Vera Chytilová cseh rendező Budapesten

MTI
2004.11.23. 11:39
Vera Chytilová cseh filmrendező a Cseh Centrum és az Örökmozgó Filmmúzeum vendégeként pénteken Budapestre látogat.

Az Örökmozgó levetíti a 75 esztendős rendező több filmjét, köztük két legutóbbi játékfilmjét, a Csapdák és a Kiűzetés a paradicsomból című alkotást. A cseh új hullám kiemelkedő alakja pénteken este találkozik az Örökmozgó közönségével.

Vera Chytilová hétfőig tartó budapesti látogatásához kapcsolódóan a nézők megtekinthetik a Gyöngyök a mélyben (1965), a Százszorszépek (1964), az Éva és Vera (1963), valamint a Játék az almáért (1976) című alkotást, továbbá a rendezőről ez évben készült Utazás című portréfilmet is.

A rendező, akit a cseh film "nagyasszonyának" is neveznek, az érettségit követően filozófiát hallgatott, majd manökenként dolgozott; itt került kapcsolatba filmesekkel. 1957-ben felvették a prágai filmművészeti akadémiára, ahol többek között évfolyamtársa volt Jirí Menzel, Evald Schorm, Jan Nemec és Pavel Jurácek.

Vera Chytilová 1989 után tevékenyen részt vett a cseh filmszakma megújításában. A Karlovy Vary-i filmfesztiválon 2000-ben életműdíjjal jutalmazták a világ filmművészetéhez való hozzájárulását.