Vilma
-7 °C
4 °C

Nyolc magyar film versenyez Triesztben

Index
2006.01.17. 13:55
Jelentős és sokszínű magyar részvétellel kezdődik január 19-én a Trieszti Filmfesztivál. Első nap A temetetlen halott olasz bemutatója lesz, a záróceremónián pedig Koltai Lajos Sorstalanság című filmet vetítik premier előtt, tájékoztatta az Indexet a Magyar Filmunió.

Az utóbbi években a régió filmfesztiváljai között előkelő helyet kivívó trieszti mustra játékfilm mezőnyébe 11 alkotás kapott meghívást, köztük Mispál Attila A fény ösvényei című műve. A Cseh Annamária és Cserhalmi György főszereplésével készült film a Filmszemlén a Legjobb elsőfilm díját nyerte el tavaly. A trieszti bemutatóra Mispál Attila és Váradi Gábor, a film társproducere is ellátogat. A verseny díjairól nemzetközi zsűri dönt Triesztben, melynek munkájában Pintér Judit a fesztivál kurátora is részt vesz.

A rövidfilmes mezőnyben lesz Kenyeres Bálint Before Dawnja. A dokumentumfilmek versenyébe a budapesti és Edinburgh-i filmművészeti egyetemek hallgatóinak koprodukciójában készült The Angelmakers / A komp nem üzemel című munka is versenyre kel. A magyar stábbal készített, Astrid Bussink rendezte mű az amszterdami IDFA-n a Legjobb elsőfilm díját nyerte el novemberben. A dokumentumfilm zsűri munkájában Kocsis Tibor vesz részt, aki tavaly Triesztből az Új Eldorádóval a fődíjat hozta el.

Január 26-án a fesztivál záróakkordjaként mutatják be premier előtt Koltai Lajos Sorstalanság című alkotását. Koltai filmjét Olaszországban január 27-től játszák a filmszínházak. A Sorstalanság trieszti bemutatójához kapcsolódva a Sorstalanság werkfilm című Muhi Klára filmkritikus rendezte dokumentumfilmet is műsorra tűzik Triesztben, mely a Sorstalanság nagyszabású forgatását mutatja be.