Az Ütközéseké a Deuvelle-i Filmfesztivál nagydíja

2005.09.15. 23:57
A rangos Deuvelle-i Filmfesztivál nagydíját idén egy elsőfilmes rendező vehette át: a Millió dolláros bébi forgatókönyvírója, Paul Haggis az Ütközésekkel (Crash) máris a figyelem középpontjába került. Sokak szerint a filmet az Oscar-díj kiosztásánál is többször említeni fogják - jelentette az IC Press.

A Deuville-i zsűrit Alain Corenau rendező vezette, a döntésben két rendezőkollégája, Dominik Moll és Brigitte Rouan valamint két színész, Dominique Blanc és Melvil Pupaud segítette.

Ugyan a színészeimnek sem vallottam be, de a forgatás közben nagyon féltem, nem túl nyílt-e a filmünk" - nyilatkozta az Amerikában együtt élő, egymástól félő és egymás ellen forduló népcsoportok témáját a politikai korrektségen túllépő Ütközések rendezője. "Örülök, hogy végül nem kötöttünk kompromisszumokat. Most már tudom, a filmünk valóban túl nyílt, de ez az igazi erénye" - nyilatkozta Haggis.