Ridley Scott két 3D-s Alien-előzményt akar
2010.04.26. 15:11 - Hamlet
- Ridley Scott a Robin Hood promókörútján jelentette be, hogy nem is egy, hanem rögtön két Alien-előzményfilmben gondolkodik. "Természetesen 3D-sek lesznek" - nyilatkozta, de a sztoriról csak annyit mondott, hogy 2085-ben, 30 évvel Ripley születése előtt fog játszódni. A főszereplő ezúttal is női karakter lesz, és megtudjuk majd, hogy ki volt a 79-es első részben látott Space Jockey, az elefántszerű, halott idegen az Alient rejtő hajóroncsban. Az első előzményfilm Ridley Scott tervei szerint 2011-ben vagy 2012-ben kerülhet a mozikba. (via movieweb)
- A Lionsgate stúdió is 3D-ben akarja elkészíteni a Fűrész 7-et, amiben az első rész főszereplője, Dr. Gordon, azaz Carry Elwes is visszatér: sötét múltú életmódguruként segíti azokat, akik a korábbi filmekben túlélték Jigsaw szadista játékát. A rendező, Kevin Greutert (ő rendezte a hatodik részt és vágta az összes többit) nem utólag akarja térhatásúvá konvertálgatni a Fűrész 7-et, eleve egy SI-3D kamerával fog dolgozni. Tervezett premier: október 22. (via movieweb)
- Wes Cravent három Sikoly-folytatásra szerződtette le a Dimension Films, így a 2011. április 15-én mozikba kerülő negyedik rész egy új trilógia nyitódarabja lesz. Gigaspoiler: mivel Neve Campbell és David Arquette neve is ott virít a Sikoly 5 stáblistáján, biztosan túlélik a Sikoly 4 vérfürdőjét. (via movieweb)



Kommentek
2010.04.26 15:52:40kissbergen
fűrész 7 bazze?
az első részt 10 perc után kinyomtam, a többiről nem is hallottam.. eddig
csoda, hogy már a 7. bőrt húzzák le arról a fosról
2010.04.26 15:53:32zulu
Avagy hogyan szopogasuk még egy kicsit a lerágott csontot...
2010.04.26 16:07:22CJKrisz
Már mindent háromdébe' kell nyomni? Minek? Már alig várom az Indul a bakterház 3D-t...
2010.04.26 16:09:28bbenoe
Hamlet, kedves. Nem tudod, vagy nem volt rá hely? A weben néhány plusz sor mindig elfér.
Íme.
Az Alien látványvilágát, beleértve az idegen anatómiáját, egy H.R. Giger nevű, svájci grafikus találta ki (www.hrgiger.com). 1980-ban meg is kapta az Oscar díjat a "8. utas a halál" (Alien)című film vizuális effektjeiért. Giger ma 70 éves. Egy időben az Alien formavilág legalább olyan trendi volt, mint ma a steampunk.
2010.04.26 16:09:55Bellagio
kissbergen:
...pedig ha vegignezted volna az elso reszt rajohettel volna milyen jo film is valojaban. A tobbi szar.
2010.04.26 16:20:51E220_mert_megérdemled
kissbergen:
ha nem lattad mire a nagy fosozas.
de azert biztos jol esett :)
2010.04.26 16:22:57BéLóg
A legnagyobb probléma Space Jockey-val az, hogy MÉRETE alapján az Alien benne sehogy sem fejlődhetett ki, mivel (még a kis képen is jól látszik) nagyjából ÖTSZÖR akkora mint az ember.
Azaz a "nekivaló" arcra tapadó az embert teljesen beborítaná és legfeljebb a seggébe tudna szívókát nyomni, egyben -- mint a karó -- szét is repesztve azt (bocs a horrorért).
Ezt a logikátlanságot már tizenéves fejjel sem értettem az első Alien kapcsán, de nagyon nem izgattam magam rajta.
Miután az Alien-ből már a második is necces volt, bár azon legalább izgulni lehetett, a többi viszont megaszar és egyszerűen HIHETETLEN (hogy is ba....ta meg Riplit az anyaszörny?) azt hiszem az Élijen -2 és -1 is szimplán nagy 0 lesz (sic).
2010.04.26 16:30:53henrik_
Minek is kell Space Jockey-nak arcra tapadós alien?
2010.04.26 16:34:47John May lives!
Néha egész jók tudnak lenni az "előzetes" filmek.
Pl.: a Csillagok Háborúja EP 1. ja az pont nem.
Akkor a Star Trek Enterprize. Jah, az is szar lett...:(
Valamiért van egy komoly bukta ebben a dologban, mivel sehogy sem sikerül a 70-es évek végének technikai színvonalát alulmúlni, és a szuperéles kamerák által nyújtott kép annyira hiteltelen, hogy szitne felelsleges is leforgatni a filmet, úgy is szar lesz. Egyedül azt tudnám elképzelni, ha 2D-s rajzfilmet csinálnak belőle. Az tuti jó lenne!
2010.04.26 16:34:50BéLóg
Mert hogy a filmben neki van "először" szétrobbanva a melle, és legjobb tudásom szerint rajta is van az arcratapadója megkövülten, éppen attól "elefántszerű".
2010.04.26 16:36:29John May lives!
Lehet, az orrára tapadt rá, és úgy nyomta belé a micsodáját.
