Felhívásban gyűjtenek a Wass-filmhez

2007.08.18. 11:30
Már csak nyolcmillió forint hiányzik ahhoz, hogy Koltay Gábor filmen is bebizonyítsa, Wass Albert nem volt háborús bűnös. A Honfoglalást jegyző rendező a két és fél órás játékfilmet az író születésének századik évfordulójára készíti. A főszerepben a Barátok közt sorozat rosszfiú Bartha Zsoltjának megformálója, Rékasi Károly kutatja az író ellentétes megítélésének okait, a támogatók pedig az állam helyett akár a Wass-rajongók is lehetnek. Múlt héten fejezték az erdélyi forgatást, a rendezőt már itthon értük el.
Az érdeklődő, magyar fiatalember, Rékasi Károly

"1-2 millió megvan, kisemberek adakoztak eddig főleg kisebb-nagyobb összegekkel" - mondta Koltay Gábor rendező, aki szokatlan módon egészíti ki a 30 millió forintos miniköltségvetést: egy hónapja közzétett egy felhívást, hogy az Adjátok vissza a hegyeimet! filmhez hiányzó 10 milliót összeszedjék. Ebben "önkormányzatokhoz, vállalkozásokhoz és személyekhez" fordult, arra kérve őket, hogy "amennyiben erőfeszítésünket fontosnak tartják, lehetőségeikhez képest" támogassák a filmet (teljes szöveg a keretesben). Nem a munka leállásával rémisztgette az olvasókat, hanem a szüneteltetéssel. "Szinte biztos, hogy a hiányzó összeg összejön szeptember végéig. Bízom az emberek segítőkészségében" - tette most hozzá. Az adományokat a XXI. század Alapítvány gyűjti.

2003 óta dolgozik a Wass Albert-filmen Koltay, azóta rendszeresen adott le pályázatot a Magyar Mozgókép Közalapítványnál, de nem kapott támogatást a projekthez. A költségvetés kétharmadát így feleségével közös cége állja, a Sacra Coronát, a Honfoglalást, a Trianont és a Horthy-filmet is készítő Korona Film Kft. A Wass-filmhez Székelyföldön, Farkaslakán dolgozott a hétfős stáb, majd az író születési helyén, Kolozsváron és a Mezőségben is, holott csak tíz napot tett ki a kinti forgatás. Augusztus 20-30. között még lesz néhány felvétel magyarországi helyszíneken, majd szeptemberben kezdődik a vágás és a többi utómunka, hogy a film október második felében moziba kerüljön.

Lelki épülésünkre

Az író életútját bemutató és műveinek motívumaiból építkező, dokumetumfilmes elemekkel tarkított játékfilmet a rendező népművelő célzattal készíti. A film a "saját magunk lelki épülését szolgáló magyar nemzettudat megerősödését szolgálná" - írta a felhívásban, majd most hozzátette: "Magyarország lelki szétesettségét látom magam körül, ami nincs rendjén. Magatehetetlen, öntudatára ébredni nem képes agymosottakká váltunk, és ez nem jobb- vagy baloldal kérdése."

Ebben segíthet a Barátok közt Zsoltija, Rékasi Károly, aki a két és fél órásra tervezett alkotás főszerepét alakítja: "Egy érdeklődő, magyar fiatalembert játszik, aki szeretne rájönni a Wass Albert körül keringő titkokra." Hogy milyen titokra gondol a rendező? "Wass széles körben olvasott, de van egy kisebb kör, amely elutasítja, mert félnek. Kétmilliós fővárosunkban nem lehet egy mellszobrot állítani neki, ez egy tipikus példa a félelemre" - fejtegeti. A film Wass megítéléséhez hasonlóan bonyodalmat is tartalmaz: a film főhőse Wass Jönnek című regényéből elszaval egy részletet, amivel hatalmas sikert ér el közönsége előtt. Később egy antikváriumban talál egy vékony könyvet, amiben hosszú listán sorolják a náci, antiszemita könyveket, amik között Hitler és Szálasi társaságában felfedezi Wass nevét. "Nem érti, miért áll olyan közel sokakhoz az író, ha közben rengetegen gyűlölik. Ezért kutatni kezd" - teszi hozzá Koltay.

Az üzenet

Koltay Gábor

"A film végére szeretném, ha a főhős és a közönség is megértené, hogy mi az életmű mai aktualitása" - árnyalta az Indexnek terveit a rendező. "Hogy egy kis népnek milyen lehetőségei vannak egy hatalmas világfolyamban. Minden filmemben ezt kutatom. Akaratgyenge, kiszámítható ország lakosaiból, egy erős és összetartó ország legyünk. Ehhez adhat Wass lelki táplálékot és erőt. A film meg példát mutathat."

Kamu legendák

Az író személyiségét övező legendákat igyekezett összegyűjteni a rendező, hogy azokat a filmjében megerősítse vagy megcáfolja. A legfontosabb kérdés az életrajzban, hogy tényleg elkövette-e apjával a szentgotthárdi négyes gyilkosságot Wass, ami miatt Romániában halálra ítélték. Koltay már most elárulta: egy kolozsvári történész, Vekor Károly kutatására hivatkozva állítja, hogy nem volt háborús bűnös az író.

A Wass-mítoszokat nehéz igazolni vagy cáfolni, mivel olyan sokféle legenda vált már-már ténnyé, ráadásul erősen meghatározza a szerző kedvelőinek körét a politikai beállítottságuk is. A 36-os olimpiai érem Koltay szerint kamu, a hungarista hírszolgálatban való részvétele is az, ahogy a kettőből csak az egyik Nobel-díjra terjesztették fel, amit 1947-ben a német kiadója tett meg.

A cél tízmillió

Koltay Gábor rendhagyóan szedi össze a film hiányzó költségvetését a nézőktől, akik elmondása szerint az itt olvasható felhívásnak köszönhetően adakoznak is.

"A filmet a budapesti Korona Film Kft gyártja. Mivel a filmet egyetlen televíziós csatorna, de az ORTT és a Magyar Mozgókép Közalapítvány sem támogatja, ezért az anyagi lehetőségek függvényében az elmúlt két évben rövid időtartamú forgatásokra kerülhetett csak sor. A film befejező forgatása a tervek szerint 2007. augusztusában esedékes Erdélyben, mivel azt tervezzük, hogy ez év őszén mindenképpen bemutatjuk az alkotást a mozikban.

Mivel 2008. január 8-án ünnepeljük az író születésének 100. évfordulóját, ezért szeretnénk, ha ez az alkotás méltó módon emléket állítana az életútnak, s átalakuló világunkban segítséget nyújtana a sohasem mások ellenére való, hanem saját magunk lelki épülését szolgáló magyar nemzettudat megerősödéséhez. Mivel a film befejezéséhez közel 10 millió forint még hiányzik, ezért segítséget kérve fordulunk a magyarországi önkormányzatokhoz, vállalkozásokhoz és személyekhez, kérve őket arra, amennyiben erőfeszítésünket fontosnak tartják, lehetőségeikhez képest támogassanak minket.

Kérem, vizsgálja meg, lát-e lehetőséget arra, hogy támogatást nyújtsanak a produkciónak.

Támogatásának tényét a film főcímében szeretnénk feltüntetni, illetve a filmhez készült prospektusban és más nyomtatványban megörökíteni az utókor számára.

Segítségében reménykedve tisztelettel köszönti

Koltay Gábor
Tel/fax: ***-****