Hírek: Robin Williams válik, a Farkas képregényt ír

2008.03.27. 12:00
  • Oliver Stone életrajzi filmet forgat W címmel George W. Bush-ról és elnökléséről. Minden bizonnyal a Nem vénnek való vidékben látott Josh Brolin alakítja majd az elnököt, míg a First Ladyt a jelenleg Kevin Smith pornófilmjét forgató Elizabeth Banks alakítaná. A színésznő szerepelt a 40 éves szűzben és a Pókemberekben is, ez lesz az első felnőtteknek szóló, ún. komoly filmje. Stone "egy fair, igaz portrét" készít Stanley Weiserrel, akivel közösen jegyezték a Tőzsdecápák forgatókönyvét is. A film elsősorban Bush elnöki idejére koncentrál, de megmutatja viszonyát a kereszténységhez, illetve feleségéhez és lányához is. (via Reuters)


  • A bíróság hivatalossá tette, hogy az Ütközések producere, Bob Yari nem kaphat Oscar-díjat. Korábban a producer peres úton szerette volna elérni, hogy ő is kaphasson egy szobrot, ha már egyike volt a hat producernek, akik a filmet készítették, és akik közül a szabályok szerint csak kettőt jelöltek. Paul Haggis filmje három szobrot hozott el, köztük a legjobb filmnek járót. Az Akadémia örül neki, hogy a bíróság nem szól bele, kinek jár az Oscar-díj. Paul Haggis korábban Bob Yari, producert is beperelte. (via Yahoo)

     

  • A Nicolas Cage főszereplésével készülő kamu Indiana Jones-sorozatot, a Nemzet aranyának a második részét nem szerettük, de mivel jól teljesített a pénztáraknál, jön a harmadik rész valószínűleg 2011-ben. Az alkotók most sokáig csak ötletelnek, hogy merre menjen tovább a Nemzet aranya. (via Cinemablend)

     

  • Kedvenc Farkasunk, Hugh Jackman a Pókember szerzőjével, Marc Guggenheimmel együtt készíti el a Virgin Comics új képregényét, a Nowhere Mant. A sztori 500 év múlva játszódik egy orwelli sci-fi fantasyben, amiben minden számítógépek vezérelnek. (via Yahoo)


  • A nap legdurvább híre csak most jön: Robin Williams és felesége, Marsha Garces Williams 19 évnyi házaság után válnak, pedig ők voltak számunkra Hollywood fehér hollói, akik szeretik egymást, és tessék. Kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva nyújtotta be a válási papírokat Robin Williams második felesége egy San Franciscó-i bíróságra. Második felesége volt a bébiszitter első házasságából született kisfia mellett. Az évek során két közös gyermekük született, lányuk, Zelda ma 18 éves, fiuk, Cody pedig 16. A házaspár tavaly december 31-én költözött szét. Az asszony a még fiatalkorú Cody felügyeleti jogát is szeretné megkapni. Második felesége is filmes lett házasságuk alatt: producerként dolgozott Williams filmjein, és társtulajdonosa lett a színész Blue Wolf Productions filmgyártó vállalkozásának. (MTI)

     

  • Legnagyobb örömünkre a spanyol rendező, Pedro Almodovar is blogolni kezdett itt. Spanyolul.