Magyarországon forgatják az Angyalt

2008.05.09. 11:48

Júniusra csúszik a Barry Levinson jegyezte Angyal remake-jének Pest környéki forgatása, tudtuk meg a T4-től átigazoló Piroch Gábortól. Roger Moore és Val Kilmer után most a Christopher Lambert-hasonmás James Purefoy játssza Simon Templart (ő volt a Rómában Marcus Antonius). "A rendező itt, Budapest környékén kezdte volna a munkát, de a terepszemle után úgy döntött, Detroitban indítanak, és ezért jönnek csak nyáron" - mondta el Piroch, aki ebben a produkcióban is "stunt coordinator" minőségben vesz részt, és nem ugráló-vetődő kaszkadőrként. Csapata Szentendre és Budapest között vesz majd fel egy akciójelentetet.

"Nagyon komoly autós üldözést akar a rendező, amiben kocsikat is kell törnünk, de végleges akció-forgatókönyvünk még nincs." Az Angyal stábja emellett 2-3 hétig forgat majd Budapesten és Pest környéki helyszíneken, a Duna-parton és különböző szállodákban. "Ha Etyeken forgatták volna a Terminatort, benne lettem volna én is, és a csapatom is. Készültünk rá, és nehéz ezekkel a hirtelen változtatásokkal együtt élni, de hát ilyen a filmszakma, itt semmi sem biztos száz százalékig. Ráadásul ha a színészek is sztrájkolni fognak, megint megállhat az élet, mint legutóbb az írók sztrájkjánál."

Piroch Gábor neve is bekerült az Emmy-esélyes kaszkadőrök közé (ez a díj a tévés produkciók legrangosabb elismerésére), akik közül nyáron választják ki a díjra esélyes öt jelöltet. Piroch A cég című sorozatban (ami egy CIA-ügynök szemszögéből dolgozza fel az 56-os budapesti forradalmat) kaszkadőr-koordinátorként felügyelte azt a jelenetet, amikor egy T-54-es tank kettészakít egy korhű villamost.