Jessica Alba mégis pucér a Machetében?

2010.10.21. 16:33 - Hamlet

A Gawker reményt adott mára: kiderült, hogy a filmes meztelenkedés mégsincs végveszélyben. A blog előtúrta azt a két képet, amin Jessica Alba a szeptember 3-tól mozikban futó Machete zuhanyzójelenetében meztelenül áll, és a másikat, ami állítólag a forgatáson készült a sztreccsmelltartóban és bugyiban álló színésznőről.

A legújabb összeesküvés-elméletek szerint viszont pont, hogy az alsónemű lett utólag a képre photosopolva (ráadásul a melltartó elég amatőr módon), nehogy a 29 éves anyuka ellentmondásba keveredjen egy korábbi interjúval, amiben kijelentette: "Soha sem forgattam meztelen jelenetet. Játszottam már szexi ruhákban, de még soha sem fordult elő, hogy ledobtam volna magamról mindent." Várjuk photoshop-mágus olvasóink véleményét.

albanudefake440

Újabb cikkünk ebben a témában:

A Machete az Expendablesnél is jobb - 2010.11.24.
A kőarcú Danny Trejo végre főszereplő, és még Jessica Alba is összejön neki az év akciófilmjében.

Kommentek

  • 2010.10.21 16:40:53Fortisszima Fingusz

    Első

    Sunáznám :)

  • 2010.10.21 16:50:17hadada

    Második.
    Én meg téged sunáználak, feltéve hogy a sunázás azt jelenti hogy baltásgyilkos módjára ici pici kis darabkákra vagdoslak föl. ÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁÁ

  • 2010.10.21 17:08:14KCL

    a melltartó alja, olyan mintha rajzolva lenne.. tényleg.. vagy nem?

  • 2010.10.21 17:13:21www.Bisex.hu

    nagyon cool a csaj

  • 2010.10.21 17:19:09Tabby

    A jobb oldali (filmbeli) kép tűnik módosítottnak. Jól látszik, hogy a hasikóból is levettek (a háttérben lévő felső fehér dobozt kell nézni).

  • 2010.10.21 17:19:43üvöltő dervis

    hát nem tudom, jó nő JA, de a képen ruhában és anélkül is olyan furcsa a kép, az alsó és a felsőtest elüt egymástól. A melle meg műtöttnek néz ki, pedig nem hinném, hogy az.

  • 2010.10.21 17:23:32Dinsdale Piranha

    Ezek szerint nem láttátok még a Machetét. A jobb oldali az igazi, tényleg meztelenül zuhanyzik.

  • 2010.10.21 17:28:06我鳥你

    FAKE!! mindkettő!!!

  • 2010.10.21 17:30:02Hamlet

    Dinsdale Piranha,
    attól függetlenül, hogy a filmben meztelen, még nyugodtan állíthatják azt, hogy a pucér Jessica csak CGI. Vagy azt, hogy a ruhás Jessica a photoshop.
    :)

  • 2010.10.21 17:31:54Cangooroo

    Lol én a Gwaker-es kommenteken röhögök:
    "This is the catholic way of being naked."

    "Too bad they couldn't digitally add actressin' skills! Heyyyyyy!"

  • 2010.10.21 17:41:02üvöltő dervis

    Dinsdale Piranha

    Ja, mert azt nyilatkozta, hogy így volt. Mármint, hogy a meztelen jeleneteket ruhában vették fel.
    Az igazat meg csak a jóisten tudja. :)

  • 2010.10.21 17:43:55prometheus_X

    A jobboldali képen egy jókora szakaszon jól kivehető az elmaszatolás. Szerintem a melltartót is leretusálták róla, A mell erősen árnyékos tájékán is látszik a sötét részen a módosítás.

    El kell keserítsek mindenkit: a jobboldaliba nyúltak bele :(

  • 2010.10.21 17:44:42prometheus_X

    A jobboldali képen egy jókora szakaszon jól kivehető az elmaszatolás. ---- alhasnál (ez kimaradt).

  • 2010.10.21 17:56:43nyiak

    mindkettő módosított:
    Az első az eredeti fotó, amire utólag tettek fehérneműt
    A másodikon a hasnál és a mellnél nyúltak látványosan bele

  • 2010.10.21 17:56:52Hamlet

    prometheus_X,
    jaj, hogy lehetne ennél is egyszerűbben leírni? :)

    Igen, a jobboldali fotóbolt-kép. De a mellérakott baloldali is, mivel elég fura a melltartó résznél. Az új összeesküvés-elmélet szerint Alba mégis meztelen volt a forgatáson, DE mivel jólnevelt katolikus családból származik, photosoppoltak neki egy ruhás "előtte" és egy szándékosan gagyi, ruhátlan "utána" képet is.
    ;)

  • 2010.10.21 17:57:34Hamlet

    nyiak,
    így van.

