"Kihasználom a férfiakat, aztán félredobom őket"
2008.04.07. 12:53 - Hamlet
“Camille óvatos, és nem bízik senkiben igazán" - nyilatkozta karakteréről az eddigi legdögösebb Bond-lány, Olga Kurylenko a Quantum of Solace forgatásán. - “Kihasználja a férfiakat, és ha azok már nem tudnak segíteni neki, félredobja őket. A családját Medrano tábornok (Joaquín Cosio) és Dominic Greene (Mathieu Amalric) bűnszervezete, a Quantum végezte ki, ezért bosszút esküdött ellenük. Ekkor találkozik Bonddal, és felizzik köztük a levegő.”

A sajtótájékoztatón készült képen: Daniel Craig, Olga Kurylenko, Gemma Arterton
Camille a történet szerint félig bolíviai, félig orosz származású, ezért esett a producerek választása az ukrán modellből lett 29 éves színésznőre, akit korábban már a Hitmanben is láthattunk. “Karácsonykor tudtam meg, hogy enyém a szerep, úgy éreztem, soha nem kaptam még ilyken szép ajándékot.”

Az új Bond-lány egyébként nemcsak dögös, de bevállalós is: maga csinált meg néhány kaszkadőrfeladatot, például amikor egy tetőről kellett átugrania egy erkélyre, 3 és fél méter magasban. “Londonban ejtőernyőzni és skydive-olni tanultam, és már az lefárasztott annyira, hogy azt mondtam, nem csinálom tovább. Utána viszont megtanítottak lőni, és szétszedni majd összerakni a fegyvert. A film tele van őrült kaszkadőrmutatványokkal, ezek a srácok tényleg értik a dolgukat.”

A Quantum of Solace-ben egyébként a tervek szerint A szörnyek keringőjét és a Felforgatókönyvet jegyző Marc Forster vezetésével megismerjük Bond lelkét is, aki most nagyon magányos lesz, és lehet, hogy a csodaszép orosz ügynökkel, Olga Kurylenkóval sem fog csókolózni. (via MI6.co.uk)

Kommentek
2008.04.07 14:25:55Hamlet
Ő a kedvenc Bond-csajom. (a Szigorúan bizalmas nyílpuskás lánya után)
2008.04.07 14:29:50Baszkurátor
blokkolnád?
2008.04.07 14:41:22harcibarbi
Pont úgy néz ki, ahogyan egy Bond-macának ki kell néznie. Csini és nemszőke : )
2008.04.07 14:42:39vmickey
fincsi a csaj, megkóstolnám
2008.04.07 15:16:41Bambano
elöl deszka, hátul léc
2008.04.07 15:19:17-boxos-
azért én blokkolnám! Amúgy tiszta 20 éves Sophie Marceau a csaj a legfölső képen nem? (a másik meg Gyárfás Dorka :))
2008.04.07 15:56:18dimitrij
"Amúgy tiszta 20 éves Sophie Marceau a csaj a legfölső képen nem?"
de!!
szívemből szóltál... és nagyon rendben van vele minden... bár megnézném smink nélkül, de egyelőre bizalmat kapott. :)
2008.04.07 16:08:07MindKiller
Smink nélkül még szebb
2008.04.07 19:06:33Taktikai Reset
A Hitmanben a maga kvázi meztelen valójában megcsodálható :)
2008.04.07 19:30:59ratman_
Azért elég szláv feje van, és aki ilyen borzalmasan töri az angolt, arra én valahogy nem gerjedek, mert röhögni támad kedvem, mikor megszólal. A teste tényleg korrekt.
2008.04.07 19:41:59Hamlet
Taktikai Reset,
itt is:
www.egotastic.com/entertainment/celebrities/olga-kurylenko/olga-kurylenko-nude-pictures-003315
2008.04.07 20:32:54[Sven]
sminkkel kapna. smink nélkül nem.
2008.04.07 21:05:37kutywarek
viszont vicces az első képen craig arca. épp tegnap volt cikk az ufóra plasztikázott sztárarcokról. hát, craig sem úgy néz ki, mint aki ember lenne. LOL