Már nem vagyok szemleszűz
2009.01.28. 14:47 - Hamlet
- Nem tudtam, mire elég a sajtókártya, mert nemcsak a szigeten voltam először, de ez az első filmszemlém is. Mindenesetre a Fideszes zsidó című filmnél a jegyszedő srác azt magyarázta, hogy a főnöke jegy nélkül a saját anyját sem engedné be a dokumentumfilmekre, így nem tudtam, hogy belógtam-e. Félig-meddig. (A nemfikciósokra nulla forintos jegyet lehet váltani.) Egyébként majdnem teltházas volt a film, tizenhárom sorból csak az első három volt üres. Sajnos a 20 évesen a BBC-nél című mozi pont ugyanekkor volt, így arra nem jutottam be, pedig egy haverral együtt, aki a kitekinto.hu-nál van, kíváncsiak voltunk, hogy külföldön is ennyit szívnak-e a gyakornokok.
- Ami már biztos, hogy a szemle második napján (ez a mínusz első) bonyolultabb számítógéphez/nethez jutni a Mom Parkban, mint képzeltem: a magyar.film.hu-nál/szemle.film.hu-nál nincs nyilvános gépterem, ahogy a kollegáim mondták, hogy lesz (az előző években volt). A szerkesztőségükbe meg sajnos nem engedtek beülni. Kár. Mert igaz, amit a Tégla írt, itt található a helyes szőke nők szakasza. A lényeg: wifi van a mozi területén, és mindenki laptoppal az ölében melózik, nekem ma a ruhatáros srác adta kölcsön.
- A Producerek Szövetségének Nyilvános Közgyűlése volt ma az egyetlen sajtótájékoztató, és egyben az egyetlen konkrét feladatom: ez jobb volt, mint amire számítottam. Csak kapkodtam a fejem, mert az újságírók előtt is ment a vita rendesen. "Egyik balhéből megyünk a másikba: most Grunwalskyt kell kinyírni, aztán a stúdiókat, pedig inkább a filmekkel kellene foglalkozni" - mondta például Rózsa János producer az Objektív, a Budapest és a Hunnia visszavont privatizálásáról. Rózsa egyébként az egyik érintett stúdió, az Objektív vezetőjeként nem támogatja a stúdiók megszüntetését, de a kerekasztal pár hete nélküle is szavazott. Kálomista, aki az egész ügy lezárását (privatizáció visszavonását) generálta, itt megjegyezte: "nem beszari módon kéne a vágóhídra menni, küzdjünk a pénzünkért." A végén pedig egy kis hipnózist is tartott: "Nézzünk egymás szemébe, és mondjuk ki az MMK az alapítók béklyójában vergődik". Hiányolták még az új médiatörvényből, hogy a kereskedelmi tévék éves bevételük hat százalékát magyar gyártású filmekbe forgassák vissza, ehhez a pénzhez pedig ragaszkodnának a producerek. Érdekes volt, vagy hat oldalt jegyzeteltem, de most pár órával később már úgy tűnik, új dolgokat nem állapítottak meg (A vitáról Szomjas Györgyöt is kérdeztük.)
- Fél három körül kezdtek megérkezni a nézők a szemlére, főleg a büfébe. Itt kaptam el A fideszes zsidó rendezőjét, Hajdu Esztert a gratulálók után pár kérdésre. 3,5 millióból forgatta le a filmet, és folytatást is szívesen készítene, amiben még jobban beleásna Sebes Gábor (a címbéli fideszes zsidó) és a szélsőjobboldali politkusok kapcsolatába.




Kommentek
2009.01.28 17:04:12verespalne
hahó,
a pontos infó a netkávézóról így hangzik:
a bkk csütörtökön nyílik, így netkávézó is, a szabadon használható gépekkel ott lesz, ahogyan az elmúlt években is.
üdv,
filmhu stáb
2009.01.28 20:34:13efes
HÉÉÉ. NEM Székely Gábor a fideszes zsidó, hanem Sebes Gábor. Kérdezz, ha nem tudsz valamit.
2009.01.28 20:35:31efes
Viszont Hajdú Eszter tényleg az egyik LEGJOBB nő a Szemlén... :P
2009.01.28 20:41:10efes
Visszatérve, épp ez a probléma, hogy a két Gábor barátok voltak, amit a Sebes nevűnek szadeszből fideszbe való exodusa vetett véget. itt szösszentem erről (is):asanisimasa.blog.hu/2009/01/28/40_filmszemle_januar_28_szerda
;)
2009.01.28 20:44:58efes
..aminek.. off
2009.01.28 23:08:52Hamlet
persze, Székely Gábor a Szerencsejáték rt. elnöke, javítom
2009.01.29 10:16:11Crni
Hajdú Eszter télleg lebilincselően csinos. Nézegetném őt is, nemcsak a filmjét.