Mária
-7 °C
3 °C

Sam Shepard, a Lopakodó arca

Index
2005.07.11. 16:22
Kapcsolódó cikkek (1)

Sam Shepard nem színész. Több mint negyven filmben játszott már, Oscar-díjra is jelölték, szerepelt egyebek között a Pelikán ügyiratban, a Kardhalban és A Sólyom végveszélyben című filmben, főfoglalkozásban azonban mégis egészen mással foglalkozik: író, méghozzá az egyik legismertebb kortárs drámaíró, aki már a szakmájában elnyerhető legmagasabb kitüntetést, a Pulitzer-díjat is átvehette.

Egyetlen egyszer vállalt szerepet saját drámája előadásában: harminc évvel ezelőtt egy estét bírt ki, másnap már be sem ment a színházba: olyan lámpalázas volt, hogy inkább szó nélkül elutazott a városból, és cserben hagyta a társulatot. Mégis folyton filmszerepeket vállal: legutóbb a nyár egyik legnagyobb durranásnak ígérkező akciófilmjében, a Lopakodó (Stealth) című akciómoziban játszik fontos szerepet. A Lopakodó a közeli jövőben játszódik: egy pilóta nélküli különleges vadászrepülőgép önálló életre kel, és akcióba lép benne.

Az IC Press híre szerint amikor újságírók azt kérdezték Shepardtól, miért vállal ilyen szerepeket, így felelt: "Ha felkérnek egy ilyen szerepre, muszáj igent mondanom. Igaz, író vagyok, de hát ilyen az arcom. Ha én nemet mondok, ki játssza el ezeket a szerepeket? Talán Gary Cooper?"

A Lopakodó magyarországi bemutatója augusztus 11-én lesz.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!