A Farkaslesen kapta az első díjat a nemzetközi filmszemlén

MTI
2005.11.13. 12:05
Molnár Attila Dávid Farkaslesen című filmje kapta a szombaton zárult nemzetközi tudományos filmszemle első díját, amely Szolnok és a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) megosztott elismerése.

Második helyezett az ausztrál Pieter Huismann lett A nagy korallzátony jövője borús vagy fényes című filmmel. A zsűri harmadik helyre Kardos Sándor Résfilm című munkáját sorolta.

A Duna Televízió különdíját Lakatos Iván A casus belli ember című filmje, a Kodak Hungary Kft. Entertainment Imaging üzletága által felajánlott díjat Tóth Zsolt Marcell Tiszavirág - Egy nap pompa című filmjének ítélték oda.

A fesztiválnak keddtől a hét végéig Budapest adott otthont, miután a szervező, Tisza Mozi Kft. az eredetileg tervezett helyszínen, Szolnokon épület-felújítások miatt nem tudta lebonyolítani.