2010.04.26 16:39:06BéLóg
Hacsak úgy nem...
Majd megtudjuk háromdében.
3D Halivúd = De degenerált debilek!
2010.04.26 16:43:33Rékuc
BéLóg
az alien simán kifejlődhetett a Space Jockeyban is, az arcratapadást biztosan megoldották, nem hülyegyerek az az alien sem.
Engem viszont a 'distress signal' érdekel a legjobban, mert könnyen lehet, hogy simán félreértették és nem 'gyertek ide', hanem 'nehogy közelíts, veszély!' jelentése volt.
Viszont az is lehet, hogy az alienek küldték ki a jelet, hogy odacsalogassák az űrhajókat. Remélem, erre is kapunk magyarázatot a prequel végén.
Olyan elmélet is van, hogy a Space Jockey nem is olyan jó fej, mint gondolnánk, és valahogy cinkostársa volt az alieneknek, bár ennek ellentmond a tény, hogy az ő mellkasában is lakott egy...
2010.04.26 16:56:22Plumper
Space Jockey: mit kell túlhype-olni? ez is egy idegen lény, de az aliennel ellentétben nem állatias, hanem intelligens lehetett, mert fejlett technikai eszközöket használt ill. használ, mert nyilván ennyitől nem pusztult ki az egész faj. valamelyik naprendszerből való. a Predator 2-ben például a Predatoroknak egész sor koponyagyűjteményük volt, közte földi (?) dinoszaurusz-maradványok is.
2010.04.26 16:57:47xlaci
Rékuc
Pontosan úgy volt ahogy leírtad a filmben is. A társaság illetve Ash hamisította meg a jelet.
Ripley jött rá később hogy a jel az figyelmeztetés volt és Ash volt aki meghamisította, aki ezért meg akarta ölni.
2010.04.26 16:59:15otapi
Ha jól emlékszem, a könyv szerint a rádióadás valóban veszélyt jelző adás volt, de az android meghamisította a fordítást, hogy leszálljanak a roncshoz.
2010.04.26 17:01:30kacce
@Rekuc
Olvastam a regenyt, abban benne volt, hogy az elefantszeru lenyek nem segelyhivojelzest kuldtek, hanem figzelmezteto jelzest, csak Ash, mint a ceg embere (vagyis robotja) megberhelte a kozponti szamitogepet a Nostromon, ami igy mar veszjelzeskent adta tovabb az infot Dallas-nak.
A konyven mondja is Ash - mielott mindent bevall es szetverik -, hogy az elefanszeru lenyek nemes gondolkodasuak lehettek es remelhetoleg meg talalkozik veluk az emberiseg.
Amugy kivancsi vagyok az elozmenyekre, csak ne basszak el es legyen tiszta animacio az egesz, mint az Avatar.
2010.04.26 17:08:39É2I
BéLóg 2010.04.26 16:22:57
A királynő tojásokat rak. Azt hogy nem mutatták meg hogyan került az embrió Ripleybe feltételez némi fantáziát. Nem kell mindent a kedves néző szájába rágni. (Annál is inkább, mivel több órás lenne egy-egy film.)
Olvasd el könyvben, ott körül van írva.
(A harmadik rész nekem kifejezetten tetszett, főleg a rendezői változat.)
Ripley 2010.04.26 16:43:33
Van egy-két könyv, ami vele / velük is foglalkozik, többnyire érintőlegesen. Ilyen rajongói spinf-offok, de jók. (Sok jobb, mint amit azóta forgatókönyvnek használtak.)
2010.04.26 17:11:40balu_
Inkább 100 ilyet csináljon a mester, mint 1 avp2-t!
2010.04.26 17:13:49É2I
Upsz!
Az utóbbi Rékucnak ment volna, nem Ripleynek. :)
otapi 2010.04.26 17:01:30
Így van.
2010.04.26 17:25:06vernarancs
Az volt mar, hogy nem segelyhivo jel volt hanem figyelmeztetes? :)
Ezek a minusz akarhanyadik reszek tenyleg nem szoktak tul jok lenni.
2010.04.26 17:31:43Morris26
DeToXXX - te szerencsétlen barom. Ha képtelen vagy normálisan kommentelni egy post-hoz, akkor ne tedd. Vagy ha már mégis, akkor normálisan érvelj! Az ilyen semmirekellők nem hiányoznak senkinek!
Egyébként én nekem is nagyon tetszenek az Alien-es filmek/story-k. Kíváncsian várom az előzményeket!
2010.04.26 17:35:05Morris26
Az előbbi vonatkozik mindenkire, aki hasonló stílusban kíván megnyilvánulni!
2010.04.26 17:40:11efi
Sokkal nagyobb baj a Space Jockyban, hogy az eredeti könyvben nem is szerepel "személyesen".
2010.04.26 18:09:48Chaoyang
Annal az egyszeru oknal fogva nyomnak mindent 3D-ben, hogy ezzel a lehetoseggel visszacsabitsak az embereket a filmszinhazakba es ujra extra bevetelt szerezzenek a letoltessel es kaloz DVD-vel megfertozott iparagban...
2010.04.26 18:12:31kyanzes
Csodás hír a két Alien film. Már csak meg kell élni.
2010.04.26 18:19:55.ılı.ılı.
