Száguldás, Porsche, szerelem Kipufogófürdőn

John Lasseter, a film rendezője egy utazás során találta ki a Verdákat. Lasseter egyébként a Pixar egyik leginkább meghatározó figurája: ő rendezte a Toy Storyt és a folytatását, valamint az Egy bogár életét. Emellett Hollywood legbefolyásosabb emberei között tartják számon: executive producerként az összes Pixar-film mellett ott bábáskodott, és Hayao Miyazaki rajzfilmjeinek (Chihiro Szellemországban, A vándorló palota) amerikai pályafutását is segítette. Két Oscar-díja van: az egyiket a Tin Toy című rövidfilmjéért kapta 1988-ban, a másik egy speciális elismerés a Toy Story technikai újításért.

1999-ben, a Toy Story 2. befejezése után hosszabb szünetet tartott a munkában, mivel kiégett, és nyaralni indult családjával egy egész Amerikát átszelő lakókocsis túrára. Útvonalnak pedig a legendás 66-os utat választották. Itt fogalmazódott meg Lasseterben a szándék, hogy megörökítse filmen Amerikának ezt a szeletét. Annak pedig, hogy miért pont az autók főszereplésével mesél erről a világról, szintén személyes okai vannak. "Apám egy Chevrolet-kereskedésben volt boltvezető, a nagy és széles, klasszikus amerikai kocsik hőskorában. És én imádtam ezt."

Lasseter ötlete és tervei elfogadásra kerültek a Pixarnál, és 2002 elején megkezdődhettek az előkészületek, hiszen a stúdió saját adatai alapján mindennel együtt körülbelül négy és fél évnyi munka után született meg. 260 ember, nagyrészük animátor a filmben szereplő kocsik megtervezéséhez körülbelül 43 ezer vázlatot rajzolt meg. Hiszen (mint minden Pixar filmben, A hihetetlen családot kivéve) itt is antropomorfizált szereplőkben gondolkoztak, azaz emberszerűvé tették a moziban látható lényeket, jelen esetben az autókat. "Ha ránéz az ember egy autóra, látja az arcát, és a reflektorokat látja a szemének, de így kicsi az arcfelület. Ha azonban a szemeket a szélvédőre tesszük, máris egycsapásra az egész karosszéria egy fejjé válik. A motorháztető lesz az orr, a lökhárító a száj. A kerekek pedig mint egy négylábú állat végtagjai funkcionálnak" - magyarázza Lasseter a részleteket.

Úton az Országúton

Az autók megtervezésén kívül persze még rengeteg egyéb dologhoz is szüksége volt előtanulmányokra és ihletre a film alkotóinak, így szerveztek egy utazást végig a 66-os úton. 4533 kilométer, keresztül nyolc államon és három időzónán, Chicagótól Los Angelesig: a "Route 66" 1926-os átadása óta Amerika egyik szimbólumává vált, ahogy a tájjal kanyargó útvonal közlekedési jelentősége is visszaszorult a nyílegyenes és településeket nem érintő autópályák megépülése óta. A film látványtervezői közel tízezer fényképet készítettek minden apró részletről a tájban, és pláne az útba eső kisvárosokban, de nemcsak innen merítettek inspirációt. Hisz figurákat is kerestek: jellegzetes arcokat, akikről aztán majd meg lehet mintázni a Verdák szereplőinek személyiségjegyeit. Például annak az útmenti étteremnek a vezetője, ahol a pixaros csapat általában időzött, beépült a filmbeli Flo (Tőtike) alakjába.

A hetvenmillió dolláros költségvetéssel készülő Verdák világának és sztorijának megalkotásakor nagyon fontos szempont volt, hogy ne csak azok érdeklődésére tarthasson számot, akik amúgy is autó- és sebességmániások. Ezt a törekvést a film alkotói Nancy-faktornak nevezték maguk között, John Lasseter feleségére utalva, akitől távol áll mindenfajta benzingőzös téma, és aki ezzel a szaktudásával őrködött a film különböző munkafázisai felett.

Az eddigi Pixar-filmek mindegyike hozott valamilyen kisebb-nagyobb technikai újdonságot is a komputeranimáció terén, és hogy ezúttal mire számíthatunk? "Amiben leginkább sikerült előrelépni, az a részletgazdagság - mondta Lassater. - Vegyünk például egy totálképet a kisvárosról: a részletei többet mondanak ezer szónál. A megfakult festék színe, a beton alól kibújó fűcsomók, a repedések a tárgyak felületén, a vibráló öreg neonfeliratok. Emellett azt akartuk, hogy az autók is tökéletesen élethűek legyenek: látsszon valódinak az a gumi, a dísztárcsa csillogása, a rátapadó kis kosz. Azt szerettük volna, hogy a nézők elhiggyék, hogy ezek igazi autók, de azt is, hogy élnek és személyiségük van.

Paul Newman lett Hudson Doki

Mindezen célok eléréséhez pedig elképzelhetetlen számítógépes kapacitásra volt szüksége a Pixarnak, és a film készítése során több alkalommal sikerült teljesen le is fagyasztani az egész komputerparkot. De szerintük ez természetes: annyira új minden alkalommal a technika, amit alkalmaznak, hogy sosincs még kipróbálva, és mindig a felhasználható kapacitás határán dolgoznak. Közben pedig arra is van idejük, hogy poénokat és utalásokat helyezzenek el a filmben. Például a kisbusz Filmore rendszáma 51237, ami megegyezik a hangját adó George Carlin születési dátumával. McQueen 95-ös rajtszáma a Toy Story megjelenési dátuma. A McQueen által használt gumifajta, a Toy Story egyik szereplőjére, Buzz Lightyearre utal. Villám McQueen a nevét pedig Glenn McQueen után kapta, aki a Pixar animátora volt, és 2002-ben hunyt el.

Az autók persze akkor nyerték el igazán a végső karakterüket, amikor hangot is találtak hozzájuk. Így lett Villám McQueen hangja Owen Wilson, Joe Komposztoré Michael Keaton, Hudson dokié pedig az a Paul Newman, akinek közismert a vonzódása az autóversenyzéshez: korábban maga is aktívan űzte, sőt a nevezetes huszonnégy órás Le Mans-i versenyen, 1979-ben második helyezett lett.

A teljes cikk - Villányi Dániel írása - a VOX mozimagazin júniusi számában olvasható