Mennyből a bukott angyal, lejött hozzátok

"Életemben a legrosszabb dolog karácsonykor történt meg velem. Ó Istenem, szörnyű volt. Karácsony este. Kilenc éves voltam. Anyu és én a fát díszítettük, vártuk hogy apu hazajöjjön a munkából. (...) Elmúlt a karácsony, és apu nem került elő. (...) Odakint havazott. A ház jéghideg volt, úgyhogy nekiálltam begyújtani. És akkor éreztem meg a szagot. Kijöttek a tűzoltók és szétrombolták a kéményt. (...) Az apámat húzták ki belőle. Télapóruhát viselt. Le akart mászni a kéményben, a karjaiban voltak az ajándékok. Meg akart lepni minket. De megcsúszott, és a nyakát törte. Azonnal meghalt. Azóta tudom, hogy nincs Télapó."
- Gremlins, 1984

Don't turkálj!

Réges-rég, mikor a cinizmus még ismeretlen fogalom volt, mindenkinek emberbaráti szeretet honolt a szívében, eszébe sem jutott senkinek, hogy gúnyt űzzön a karácsonyból. Természetesen a pogány úton megint csak az angolok voltak a legelsők, közelebbről a BBC, akik amúgy is szerették a formabontó dolgokat: a háború után a horrorscifi Quatermass-szériával először vittek tévéképernyőre fantasztikumot, sőt, a Quatermass volt az első dramatikus narratív európai sorozat. Ezúttal pedig a karácsonynak estek neki jégcsákánnyal, oly módon, hogy Montague R. James rendkívül száraz kísértetes novelláit adaptálták fél-egyórás filmekké, és ezeket szentkarácsony napján tárták a nagyérdemű elé. Maguknak a sztoriknak semmi köze nem volt a karácsonyhoz, ennek ellenére ezeket Ghost Stories for Christmas-ként ismerték meg a britek, a 25-i adásidőpont miatt.

A filmek a maguk módján egytől egyig vérfagyasztó gyöngyszemek, ám az A Warning to the Curious (Figyelmeztetés a kíváncsiaknak) még így is kiemelkedik közülük. Máig az egyik legfélelmetesebb történet, amelyet filmre vittek.

A legenda szerint Anglia három koronáját még az ókorban elásták a szigetország partjainál, így teremtve mágikus védelmet a betolakodók ellen. Kettő az idők során megsemmisült, de a harmadik, azt beszélik, még mindig a kihalt norfolki partvidék homokjában van eltemetve. A Londonból érkező középkorú kincskereső hiába kérdezősködik a helyieknél, azok pánikszerűen elzárkóznak attól, hogy bármit eláruljanak neki. Végül mégiscsak szerencsével(?) jár, és ráakad a kincsre, amelyet állítólag egy helybéli család kísértetei őriznek.

Lawrence Gordon Clark fantasztikus atmoszférát teremt csupán azzal, hogy a kies norfolki tájat sikerül a lehető leghatásosabban fényképeznie. A korona kiásásának éjszakai jelenete a maga paranoid extázisában egyedülálló - jól láttam, hogy áll valaki ott a fák mögött? A BBC az utóbbi pár évben igyekszik feléleszteni a sorozatot, több-kevesebb sikerrel. A probléma, amellyel szembe kell nézniük, elég egyszerű: a fiatal rendezők egyike sem rendelkezik Lawrence Gordon Clark tehetségével.

Szottyos puttony

Biztos van annak valami oka, hogy az amerikaiak Télapót szeretik a Jézuska helyett, és karácsonykor neki hódolnak. Maradjunk annyiban, náluk nem hárman (Isten+szentlélek+Jézus) tolonganak a fánál, hanem egy túlsúlyos, piros kosztümbe öltözött, vattaszakállú, a kéményből önmagát előpasszírozó rénszarvashajcsár hozza az ajándékokat, megteremtve a potenciált mindenféle huncut kikacsintásra.

A Mikulás filmes letámadására Amerikában is relatíve későn, csak a hetvenes évek közepén került sor, amikor a vallási (mert Szent Miklós azért mégiscsak szent) dogmák iránti karót nyelt tisztelet felengedett, köszönhetően olyan b-filmes pioníroknak, mint (többek között) Russ Meyer vagy Herschell Gordon Lewis, akik a szex és a vérszomj kendőzetlen filmre vitelével fellazították a mindenféle tabukat.

Az első karácsonybaszogató horrorfilm az 1974-es (a Texasi láncfűrészes éve!) Silent Night, Bloody Night (Csendes éj, véres éj), egy csodálatos, alacsony költségvetésű (nem mintha a többi nem az lenne) gothic, tele nemi erőszakkal és gyilkosságokkal. Ahogy karácsonykor kell.