LEHETETLEN jól megcsinálni az új Alieneket a hatalmas elvárások miatt. Akárki akármit csinál, vagy zsánerkedik vagy oda nem illő dolgokat tesz - az első rész testamentuma/végrendelete, hogy nincs hiteles folytatás, sem előzmény. Megismételhetetlen pillanatokat nem lehet jól megismételni. Az egyetlen épelméjű gondolat ebben a tervben, hogy az új filmek lesznek annyira jók, hogy megszólítják a mai fiatalokat, akik megnézik a régi Alien-filmeket.
2010.04.26 18:24:33Az igazi Trebics
BéLóg:
Ripley-t nem b...ta meg az anyaszörny, ha figyelmesen nézted volna 3. részt, akkor kiderült volna számodra is, hogy egy arctámadó okozta a rövidzárlatot, ami miatt mentőhajóval el kellett hagyni az űrhajót, és érkeztek meg a börtönbolygóra.
2010.04.26 18:26:01Szeptim
jajj ne legyen 3D! Nincs olyan magyar mozi, ami jó minőségben le tudná vetíteni.
Másrészt a 3D-be fektetett energiát a fontosabb dolgoktól vonják el.
2010.04.26 18:28:15Dr.Lindenthal
Hánynom kell attól, hogy még az olyan nagy ágyúk mint Scott, is csak arra képesek, hogy 4 filmel is halálra nyúzott storyt még 2 felesleges pénzhajhász látvány hányadékkal bővítsenek. Scott ha nem tud új storyt kitalálni, akkor húzzon nyugdíjba, de már a f.om tele van ezekkel 22. és 23. részekkel és azzal is, hogy mindig egy nő aprítja az ellenfeleket, mindig ők a tökös férfiak, ez már gyalázatosan felháborító.
2010.04.26 18:30:45Zelefánt
Nekem az volt az elképzelésem, hogy ez valami szállítóhajó lehetett, amely a tojásokat vitte valahová, de közben a pilóta is beleszaladt az áruba.
A kifejlett lény pedig mindig olyan, mint a hordozóállat + 40%, hogy a többeknek esélyük se legyen.
Ilyenformán az a kérdés, hogy hová lett az a lény, amely a pilótából kikelt talán megmagyarázható: királynő lett, (elég nagy és elég ronda hozzá),és a második részben csinálta a feszkót -- meg a következő generációt.
A negyedik rész...az egy ostoba vicc; annak aztán már tényleg semmi értelme.
A többinek se lesz, azt hiszem.
2010.04.26 18:33:32Zelefánt
A 3D pedig jelenlegi formájában tiszta csöves.
2010.04.26 18:37:11Zelefánt
Meg még az is érdekes, hogy a pilótának szinte ugyanolyan testalkata/felépítése van, mint a csöpögősöknek -- éppen csak a feje más.
Az sohasem jutott eszembe, hogy az ormány egy megkövült pre-alien lenne...érdekes elgondolás.
2010.04.26 19:05:51ViPleX
Ezeket a szálakat annak idején direkt hagyták elvarratlanul, hogy növeljék a feszültséget. Most meg öcsém MINDENRE FÉNY DERÜL, fú ezt meg kell nézni. Óvodás trend
2010.04.26 19:17:17Rékuc
most már mindenképpen elolvasom a regény(eke?)t is, köszi az infót :)
azontúl nagyon remélem, hogy nem csak 3D-ben lesz, ugyanis én a lakosság 10-20 százalékával egyetemben nem 'látom' a 3D-t és csak egy baromira zavaró homályt 'élvezek' helyette.
2010.04.26 19:18:36superxaba
Ridli Szkott meg barátai elmehettek volna inkább inni egy nagyot és a delirium tremensben kitalálhattak volna valami új sztorit, valami új szörny köré.
Bár Giger híján ki lenne elég beteg egy új fajhoz, ami dizájnosabb is lenne mint ezek mostani külsőcsontúak????
2010.04.26 19:52:03beleugat
ne fikázzátok az alient, mert éjszaka jönnek...
...többnyire...
2010.04.26 19:53:57ebedli
Nagyon jól meg lehet csinálni egy ilyen jellegű scifi-t 3D-ben, az űrhajók kívül-belül, a hentelés, mind tökéletes alapanyag. Ha jó sztorit is sikerül köré kanyarítani, akkor akár újraéleszthetik az egész alien-kultuszt.
Én nagyon várom.
2010.04.26 19:58:37Cooper82
Faszom a 3-be!!! Meg a magyar mozikba...
2010.04.26 19:59:07Cooper82
Faszom a 3D-be!!! Meg a magyar mozikba...
2010.04.26 20:03:19gyilkos fűegér
bármit megnézek, amiben ALIENEK vannak. bármit.
2010.04.26 20:07:52kőporosvazelin
Azért nem ártana elolvasni néhány alapművet. Magyarul is megjelentek, és nem sok közük van a filmekhez. Javaslom a[link] oldalt, ahol még fel lehet lelni forrást a könyvekhez, de napjainkban azért még létezik könyvtár is. Amúgy az egész Alien univerzum jól ki van találva, de ez természetesen nem jön át a filmekből.
Viszont mikor lesz már 3D pornómozi?
