Árpád
-1 °C
9 °C

Bemutatták Olaszországban Benigni Irakban játszódó filmjét

2005.10.05. 12:04
Roberto Benigni
Roberto Benigni

Roberto Benigni Az élet szép című filmjében a náci koncentrációs táborok vidámabb oldalát mutatta meg, most pedig a háborús Irakban keresi a szerelmet és a nevetést, írja a Reuters. A The Tiger and the Snow, amelyet kedden mutattak be Rómában, romantikus komédia, amely több vonatkozásban is hasonlít az 1997-es Oscar-díjas filmhez.

Megint Benigni a film sztárja, aki ismét álmai asszonyát keresi. A nőt ezúttal is felesége, Nicoletta Braschi alakítja, ám a hős, egy költő, az imádott nőt Bagdadba követi, nem sokkal a 2003-as amerikai invázió után. Míg Az élet szépben az amerikai csapatok dicsőséges felszabadítóként jelentek meg, addig Irakban már ők a megszállók. Benigni szerint a film inkább szerelmes történet, mint világpolitikai elemzés.

A filmet Olaszországban október 14-én mutatják be, de azt még nem tudni, hogy Amerikában mikor kerül a mozikba. Egyébként Hollywood is érdeklődik az iraki téma iránt; nyáron mutatták be az Irakban játszódó Over There című tévédrámát, és már készül az Universal Pictures alkotása a fallúdzsai csatáról, Harrison Ford főszereplésével.