Arnie, a debil

A "Minden idők legviccesebb Schwarzenegger filmjei"-listáján dobogós helyet kapott Conan, a barbár a Hollywood Boulevard cementjébe katapultálta osztrák hősünket. Épp megszáradt a lenolaj izmain, amikor egy rejszolós délutánon szembetalálkozott a harcos-baszós fantasyképregénnyel. Drótharapó mosolyával első látásra beleszerelmesedett a lelkiismeretes vadember álomvilágába, megvalósításához pedig kézzel válogatott csapatot sikerült verbuválnia, akik közül szinte mindenki sikítóan debilnek hat.

A gondolkodó akciófilm

Bár a forgatókönyvet helyrepofozó Oliver Stone a végeredménynél jóval brutálisabbra képzelte a történetet, az önmarcangolós filozofálgatás családbarátabb hullaszám mellett is rendkívül élvezetes. Főképp, hogy mindez elsősorban a rendezői kommentárból derül ki, hiszen a filmben összesen nem beszélnek többet egy időjárás-jelentésnyinél. Dehát nem is ezen van a hangsúly, meg így a néző fantáziájára van bízva a vitriolos dialóg.

A lényeg, hogy Arnie már lejött a szteroidokról, de még ropog, rajta kívül pedig olyan hatalmasságok tűnnek fel a vásznon, mint Vader-hangja James Earl Jones (hipnotikusan kékszemű néger főgonoszként), az abban az időben bármilyen szerepet bevállaló Max von Sydow, a rendező szörfös haverja és néhány újrahasznosított testépítő.

Minden benne van, ami egy 80-as évekbeli kardozós fantasyhoz kell: bosszú, szerelem, halál, mulatságos varázslatok, fedetlen kebellel óriáskígyóknak áldozott szüzek és állatok kárára elkövetett értelmetlen erőszak (Arnold beállva leüt egy tevét).

Arnold for president

A második lemez extrái messze alulmaradnak a kortárs fantasy-eposzok mélységétől. A kezdetleges vizuális effektust osztott képernyőn bemutató jelenet, mely leleplezi, hogy szellemek igazából nem is voltak a forgatáson, különösen szánalmas. Schwarzenegger és a rendező kommentárja azonban mindenért kárpótol. Mintha szerves hígítóról jönnének lefele, mindkét figura őszintén lebutulva magyarázza a történéseket.

Visszatérő elem, hogy a rendező egy lélegzetvétellel háromszor is elismétel egy közepesen értelmetlen kijelentést, pl. "A boszorkány megelőzi az árnyékát", és halhatatlan igazságokból sincs hiány. A "Hogyan lehetne hatásosabban kezdeni egy filmet egy falu lemészárlásánál?" magasságához talán csak "A fájdalom pillanatnyi, a mozi az örökkévalóságé" megjegyzés mérhető, Arnie valódi sérüléseit ecsetelve.

Kedvenc elnökaspiránsunkat azonban ilyesmivel nem lehet háttérbe szorítani. Önfeledt kacajával bármikor játékosan csavarja le a mikrofont harcostársa gigájáról, hogy ellopja a showt. Bármikor lelkesen elmeséli, mi várható a következő jelenetben, jókat gügyög, hogyan alázták meg szörfös kalandortársát a gyorstalpaló színésziskolában és beszólongat mindenkinek.

Szinte garantált majdani újraválasztása, hiszen kevés szórakoztatóbb van annál, amikor beszél. Kultúrtörténeti kincs, ahogy fájdalmas vágyakozással közli, mióta várja a második részt - rendező közbeszól: harmadik részt -, ja, a harmadik részt vagy ahogy megkérdi, miért van kirúzsozva a kiskorú Conan - rendező közbeszól: az csak egy gyerek. A tökéletes gondűző szőnyegbombázásos éjszakákon, önmagában emiatt megéri megvenni a filmet.