2010.04.26 20:14:20Garott
Az Alien folytatása a 4. rész óta mindig felmerül. És már minden létező rendező mondta, hogy ő fogja folytatni.
2010.04.26 20:22:50zotyo1986
Ha egy 170cm magas emberből egy 2-2,5m-es Alien fejlődik ki, akkor mi lesz ebből az embernél 6x nagyobb "elenfánt lényből". Pláne ha királynő lesz? 30-35 méter magas Alifánt?
2010.04.26 20:26:24M, az állat
a space jockey-val kapcsolatban annyi van, hogy az egy hímnemű akármibármi, fejlett technikával, és volt neki egy nője, akit megöltek a mittoménkik. szokásos klisé, fajom utolsó túlélőjeként kírtom a vérbe azokat, akik megölték a kedvesemet. itt jönnek képbe az alienek. űr-larry-hagman azért szállította őket, hogy ellenségei bolygóját módszeresen kiírtsa. csak defektet kapott, mert az egyik alien rászabadult valami hiba folytán, aztán le is zuhant. amúgy azért tudta megfertőzni, mert ez a faj (alien) speciálisan úgy lett kitenyésztve, hogy alkalmazkodjon ahhoz, akire támad. eredetileg az alienek is akkorák voltak, mint a jockey, azért lettek kisebbek, mert az emberekre "szálltak rá". ennyi és nem több.
2010.04.26 20:31:28beleugat
M, az állat:
ez fasza, honnan vágod a témát, ha van valami linked szívesen venném!
2010.04.26 20:32:30É2I
kőporosvazelin 2010.04.26 20:14:20
Köszi a linket! :)
on
A 3D-st én sem várom annyira, ellenben egy-két jó forgatókönyvet igen. A "baj" az, hogy lenne is, csak sosem találják meg ezeket Hollywoodban.
A 4. rész sajnos kitenyésztett génmanipulációs hulladék lett. Akkor az volt a hype, azt kellett nyomatni, alapvetően ez a baj a filmekkel; mikor mi van súlykolva a köztudatba, azt kell vászonra vinni. Sajnos.
Bár néha ezek a filmek is találnak. Csak hát a néha elég hangsúlyos.
2010.04.26 20:41:33AarhNie
- És hogy miért földönkívüli az Alien?
- Mert a földön nem él ilyen!
2010.04.26 20:42:35efi
M
A regényben ez van:
"A fordítók szerint már túl késő volt, hogy a jel kibocsátói segítséget kérhessenek. Az adás teljes részletességgel számolt be a borzalmas eseményekről. A roncshajó, amit találtunk, nyilván felderítési céllal szállt le a bolygón. Mint Kane, ők is találtak néhány csíratokot. Az adás nem tért ki arra, hogy a felderítőknek volt-e idejük annak megállapítására, hogy a csírák arról a világról származtak-e, vagy máshonnan kerültek oda. Mielőtt mindannyian meghaltak, üzembe helyezték az adót, hogy figyelmeztessék más hajók legénységét arra, milyen sors vár rájuk, ha úgy döntenek, leszállnak. Akárhonnan jöttek is, nemes lelkű lények voltak. Remélem, az emberiség még találkozik velük, de jóval kellemesebb körülmények között."
2010.04.26 20:43:51BéLóg
Nos mindenkinek, aki a LOGIKÁT kicsit kedveli.
Az Élijenek valóban okos faj, de olyan lényre, akivel még SOSEM találkoztak, nem fejlődhettek ki. Ha tehát van egy 12 méteres lényre specializálódott köztük, az nem fog olyan tojásokat rakni, amelyikből "törpékre szakosodott" fajta jöhetne elő! Tehát ha az "előzményből" nem fog kiderülni, miért is "ránkszabott" tojások vannak az űrhajóban, ciki lesz.
A másik, hogy az arcratapadó kizárólag tüdőbe (!) tud petézni, és ehhez rá kell csuppanni a pofára. Amikor a petézés kész, akkor a tapadónak kampec.
TEHÁT Riplit nem fertőzhette meg egy ilyen, hiszen a sikeres petézés után már nincs "mászkálás" meg "rövidzárlat okozás". Sőt a kabinjában meg kellett volna találnia ennek a peterakónak a hulláját.
A másik de sokkal lényegesebb probléma, hogy az Élijen 3-ban Riplinek nem a tüdejében (le is szkennelteti!) van a dög hanem a méhében (!) ráadásul nem is hagyományos hanem királynő! Ergo őt meg kellett hogy b....a az anyaszörny (vagymi), ami természetesen lehetetlen hiszen kidobta a hajóból, más meg nem volt ott, satöbbi, satöbbi.
Az a bajom ezekkel az utólag kitalált dolgokkal, hogy egyszerűen képtelenség minden részletre figyelni és a halivúdi forgatókönyvíróknak nem is igazán erősségük az efféle következetesség.
Már a Csillagok Háborúját is alig tudták hihető "előzményekből" felépíteni, kellett hozzá egy pedofil királynő meg néhány vicces csavar a korkülönbségek és apa-fia reláció megmagyarázására.
Csak mondom, Darth Vader halála pillanatában kábé 90 éves elhízott kopasz fazon, a fia meg alig múlt húsz, miközben az "előzményben" legfeljebb 20 év lehet köztük...
(És ha nem 90 csak 60, akkor sem passzol semmi.)
