James Cameron 3D-filmet forgat az indiánokról
2010.09.06. 12:52 - Hamlet
- Dredd lett a végleges címe a Dredd bíró remake-nek, amit Pete Travis, a 8 tanú rendezője forgat majd le 2012-ig. Új női főszereplőt is szerződtettek a filmhez: a 24 éves Olivia Thirlby lesz Dredd társa, a képregényben szőke pszionistának rajzolt Anderson bírőnő. 15 éve még Sylvester Stallone volt Mega City egyszemélyes járőre, ügyésze és kivégzőosztaga, az új verzióban Karl Urban lőheti halomra a bűnözőket és a mutánsokat. A remake állítólag sokkal közelebb áll majd az eredeti, John Wagner-féle sötét és durva neo-noir világhoz, mint a 95-ös film. A forgatás még 2010 utolsó hónapjaiban megkezdődik Dél-Afrikában, 45 millió dolláros büdzséből. (via movieweb)
- Ziyi Zhang lesz Mulan a kínaiak egyik kedvenc harcosnőjéből készülő élőszereplős mozifilmben, amit az Elemi ösztön operatőre Jan de Bont rendez. A forgatás még idén ősszel elkezdődik Sanghaj mellett, angol és kanadai koprodukcióban. A kínaiak egyébként már tavaly is forgattak egy Mulan-filmet, abban Wei Zhao volt a főszereplő. (via movieweb)
- James Cameron 3D-filmet forgat az amazonasi indiánokról. Igen, most lehetne poénkodni azon, hogy már az Avatar is térhatású indiános film volt, de a bevételi listák ura most tényleg a xikrin-kayapo törzs életét akarja 3D-kamerákkal felvenni. Az ősközösségben élő amazonasi indiánok sorsa egyébként valóban hasonló a na'vikéhoz: Brazília elnöke, Luiz Inacio Lula da Silva a múlt héten adta ki az engedélyt a Xingu folyón épülő duzzasztógát és a mellé tervezett vízerőmű megépítésére, ami 2011-től veszélyeztetni fogja a helyi törzsek szállásterületeit. (via movieweb)

Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész
Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész


Kommentek
2010.09.06 13:56:09Luighi
Hát én meg hogy kerültem ide!? ;-D
2010.09.06 14:11:25nemb arna
Olvasod a híreket.
2010.09.06 14:43:43Darkcomet
Negy ev mulva kerul majd bemutatasra James Cameron uj 3D-s filmje, amely 3D-ben mutatja be, hogyan forgatott 3D-s technologiaval 3D-s filmet az amazonasz kihalofelben levo indianjairol. :-)
Egyebkent a 'mester' most is biztosra megy, es ha esetleg az indianok elbujnanak elole, mar meg vannak a szineszek, akik elojatszanak, es mar csak a texturat kell rajukfesziteni, aztan blue box technikaval mar csak be kell aplikalni az egesz bandat a CGI-vel elkeszitett amazonaszi tajba. Koltsegvetes: 500 milliard, siker garantalt. :-D
2010.09.06 14:48:22Darkcomet
Ja igen. A bemutato utan 1 evvel majd a mozikba fog kerulni egy hosszabb valtozat, ami az USA koszivu cenzorai altal kivagot, mint egy masfelperces resszel lesz hosszabb, mely az amazonasz menti koszali pimpilik rejtett nemi eletet mutatja majd be.
2010.09.06 15:19:52xido
Elemi ösztön operatőre..azért lehetett volna úgy is írni,hogy a Féktelenül és a Twister rendezője:))
2010.09.06 16:25:35Hamlet
Persze, meg Antal Nimródot is lehetne a Machete mellékszereplőjeként emlegetni. ;)
Szerinted ha valaki rendez 5 filmet, 53 másik alatt meg végig a kamera mögött ül, akkor mit ír a névjegykártyájára, Directort vagy Director of Photographyt?