Jövőre mutatják be Orson Welles önéletrajzi filmjét

MTI
2005.10.16. 17:45
Orson Welles és John Huston saját magukról készítettek egy, a közönség által eddig még nem látott filmet. A szél túlsó oldala című alkotást valószínűleg jövőre mutatják be. Welles volt a rendezője, Huston pedig egy mogorva, lecsúszó rendezőt alakított benne. Danny Huston, John fia szerint a mű kiváló, és sokat tehet mindkét nagy művész legendájához - írta az El País című spanyol napilap.

Danny Huston szerint az 1975-ben készített 50 perces, a szakirodalom által befejezetlenként számon tartott film azért nem volt látható, mert senki sem tudta, hogy valójában ki a tulajdonosa. Magáénak tartotta Mehdi Buseri, az iráni sah rokona, Oja Kodar, Welles élettársa és lánya, Beatrice is. Welles annak idején megpróbálkozott a patthelyzet feloldásával, de nem járt sikerrel. Barátját, a filmben szitén játszó, Peter Bogdanovich rendezőt kérte meg, hogy vigye dűlőre a dolgot, ha neki már nem sikerülne. A helyzet most megoldódni látszik.

A legenda szerint, mielőtt elkezdték a forgatást, Huston megkérdezte barátjától, hogy mi a film témája. Welles így felelt: "Egy nyavalyás rendezőről szól, aki nagyra van magával, aki kihasználja az embereket, megteremti, majd megsemmisíti őket. Rólunk szól, John, saját magunkról."