2010.04.26 20:49:50beleugat
BéLóg:
az erő sötét oldala nagyon igénybe veszi a szervezetet, kb 4x gyorsabban öregszel, szóval kérlek titeket, kerüljétek a sötét oldal csábítását! lol
2010.04.26 20:55:33É2I
BéLóg 2010.04.26 20:43:51
Javaslom nézd meg újból. A mellkasában van, robban szét -mint ahogy a többi áldozatnak- nem a méhe.
Az adott helyzet alakítja, hogy egy egyszerű dolgozó vagy éppen királynő lesz az embrió. (A hangyák, méhek analógiájára.)
Abban igazad van, hogy vannak hibák itt-ott, de mutass egy filmet, ami tökéletes, szeretném látni. :)
(Nem kellene ennyire feszesen venned a képzelet világát :)
2010.04.26 21:08:11TirolSoldier
@kőporosvazelin:
Van már 3D-s pornó, a mltkor akadtam rá, csehek csinálták, csak sújos lébe került volna az account, ugyhogy léptem tovább...
De a csajok jól néztek ki, igényesnek tűnt. Sajnos az oldal címére már nem emlékszem :(
2010.04.26 21:11:59Martian
A Pixar filmjeiben több eredetiség van, mint az egész hollywoodi termésben összesen...
2010.04.26 21:25:27BéLóg
É2l Az Élijen 3-ban Riplinek a MÉHÉBEN van az anyaszörny. Nem is fedezi fel csak később. Először -- mivel csak ezt ismeri -- leszkennelteti magát a dokival, de csak tüdőben és csupán akkor kezd el gyanakodni, mikor a katona Élijen leszaglássza és nem őt öli meg, hanem a rá potenciálisan veszélyes mellette lévő embert...
A hibákat az ember elnézi, de a hülyeségre meg az ostobaságra, nota bene a LEHETETLEN helyzetre nem hiszem hogy vevők lennénk.
A hiba az, amikor Mel Gibson a Rettenthetetlen című filmben elindul egy karddal, amely futás közben csákánnyá alakul majd a végén megint kard lesz, de kétszer hosszabb mint korábban.
Na EZ hiba. A Riplibe petéző anyaszörny, az nem hiba hanem képtelenség.
2010.04.26 21:30:43Allesmor Obranna
Az alienek annyira intelligensek, mint a Termintátorok. Tökéletes, ölésre kifejlesztett, jól alkalmazkodó lények. Valószínű a Space Jockey faja alkothatta őket egy évmilliókkal ezelőtti háborúhoz. A születésével is öl, a létezésével is öl, a szaporodásával is öl, a halálával is öl. Ez lehetett a Space Jockey fajnak is a végzete. A kreálmány meg fennmaradt az idők végezetéig, de legalábbis addig, amíg az ember rá nem talált. Ebből én max annyit tudok elképzelni, hogy még Ripley-ék előtt elvben belefér egy másik csapat akik aztán nyomtalanul pórúl jártak, hogy aztán a Társaság célzottan küldhesse utolsó útjára a térségbe a Nostromo-t is. A visszaút előtt a fedélzetre delegált Ash egészségügyi tiszt segítségével. Szóval ez még mehet. De a Space Jockey saját univerzumát jól filmre vinni egyrészt lehetetlen, másrészt emberi néző számára érdektelen.
2010.04.26 21:35:41BéLóg
Allesmor, na ez tecc. Nem jelentkeznél forgatókönyvírónak a filmhez?
2010.04.26 21:38:43TuskóHopkins
"De a Space Jockey saját univerzumát jól filmre vinni egyrészt lehetetlen, másrészt emberi néző számára érdektelen."
Hacsak nem keverik ebbe is bele valahogy a Weyland-Yutani társaságot...
pl.: Honnan tudták, hogy hová kell küldeni a Nostromot?
2010.04.26 21:43:30ave
Szvsz a 3D mar most lefutott, amikor el se kezdodott.
Engem szemely szerint nem erdekel, hova repul ki a kepbol egy nyilvesszo. Egyszer ketszer persze erdekes, "aztaqrva", de ennyi.
A film legyen jo, a latvany es hang ne legyen gyagyi, nekem ennyi boven eleg.
2010.04.26 21:44:46Allesmor Obranna
A nagy időtávolság a két kultúra közt szerintem kizárja, hogy a Társaság találkozhassona Space Jockey világával. És itt korábban elhangzott egy bölcs meglátás: a sok mellékszál, amely direkt nyitva maradt, komoly feszültség, illetve misztikum fokozó volt. Ezt pépesre magyarázni bűn.
2010.04.26 22:02:24kőporosvazelin
@TirolSoldier: köszi. De amíg Ájmekszben nem lesz. 12 méteres punci azért 12 méteres...
2010.04.26 22:05:43TuskóHopkins
Itt egy interjú Scottal:[link]
Itt a fordítás:[link]
2010.04.26 22:24:15pástétom
Ripley-be a 3. rész legelején kerül be az embrió, mialatt tart a föliratozás, csak magát az "aktust" nem mutatják.