Mára elhagyatott az az udvarház, amely a század elején még az állami bolondokháza szerepét töltötte be. A harmincas években az egyik orvos, egy gyenge pillanatában szabadon engedte a zárt osztály ápoltjait, akiknek egyik áldozata éppen az orvos lánya lett. A férfi az elkövetkező évtizedeket börtönből börtönbe, és diliházból diliházba szállítva töltötte, egészen a mai napig, mert vénemberként visszatér élete tragédiájának színhelyére, kezében egy kiélezett baltával.

Nyugi, ezzel még messze nem lőttem le a meglepően komplex történettel rendelkező film poénját, mert a forgatókönyvíró rendesen megcsavarja majd többször is a sztorit. A minimalista fényképezés, a nulla költségvetés és a lepusztult helyszínek összhatása nemhogy elgáncsolja a filmet, hanem éppenlélekgyilkos, lehangoló atmoszférával látja el, amely a Silent Night, Bloody Night-ot műfaja egyik legemlékezetesebb példányává teszi.

Az 1980-as To All A Good Night (Mindenkinek jó éjszakát) az ugyanebben az évben óriási sikert arató Péntek 13 (Friday the 13th) nyomdokain halad (értsd: tipikus slasher-film): egy leánykollégium erkölcseiktől meglehetős vehemenciával megszabaduló (fúj!) bentlakóit kezdi lekaszabolni egy ismeretlen elmebeteg. Pár évvel korábban a kollégium kegyetlen beavatási szertartása során az egyik lány meghalt - létezik, hogy a mostani gyilkosságsorozatnak valamilyen köze van a balesethez? (Hát persze!)

Harrynek megvan a maga baja (elsősorban az, hogy ő az 1980-as Christmas Evil főhőse). Gyerekkorában tanúja volt, amint a mikuláskosztümbe öltözött apja anyuci lába között lefetyel. Mint oly sokunknak, ez Harrynek is életre szóló traumát okozott, még júliusban is csak a karácsonyra tud gondolni, és az évek előrehaladtával, és a tömegeknek a karácsonyhoz való hozzáállásának elkorcsosulásával Harry egyre idegesebb lesz: hová lesz az ünnep szentsége? Lehet hogy nincs is Télapó? Harry úgy dönt, a helyére lép, és zsákjában minden jóval, kezében pedig egy maszek bikacsökkel a tettek útjára lép. Ne kerülj az útjába, ha rossz voltál - az a legkevesebb, ha virgácsot kapsz!

A Christmas Evil a karácsonyi horrorfilmek legjobbika (oké, oké, eleve nem túl éles a verseny) Inkább hasonlít az olyan urbánus pszichodrámákra, mint Abel Ferrara 1979-es Driller Killer-je (A fúrós gyilkos),vagy éppen a nyolcvanas évek elején divatos slasher-filmekre. Túlzás lenne Harry az őrületbe való belecsavarodását realistának nevezni, de az átgondolt forgatókönyv és az ügyes rendező át tudja adni a modern elidegenedettség traumáját. És a gyilkosságok kellemesen hatásosak.

A karácsonyi horrorok leghíresebbike az 1984-es Silent Night, Deadly Night (Csendes éj, halálos éj), amelynek máig négy folytatása készült - ezeknek szinte semmi köze az első filmhez.

Ha a szüleidet egy szikét lóbáló, mikulásruhába öltözött agyalágyult koncolja fel, sőt, anyut még meg is erőszakolja, az érthető hatással lehet a gyerekre (Figyeljük meg, szinte az összes karácsonyi horror a trauma felől közelíti a témát!) Az egyedül maradt gyerek árvaházakban nő fel, majd áruházi télapóként kap munkát. És ha szexet lát, kitör rajta az ötperc, indul a vonat, jegyeket-bérleteket, gurulnak a fejek, ömlik a bél.

A Silent Night, Deadly Night annyira nem jó film, mint a Keresztapa, viszont horror-rajongóknak hatalmas móka: mikor Billyn végleg elhatalmasodik a pszichózis, és megállíthatatlan gyilkológéppé változik, a csávó megöl mindenkit. És amikor azt mondom, mindenkit, úgy is értem, hogy mindenkit: a főnökét, a munkatársait, kisgyerekeket, spontán szexelő idegeneket, aztán visszamegy a gyermekkori szexuális gerjedelmeit veréssel jutalmazó árvaházba, hogy ott is felkoncoljon boldog-boldogtalant. A Silent Night, Deadly Night az a film, amely így, az ünnep közeledtével megmelengeti a szíveket, és új reményt ad.

