Adakoznak a United 93-as bevételéből

2006.05.04. 11:19
Továbbra is vita folyik a tengerentúlon arról, vajon nem túl korai-e, hogy megrázó film készült a 2001. szeptember 11-i merényletek egyik fontos eseményéről, adta hírül a UIP. A United 93-as című produkció azoknak az utasoknak állít emléket, akik életük árán megakadályozták, hogy a terroristák a Fehér Háznak vezessék a negyedik repülőgépet. A filmet mindenki dicséri, de sokan túlságosan felkavarónak tartják, mások pedig azt kifogásolják, hogy a tragédiából a gyártó stúdiónak profitja keletkezik.

A Universal Pictures ezért ajándékoz 1,15 millió dollárt a film jegybevételéből annak az alapítványnak, ami emlékművet akar állítani azon a helyen, ahol a repülőgép lezuhant. Az emlékmű a földterület megvásárlásával együtt 30 millió dollárba kerül, különböző adományokból eddig 9 millió gyűlt össze. A filmet Magyarországon 2006. szeptemberében mutatják be.

"A United 93 valós időben mutatja be a végzet felé tartó út történéseit a felszállástól kezdve az eltérítésig, amikor az utasok rájönnek, hogy járatuk egy terrorista támadás része" - mondták a fesztivál szervezői. A filmet Paul Greengrass írta és rendezte, aki többek között a Bourne csapda rendezői székében is ült.