2010.04.26 22:34:52Káel Csaba
Fűrész 7
Alien 6-7
Scream 4-5-6
2010.04.26 22:47:14Balfake
bbenoe, kedves! Hogy te milyen kurva művelt vagy! Rajtad kívül az égvilágon soha senki nem hallott még Gigerről, meg hogy a steampunk, apám, miket ki nem találnak! Verd ki nyugodtan, megérdemled.
Az alienek biológiájáról vitatkozni meg kb. annyi értelme van, mint a tudományos értekezéseknek arról, hogy Superman hogy a bánatban tud repülni.
2010.04.26 22:58:59MirmiX
kisbergen te minek élsz?kinyomtam 10 per cután mert akkroa fosvolt jolvan
mennyél inni a haverokkal aztán amikor hazafelejösz részegen hátha elcsap valami idiota gyökér....
2010.04.26 23:24:01Samanoske
Méghogy a 2 szar a legjobb rész volt de valakinek a 3 is tetszett én meg dühöngtem milyen szar lett mert mindenki meghalt!
A acéltojás című könyvben le van írva az elefántormányú lény sőt arról szól az egész,hogy az űrhajójukat az űrben megtalálják és tele van alienekkel csak jól elzárva meg ha jól emlékszem hibernálva is és egy közeli bolygón van még egy elef.szerű lény az uccsó aki elmenekült az űrhajóról és segít az embereknek az alieneket kinyírni ill.a hajójukat megsemmisíteni és semmi rosszat nem akarnak az embereknek sőt a világegyetemnek sem.Asszem az alieneket szállították csak elvesztették a kontrolt felettük már nem emlékszem de valahogy így volt.
Elég lenne 1x a könyveket megfilmesíteni akár alien akár predator vagy mindkettő mert 100x jobbak lennének!Volt már szó alien 5ről is és sehol pedig jó lenne és örülni kéne a 25ik aliennek is nem szidni,hogy minek?
Most jön nyáron az új predi,sztem szar lesz de megnézem!
2010.04.26 23:31:40Mr. Kobayashi
Egy elefántszerű lénynek az ormányába hogy tud belepetézni egy alien? Mert hogy az embernek ledugja a torkán a csövet az még oké, de egy ormányon végig? Nincs akkora cső abban a kis ugróbaszban. Vagy kilövi a petét mint a csúzli?
2010.04.27 00:05:50Alanhun
meg volt valami olyan storydolog az egy Alien-Predator könyvben hogy a Predatorok "edzésként" vadászták az alieneket de meghibásodott a hajo...stb
2010.04.27 00:07:19Alanhun
ok mit nézünk szerintetek?
Roncsfilmet? :-)
2010.04.27 00:29:56rougon
Samanoske
én is olvastam azt a könyvet, de abban egy másik idegen faj szerepelt sztem
2010.04.27 00:33:02rougon
BéLóg
most fejből nem emlékszem, de sztem is Ripley-nek a tüdejében volt az alien
ha pedig mégis a méhében, akkor az biztos csak azért van, mert eltévesztette a "bejáratot":D
2010.04.27 05:47:50gbacskai
Kozben az Aliennek CHANEL parfum szaga lenne? ... mar csak a reklam vegett bebasznak egy rekesz parfumot a moziba... grrrr ... aztan mindenki 3D-ben okadja a popcorn-t a barnakolaval :D. Az lesz az igazi ateles.
2010.04.27 06:13:31Sanko753
Már látom, hogy ha ezeket bemutatják, követi őket:
Space Jockey vs. Predator 1-2-3-4-5.
2010.04.27 06:15:35Sanko753
Képregényben persze még több "mutálódás"
S.J. vs Terminátor
S.J. vs Tarzan
S.J. vs Zorro
S.J. vs Chewbacca stb....
2010.04.27 07:42:50DocBulywood
Húúú, de várom már a Fűrész 7-et! Mééég, legyen Fűrész 8 is!!!! (Mindenki adja már be a kulcsot!)
2010.04.27 08:07:57Plumper
BéLóg: Luke Skywalker és Dart Vader /Anakin Skywalker életkorának összevetése lehet, hogy tévút, és minden, amit ABBAN a galaxisban embernek vagy emberinek nevezünk. Említik, hogy EMBEREK élnek ott szép számmal, de mivel az egy másik galaxis, lehet, hogy 4 méter magas humanoidokról van szó, akik 150 évig élnek, vagy akármi. A StarWars ősidő SEM a mi Földünknek az analógiája, hanem egy teljesen más világ, TEHÁT másként kifejlődött emberekről van szó - akik érzékelik az Erőt, amit mi a Földön nagyjából isteni erőnek képzelünk.
-----------------------
Space Jockey: lehet, hogy több száz, vagy akár ezer éve ott van a lény hullája, az űrhajója pedig azóta küldi a vészjelet. kisebb vagy nagyobb méretű alien pedig simán lehet akárhol, ahogy Predátorok is vannak elég sok helyen - bizonyíték erre a koponyagyűjteményük a Predator 2-ből.
2010.04.27 08:24:21hasznavehetetlen régensherceg
namost akkor asht anya felkeltette előbb, hogy megbabrálhassa az üzit?
lehet volt ilyen szubrutinja anyának, ami a lehetséges értelmes idegen létforma esélye esetén aktivizálódik
2010.04.27 08:40:49Berkela
Sztem bevehetnenk a T600-as modelleket is! mondjuk a predatorokkal szovetkezve uznenk ki oket az urbe, ahol az alien-ekkel allnanak ossze egy counter-strike-ra! vagy ez mar meresz lenne? persze h 3d-be he :D
2010.04.27 09:22:33szagergo
Mennyi sok hisztis kis csaj írogat ide. :)
Azért 3D-re fog kijönni, mert 2012-ben a látványmozik nagyrésze már 3D-s lesz, sok pénz van benne, és az igényes 3D JÓ!