Besztofdebeszt: Black Christmas (1974)

Karácsony van Kanadában, meg persze mindenhol, ahol egy bizonyos vallás magja gyökeret vert. Jesst (Olivia Hussey) valami egészen különleges ajándékkal lepte meg a Jézuska: rájött, hogy terhes. A lány felvilágosult fajta, karrierista is ráadásul, így nem sokat teketóriázik, és az abortusz mellett dönt. A gyerek apja, Peter (Keir Dullea - 2001 Űrodisszeia) érthető felháborodással fogadja a lány elhatározását, és ennek hisztérikus hangot ad. Jess azonban magasról tojik a fejére, és csak még jobban megerősíti magát döntésében.

A leánykollégiumban, ahol Jess lakik, ünnep lévén, a csajok csomagolnak. Várja őket az otthon melege. Egyszerre egyik társuk apja tűnik fel a küszöbön, és a gyereke holléte után érdeklődik. A lányok nem tudnak számára kielégítő magyarázattal szolgálni, hiszen ők is úgy tudják, hogy Clare hazautazott.

A lányok barátnőjük eltűnését hallva meglehetősen idegesek lesznek, de a totális pánik akkor keríti csak igazán hatalmába a házat, mikor egy magát Billynek nevező eszement kezdi őket obszcén telefonhívásokkal riogatni. Billy beszédstílusa kissé intenzívebb a szokásosnál: ha az ember őt hallgatja, olyan érzése támad, mintha egyszerre több ember lenne a vonal túlsó végén - férfiak, nők, egyebek. Billy ordít, sír, sikít, vonyít, aztán a hívásai végén megnyugodni látszik, csak hogy Margot Kidder (később Lois Lane a Supermanban) fülébe susoghassa: "Meg foglak ölni".

És állja a szavát. A kollégiumban lakók létszáma hamarosan erősen fogyni kezd, hiába kezd nyomozni az ügyben a műfajveterán John Saxon (Tenebre, Rémálom az Elm utcában), helyi rendőrfőnökként: Billyt nem lehet megállítani. Jess végső elkeseredésében egymaga néz szembe az őrülttel.

Lehet, hogy valaki Michael Myers-ra bukik. Vannak, akik Jason-t komálják. Freddynek is széles a rajongótábora. Az én kedvencem mégis Billy. Mert ő a legőrültebb. Az a néhány telefonhívása mélyen beágyazódik az emlékezetedbe, és miközben hallgatod, a frász maratont fut a hátadon, libabőröd pedig megkeményedik. Olyan audiohatást produkál, mint Mercedes McCambridge az Ördögűzőben (ő adta a démon számtalan hangját), csak veszettebbül, fékezhetetlenebbül.

Ám Jessben ellenfelére akad. Hussey - és vele együtt majd minden szereplő - alakítása a későbbi tinihorrorok agyatlan szereplőiétől eltérően rétegezett és átgondolt, amely persze részben a kimunkált forgatókönyvnek köszönhető. Főleg Kidder játéka élvezetes, aki nagy vehemenciával adja a mocskos szájú (és szexis) koleszelnököt. Bob Clark rendezése, amely többek között a Dead of Nighton, a hetvenes évek egyik legjobb horrorfilmjén csiszolódott, pazar. Rögtön a film elején egy olyan un. POV (Point of View - valakinek a szemszögéből) fahrttal indít, amelynek párja (koppintása?) a Halloween szintén legelső, és egyben leghíresebb-hírhedtebb jelenete.

Később sem lazít: annak ellenére, hogy a film nagy része ugyanazon a helyszínen, a kollégiumban játszódik, sikerül a tér változatos kihasználásával a maximális hatást elérnie. Ha kell, nagyvonalú totálok segítségével jeleníti meg a ház veszélyeit, máskor meg ügyes kameramunkával teremt klausztofóbiás hangulatot. A film nem túl véres, de rendkívül intenzív, és az értő stratégiával elhelyezett beijesztései kivétel nélkül hatásosak. A fináléra a fenyegetettség érzete szinte elviselhetetlenné válik. A végkifejlet hideg nihilizmusa pedig szép, mint egy áramütés.

Szóval azon a bizonyos napon, mikor már kibontottátok az ajándékokat, és szeretteitek, arcukon halvány mosollyal, szemükben az együttlét meghitt könnyeivel átadják magukat a karácsonyi hangulatnak, csúsztassátok be a videóba a Black Christmast (de még csak véletlenül sem a remake-et). Csak hogy az ünnep feledhetetlen legyen.