Sikerrel debütált Almodóvar új filmje

2006.03.21. 00:25
A múlt héten bemutatták a spanyol mozik Pedro Almodóvar legújabb filmjét. A Volver - Visszatér - nagy valószínűséggel az idei Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjának része lesz.

"Az előválogató bizottságnak tetszett. A végleges választ áprilisban kapjuk meg." - nyilatkozta a rendező. A nemzetközi sajtó is meleg fogadtatásában részesítette a most debütáló filmet.

A főszereplő Penélope Cruz egy sötét múltú ifjú anyát alakít, aki megélhetési gondokkal küzd. Egy napon visszatér a halálból anyja szelleme, hogy lányai és unokája sorsát rendbe hozza. Az anya szerepében Carmen Maura látható, az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, A vágy törvénye és a Matador főszereplője. A helyszín is ismét vidéki szélfútta falu Almodóvar gyerekkorának színhelyén, La Mancha tartományban. A rendező elismerte, hogy Cruz vonzó külseje miatt kicsit kilóg a film többi szakadt prostituált-típusú karaktere közül, de megjegyezte, hogy a színésznő által megformált figura valójában az 1984-es Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? című művének főhőse, húsz év múlva. A szenvedő háziasszonyt akkor Maura játszotta.

Penélope Cruz, aki eddig két Almodóvar filmben szerepelt (Eleven hús, Mindent anyámról) a Volver sajtótájékoztatóján elmondta, hogy tinédzser korában mindig belógott a rendező filmjeire a moziba, és az 1990-es Kötözz meg és ölelj! adta meg számára a nagy inspirációt, hogy színésznő legyen. "13 évesen láttam azt a filmet. Azon a napon eldöntöttem, hogy keresek egy ügynököt magamnak."

A Volver a magyar mozikban várhatóan szeptembertől látható. A filmet itthon a Budapest Film forgalmazza.