Gusztáv
-11 °C
-2 °C

Digitalizálják a Filmvilágot

Index
2004.11.03. 14:25
A Filmvilág című folyóirat azzal ünnepli huszonötödik évfordulóját, hogy az összes eddig megjelent számot digitalizálják az ELTE Bölcsészeti Kar Informatikai programjának segítségével.

Az interneten már látható az 1992-96-os évfolyam ezerötszáz cikke. A közeljövőben pedig a tervek szerint az 1979 óta működő moziújság mind a háromszáz számának hétezer cikkében lehet majd filmcímekre és alkotókra rákeresni - áll a Filmvilág novemberi számában.

A Filmvilág Digitális Archívumának támogatói a Magyar Mozgókép Közalapítvány és a Nemzeti Kulturális Alapprogram.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Álom Nászút

Felejthetetlen élmény várja a világ legszebb tengerpartjain.