Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

James Cameron új scifije kész erőpróba

2009.08.22. 15:15
258 hozzászólás

Először a könnycsatornáim kezdtek égni a hirtelen sztereóban rámzúduló akciótól. Majd a semmiből összeálmodott földöntúli világ szépsége indított el rajtam több libabőrhullámot a James Cameron Avatar című scifijéből összeállított negyedórás, a decemberi bemutató előtt ízelítőnek szánt vetítés során.

A Terminátor és az Aliens rendezőjének új scifije legalább akkorát üt majd, mint Spielberg dinoszauruszai 93-ban a Jurassic Parkban. Akkor a profi őslények akkora hatással voltak rám, hogy napokig rettegtem éjszakánként, pedig már megvoltam 12 éves.

Azért nem az Alienshez vagy a Terminátorhoz hasonlítom az Avatart, mert ennyiből nem derült ki, hogy a sztori is felér-e majd a látványhoz, és azért nem a Titanichoz, mert nem tudom megjósolni, hogy lesz-e annyira népszerű. Bár az azért látszik, hogy a film a lehető legszélesebb közönséget célozza meg, ha már ennyi pénzt és időt fektettek bele.

avatar2

Az első képsorok egy amerikai katonai bázison játszódnak, ahová Sam Worthington (Terminátor: Megváltás) tolószékben gördül be, majd a fehér köpenyes Sigourney Weaver veszi kezelésbe, és a nyomorék katonát áttranszportálják egy háromméteres hüllőszerű humanoid, azaz Na'vi testébe. A küldetése az, hogy a Na'vi nevű kékes űrlények bolygóját felderítse, mielőtt a hadsereg maga alá gyűri az egészet.

A következő jelenetekben már a földönkívüli dzsungelben vagyunk, ahol a főszereplő egy hatlábú, alienes fejű űrbikával és egy csapat űrorrszarvúval kerül szembe. A fantasyerdő belsejében a növényzet a mélytengeri élővilágra emlékeztet, és különböző színekben foszforeszkáló virágok lepik el a vásznat. Később a főszereplőnek egy sárkányt kell megszelidítenie, ennél a résznél a digitális figurák mozgása erősebben megbicsaklott, de valószínű, hogy ezen még igazítanak.

Ami furcsa volt, hogy nem a szokásos 3d-s csiribirit alkalmazták a filmben. Nem csattogtak ki az űrállatok fogsorai a vászonból, és nem repkedtek felém vízcseppek sem, amik után idiótán kapkodhattam volna a nagy semmibe. Ehelyett mélysége volt a képeknek, sokkal erősebben, mint ahogy azt a korábbi hasonló filmekben láttam.

Erre már rá merem mondani, hogy térélményem volt, és kezdem érteni, miért fejlesztett ki Cameron egy új kamerarendszert a filmhez. A virtuális szereplők mozgásán is látszik, hogy a megalkotásukhoz használt motion capture-technológián is komoly fejlesztéseket végeztek. Ezek azok a nagy újítások, amik a netes előzetesből nem jönnek át. A Na'vik arcberendezése és testfelépítése viszont nagyon szokatlan, és lehet, hogy emiatt sokan nem tudnak majd velük azonosulni, pedig ők lesznek a szimpatikus szereplők.

avatar1

Ez persze még kérdés, hogyan fér majd be abba pár hazai 3d-moziba az a rengeteg ember, aki az Avatart a decemberi permieren látni akarja.