15 másodperces filmek versenye

2004.10.19. 16:15
Nagy-Britanniában különös filmes pályázatot hirdettek meg. A versenyzőknek negyedpercbe kell sűriteniük a történetet, címmel, végefőcímmel, mindennel együtt. A másik feltétel, hogy a film lejátszható és élvezhető legyen egy mobiltelefon kijelzőjén. Az utóbbi megkötés ésszerű, hiszen a verseny kiírója és támogatója a Nokia.

A rövid rövidfilmek versenyét tavaly hirdették meg először és idén már a tíz lejobbat is kiválogatta a zsűri. Jo Berger, az egyik döntőbe jutott alkotás készítője elmondta, mennyire nehéz volt 15 másodpercen belül tartani a történetet.

"Hát a jellemfejlődés? Ennyi idő alatt a legegyszerűbb megnevettetni az embereket. Nevetsz, ha valaki hasraesik egy banánhéjon, de azt már nehezebb átvinni, hogy ugyanezt az embert milyen szorongások gyötrik" - magyarázta Berger.

A döntőbe került filmeket a verseny hivatalos oldalán lehet megnézni. Az első három helyezett filmes kurzuson vehet részt, a fődíjas alkotás készítőjének a Raindance függetlenfilmes cég támogatja a következő projektjét - az a film persze már lehet tizenöt másodpercnél hosszabb.