Judit
3 °C
6 °C

Etyeken készül a Terminátor 4.

Index
2005.01.05. 13:26
Andrew Vajna megaprodukcióval avatja fel a várhatóan jövő januárban filmforgatásra alkalmassá váló "etyeki Hollywoodot". A Blikk megtudta: a producer a Terminátor negyedik részét kívánja az egykori honvédségi rakétabázis területén felépülő gyárban elkészíteni.

Az etyeki Hollywood körüli teendők a kezdetek óta a legnagyobb titoktartás közepette zajlanak, de két dolog már biztosra vehető: a világ legkorszerűbbjének beharangozott műhelyében 2006-ban már forgatják az első filmet. Noha arról nyilvánosan még senki sem beszél, de a Blikk értesülése szerint Andrew Vajna, a világhírű magyar származású producer a Terminátor negyedik részének forgatásával kívánja felavatni a Korda stúdiót. Ez az információ egy, csak a projektbe legbeavatottabbak részvételével megtartott tárgyaláson hangzott el, aminthogy az is, hogy a film ügyében Vajnának csupán egy dilemmája van: ki legyen az időközben kaliforniai kormányzóvá választott Arnold Schwarzenegger utódja?

#alt#

Az Intercom azt a tájékoztatást adta, hogy csak a jövő héten lehet Vajnával kapcsolatba lépni. A település polgármestere, Kálmán Lajos elmondta, hogy egyelőre a beruházás előkészítésének nem látványos tennivalóit végzik. Folynak a szakhatósági engedélyeztetések és készül a terület rendezési terve is. "Az építkezéshez összesen 36 szakhatósági engedélyt kell beszerezni, de nincs ok az aggodalomra" - mondta a polgármester. "Reményeim szerint március 31-ig minden papír meglesz, júniusban kezdődhet az építkezés, novemberben pedig tető alá kerülnek a nagy csarnokok. A 150 millió euróba kerülő Korda Sándor Filmstúdiót egyébként az ilyen feladatokra specializálódott amerikai Bastien And Associates Inc. és Finta József építészstúdiója közösen készíti."

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.