, kiismerhetők és boldogok, mint amilyennek tűnnek. Elsőként magáról az áldozatról derülnek ki furcsaságok (holttestében három férfi spermanyomát mutatja ki a helyi orvos, hamarosan kábítószer-függősége is napvilágot lát), de a többi szereplő sem marad el mellette: a városkában szinte mindenki kettős életet él, titkos utakon jár, nem az, akinek látszik; csak abba nem szerelmes éppen, akivel együtt van.

A tengernyi szakirodalom a széria hőseit általában három fő csoportba sorolja, a "szokványos", a "bizarr" és a "misztikus" figurák közé. A szappanoperákban a szereplők főbb jellemvonásai nem változnak, a sorozat végén pont olyanok, mint amilyennek az elején megismertük őket. Ilyen "szokványos" szereplő például Laura barátnője, a "jó lány" Donna (Lara Flynn Boyle) és kedvese, a "jó fiú" James (James Marshall); a tisztességes seriff (Michael Ontkean); az ügyefogyott páros, Andy és Lucy (Hary Goaz, Kimmy Robertson); a boldogtalan feleség, Shelley (Mädchen Amick) és brutális férje, Leo (Eric DaRe).

A "bizarr" személyek Cooper ügynök körül csoportosulnak: a szélsőségekre hajlamos, szép és kissé elszállt Audrey Horne (Sherilyn Fenn); szállodatulajdonos apja, Ben Horne (Richard Beymer); a meggyilkolt Laura papája, Leland Palmer (Ray Wise); vagy maga a nyomozást vezető Cooper ügynök (Kyle MacLachlen), aki a rejtély megoldására álmában jön rá, önti magába a feketéket, falja a fánkokat, és úgy véli, Twin Peaks mesés hely.

A "misztikus" figurák titokzatos világban élnek, furcsaságokat beszélnek, mint a Tuskó Lady (Catherine E. Coulson), Briggs őrnagy (Don Davis) vagy maga Bob (Frank Silva) - de róla/róluk majd később.

Zsánerek a fonákjukról

Áldozat, nyomozó, kihallgatások - a széria úgy indul, mint egy klasszikus krimi. Az első részek alapján azt hihetnénk, a sorozat végére rendőrkézre kerül majd a tettes, a rejtély megoldódik, a megbolydult világ visszazökken a rendes kerékvágásába. A Twin Peaks azonban nem csupán bűnügyi történet, de szappanopera is - a vég még beláthatatlanul messze van, az ismert szereplők mellett újak tűnnek fel, a személyközi kapcsolatoknak kitüntetett szerep jut.

Bűnügyi szappanopera volna hát a sorozat? A válasz nem ilyen egyszerű. Ahogy előre halad a történet, egyre több, klasszikus filmes zsánerből ismerős motívum, szerepkör bukkan fel; az idegen a városban (Dale Cooper) a westernek egyik alaphelyzete; Andy és Lucy ügyefogyott párosa a burleszkek, a szituációs komédiák világát idézik, a suspence a pszichothrillerekre jellemző, egy-két ijesztő jelenet pedig a legjobb horrorfilmekhez méltó.