Látom már megint felütötte a fejét az Avatar fikázás, ami már nagyon szánalmas.
Az Alien license-ben pedig még rengeteg kiaknázatlan lehetőség van, egy előzmény igazán érdekes lehet. Ridley pedig nem szar filmekről ismert, ha az emlékezetem nem csal.
Ez a nyamvadt kis hőbörgés a 3D ellen, kb. olyan mintha az első autókra azt kiabálnátok, hogy az "Ördög műve, pusztítsuk el!". Nevetséges.
2010.04.27 09:27:20szagergo
Mi ez a hülyeség, hogy Ripley-be hogy került az Alien? Nem úgy volt, hogy még hibernációs utazás alatt petézett bele, aztán amikor megtalálták őket, már vígan nem volt rajta? "Méhébe" hehe, vicces.
2010.04.27 09:30:39mojszipupi
Imádtam az Alient régen, és ez a stílusú film nagyon ütős tud lenni 3D ben. Sztem brutál lesz
2010.04.27 10:08:00Exxon_Valdez
nem értem mit keresnek itt azok, akiknek nem tetszik...azok olvassanak Győzikés híreket!
Akinek meg tetszik, azok örüljenek, mert felcsillant a remény egy jó kis élienezésre...aztán lehet, hogy megint elkúrják...de addig bízhatunk benne:)
Az alien 4-et olvastam és extra jó lett volna...még a földet is elfoglalják benne...erre a filmet elkúrják:(
olvastam az AVP-t is...az meg egyenesen gigakirály volt: egy jakuza klánvezér fiát megöli egy Predator és ezért akarnak bosszút állni(wayland-Yutani:) fergeteges lett volna...de helyette valami barom isteneket csinált belőlük:(
2010.04.27 10:43:03BéLóg
Még egyszer leírom lassan, hogy más is ércse...
Az Élijen 3-ban Ripli méhében van az anyaszörny-utód. Ez nem kerülhetett oda arcratapadóból, mert az ARCRAtapadó, nem pináraszívó. A petézés után eleve megdöglik, azaz Ripli megtalálná a kabinjában, ha úgy lett volna. De nem találja meg. Sőt megröntgenezi magát a börtönbolygón, de mivel csak tüdős Élijent ismer, csak deréktól felfelé -- ami szoppantyú...
Valószínűleg volt a hajón pár arcratapadó, mert EGYIKÜK okozza a rövidzárlatot (közbe savasan megdöglik), egy viszont marad a kislánynál és rácuppan a rotweiler kutyára.
Azt eddig is tudtam, hogy vannak diszlexiás meg diszgráfiások, de hogy diszvideósok is ennyien, akik egy film jeleneteit nem képesek értelmes szekvenciába' végigkövetni, nem gondoltam.
Ripli "felcsinálására" szimplán SEMMILYEN magyarázat nincs, ami a film szempontjából tök mindegy, de egy normál logikát követő embernek már bosszantó.
Pláne hogy ez előre vetíti az Élijen -2, -1 halivúdi agyament baromságokat is.
(A csúcs ebben a szarakodásban a Highlander 2,3,4 volt egyébként. Na azokban jól látszott, mekkora gyökerek írnak szkrínpléjt)
2010.04.27 10:53:38salaxx
Kedves BéLóg,
mär a legeslö Alienben sem ott helyben döglött ra Kane arcara az arctamado, hanem böven elmaszott vmi villanyra vagy polcra vagy mire es mikor kerestek onnan pottyant le. Szoval sztem meg elmaszkal az 1 darabig....
2010.04.27 11:27:40BéLóg
Csakhogy, salaxx, Ripli egy LEZÁRT kabinban alukál. A rövidzárat okozó is éppen feszegetni próbálja a kiscsaj dobozát, ami nem megy (hogyan is nyitná fel?) és éppen az 'erőszakoskodása" miatt csapja agyon a fedél, kezd intenzíven savat eregetni, okoz tüzet, stb.
2010.04.27 11:38:18hasznavehetetlen régensherceg
.
2010.04.27 11:38:48hasznavehetetlen régensherceg
egyáltalán hogy kerültek tojások a sulacora?
az élien mama vitte a kis szatyorkájában, miközben a légüres térben kapaszkodott az űrhajóba?
2010.04.27 12:25:41NokedLee
Annó engem is nagyon zavart a harmadik rész eleje. Semmi logika nem volt benne. Legalább három tojásnak/arctámadónak kellett lennie a Sulaco-n, egy ugye Ripley-be petézett, egy a kislány kabinját akarta feltörni, egy pedig ugye a kutyát kapta el. Hogy kerültek oda? Régen olvastam már, de úgy emlékszem a könyvben arról volt szó, hogy a királynőnek van ugye a tojásrakó "csöve", amiben a tojások kifejlődnek. Ugye a második rész végén ezt Ripley szétlőtte, le is szakadt róla. Akkor honnan a tojások? Amúgy a film nem volt rossz, főleg a rendezői változat, csak ez a logikátlan folytatás rányomta a bélyeget.
