Mária
-7 °C
3 °C

Alanis Morissette Jay-jel és Néma Bobbal forgat

2005.07.13. 12:39
A magyar származású kanadai énekesnő iskolaigazgatót játszik majd egy kanadai tinisorozatban. A vendégszereplés egyelőre csak a Degrassi: The Next Generation egyetlen részére korlátozódik, amit a kanadai nézők augusztus 26-án láthatnak a The N nevű tévécsatornán.

Morissette többek között Kevin Smith rendezővel játszik majd együtt. Smith Jason Mewes-zal tűnik fel a sorozatban; ők ketten alakították eddig több Smith-filmben is Jayt (Mewes) és néma Bobot (Smith). Ebben a részben Smith és Mewes éppen egyik közös filmjük, a Jay és Néma Bob visszavág folytatását forgatják "Jay és Néma Bob Kanadában, Eh!" címmel. A sztoriban a két jóbarát egy kanadai gimnáziumban próbál leérettségizni, mert egyetlen amerikai iskola sem hajlandó felvenni őket. A folytatás fikció és csak a tévésorozat kedvéért találták ki, Smith azonban azt nyilatkozta, annyira megtetszett neki az ötlet, hogy most azt fontolgatja, tényleg leforgatja a Kanadában játszódó második részt.

Morissette nem először dolgozik együtt Kevin Smith-szel: az 1999-es Dogmában Istent alakította.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.