2010.04.27 18:26:59salaxx
Kedves BÉLÓG,
snapshot: a 3. rész legelső másodpercei...Ripley inkubátora törött....mert ott mászott bele az arctámadó (miután széttörte az üveget, mint a kislányét is amit még mutatnak is
[url=http://kepfeltoltes.hu/view/100427/snapshot_dvd_00.02.56__2010.04.27_18.21.20__www.kepfeltoltes.hu_.jpg]
2010.04.27 18:43:39salaxx
egyébként én bevallom könyveket nem olvastam, de a filmeket rengetegszer láttam és nem is látom, hogy rajtad kívül is ezt vki ilyen biztosan állítaná, hogy a méhében van a queen. Ez könyvben volt? A filmben ez 1szersem hangzik el, a scannelésnél is látszik hogy mutatja a beleit, ott nem látnak semmit akkor elindulnak jóval felfele...a mellkasáig....és ott ahogy kívülről befele haladnak sztem egyértelműen a mellcsont és a bordák látszanak és az alatt növekszik az alien....simán mellkasban van ugyanúgy.
A végén pedig valóban jól láthatóan (a mozis változatban csak) a mellkasából robban ki.
2010.04.27 18:46:55salaxx
az egyetlen rejtély/logikátlanság valóban sztem a honnan hoztak tojást? bár azokat meg nem a királynő cipeli sztem. a 2 msáodik részben newt ébredésénél is volt ott 1 tojás ha jól emlékszem egy akkora folyosón ahova a királynő be sem fért volna. Szóval fene tudja....1 sima drone amíg bishop körözött a géppel meg ott lógott feltapasztotta :P
2010.04.27 20:05:20hasznavehetetlen régensherceg
bishop titokban továbbra is a véjlendet képviselte és pakolt pár tojást a leszállóegység rakterébe :D
riplit esetleg akkor is megtermékenyíthette az arctámadó, mikor az aliensben newt-tal bezárták őket a labor pihenőjébe őket. a lény kifejlődése testében sokkal több ideig tartott, mint normál esetben (talán azért mert királynő). a hibernálás alatt meg leállt a fejlődés értelemszerűen
:)
sztem scottnak a 2. és 3. rész közötti eseményekről kellene forgatni filmet, az sokakat érdekelne :D
2010.04.29 13:18:12Möff CAT
Igazából a 4. rész egy nagy hülyeség lett, Stephen Perry háromkötetes könyve még fullos volt, abból kellett volna megcsinálni a mozit, az ütött volna, mint Ali!
A 3. rész szerintem nem volt rossz, bár valóban csúsztattak itt-ott...:)
A legnagyobb gond az Alien-filmekkel, hogy a 2. részben megölik Vasquezt, ott cseszték el az egészet! (Ez persze csak az én véleményem, de nekem nagyon bejött azzal a kurva nagy Smartgunnal)
A 3D, ha jól megcsinálják, új kultuszt csinál kedvenc idegenünknek, figyeljétek meg!
2010.04.29 14:25:21sebi 280
Sziasztok!
Engem is mindig az zavart, hogy tudott a Sulacora kerülni a tojás? Az Alien mutter nem rakhatta, hisz Ripleyvel harcolt, meg szét lett lőve a potroha.
A Bishop féle elméletet is hibádzik. Max. a kompra rakhatta volna. Ez meg csak abban az időintervallumban történhetett, miután elhagyta a többieket és egy szűk csőben elkúszott valami terminálig. Vagy útközben talált tojást a csőben, nem valószínű, vagy a terminálnál. Ez sem lehetséges, hiszen a tojások és a mama a bázis egy másik pontján voltak.
Nekem az az érzésem, hogy az Alien 3 egyáltalán nem volt tervbe. Aztán valaki kitalálta hogy mégis folytatni kéne, viszont a 2-t olyan jól lezárták (mondván vége), hogy csak ilyen szerencsétlenül tudták megoldani. Márpedig nekem innentől kezdve nem tetszett se a 3, se a 4, mert én úgy vélem, hogy Ripley fertőzését a szörny által illő lett volna megmagyarázni, ha már a 3. rész lényegében erről szól. De mint írtam, szerintem ennél jobb ötletük nem volt a forgatókönyvíróknak.
2010.04.29 14:34:51sebi 280
Az előzményekben van ráció, pláne ha Scott rendezi, de Alien 5 nem kellene. Egyrészt Sigourney Weaver nélkül már nem lenne az ami, mint ahogy a Terminátor sem terminátor Svárci nélkül. A Predator folytatása az ok, mert ott a Predi a főszereplő, nem az emberi karakter, ellentétben az előző két sorozattal (jó a terminátor gép, de kívül ember). Ha meg folytatás, akkor azt csakis jó rendezővel szabad megejteni, mint ahogy egy előzményt is, ha már az addigiakat nem átlagos rendezők készítették. Valószínűleg a T3-T4 és az Alien 3-4 sem egy átlagos tucatfilm lett volna, ha Cameron vagy Scott rendezi őket (Cameron a T3-t pl. nem is így képzelte, de hát mások okosabbak voltak nála.)