  • 2010.10.21 18:10:57szomorutojas

    szerintem nem is játszik a filmben, csak odafotosoppolták

  • 2010.10.21 18:13:14samba pa ti

    gyönyörű a lány,úgyhogy teljesen mindegy.

  • 2010.10.21 18:50:29Palkovicsné

    nem tök mind 1 ? soha sem sunázzátok meg, ennyi...

  • 2010.10.21 18:52:14Giggsy

    Szerintem a melltartó eléggé fotóboltnak tűnik, de a bugyi nem. Függetlenül ettől én hülyeségnek tartanám meztelenül felvenni a felvételt és utána elterjeszteni, hogy csak fake. Ami pedig a melltartó odaretusálása ellen szól az az, hogy szerintem egyszerűbb lett volna lefényképezni melltartóban és meztelenül is ugyanabban a pózban, mint utólag odatenni. Tényleg kamunak tűnik a melltartó, de láttam már olyan képet amin valami kamunak tűnt és mégsem volt az. Szerintem soha nem fogjuk megtudni...

  • 2010.10.21 19:03:49gabest1

    Először leszedték róla, aztán vissza. Mind a kettő FAKE!

  • 2010.10.21 19:16:33forexfelix

    Bizony tényleg nagyon eredeti hogy egy színésznő meztelen egy zuhanyzó jelenetben, biztos nem vetkőzött le, sose bocsájtaná meg neki a közvélemény :)

  • 2010.10.21 19:28:52SzőröstalpúJeti

    Én is sunáznám, ha feldaraboltok, és soha nem sunázhatom meg, akkor is.

  • 2010.10.21 19:55:21PerverzTata

    Eredetileg egy elefánt nyúlt fel a fára egy gyümölcsért, de a fát zuhanyzóra az elefántot albára cserélték. CGI rulz... Mellesleg szarom le mit csináltak, jól néz ki meztelenül :)

  • 2010.10.21 20:03:24rondakutya

    Egy ilyen rossz minőségű fotómontázsról (már ebben is benne van, hogy mindkét kép beavatkozáson esett át) nem lehet megmondani, ha esetleg valamelyiket manipulálták. Ehhez kéne mindkét kép eredeti minőségben.
    Véleményem szerint mindkét felvétel eredeti és nem photoshoppolták. Legalábbis nem a ruhadarabot.

  • 2010.10.21 20:29:32Johnnyboy

    há még a víz sem ugyanabban a szögben gyün he! szerintem ez nem is ugyanaz a nő! nem is ugyanaz a film :)

  • 2010.10.21 20:31:44ezt találtam

    gyerekek, a nyelvtanárnő (The Sleeping Dictionary) című film? tök pucér benne, mi ez a katolikus hülyeség..

  • 2010.10.21 21:23:38rakottkrumpli

    Ha szakembert kérdeztek, az első a jobb oldali, csak Tarantino fejét lecserélték Jessicára, majd becsomagolták a ruhába.

  • 2010.10.21 21:28:18fagzal

    Kétszer vették fel a jelenet, az egyiken pucér és ráretusálták a fehérneműt, a másikon fehérneműben és leretusálták róla, majd bezárt borítékba tették a két képet, és lelőtték az egyetlen embert, aki tudta, melyik melyik, így toltak ki velünk. Nem lennék a helyünkben!

  • 2010.10.21 22:00:58Chevallier

    tuti kétszer vették fel, biztosan a korhatárbesorolás miatt :)))))))
    a baloldali a mozis verzió, amit gyerekek is nézhetnek (mert ugyen nincs benne cickó), a jobboldali pedig a Director's Cut, amit majd 8 perc plusz kökemény pornó jelenettel (amiben Danny Trejo a börtönös tapasztalatai alapján 3D-ben húzza karóba az összes lúvnyát) limitált kópiával kerül majd mozikba néhány hónap múlva. Késöbb pedig az aranydobozos Deluxe DVD kiadványon 12 órás extra anyaggal mutatják be a két változat keletkezési körülményeit... ;)

  • 2010.10.22 00:11:35ogre1019

    Szavazást neki! A nagy számok törvénye úgy is megmutatja, mi a valóság! Én is kiváncsi vagyok rá!

  • 2010.10.22 00:46:13Giggsy

    ezt találtam: a Nyelvtanárnőben testdublőre volt, ez köztudott. Nézd meg, egy vágókép sincs ahol a melle és a feje egyszerre látszik.
    Ami pedig a Machete-ben való meztelenkedést illeti, tényleg nem igazán látom be, hogy mi értelme lenne azt mondani, hogy nem volt pucér, ha az lett volna. A film keresztényi értékeihez nem tesz hozzá, hisz a sztori szerint meztelen, nameg ismerve Rodriguez bátyánkat valószínűleg nincs túl sok felebaráti érzés a filmben. Szóval, hogy Jessica meztelen volt vagy sem, az kizárólag az ő lelkiismeretén segít, más szempontból hangyafasznyit sem számít.

  • 2010.10.22 01:08:16hmmmovo

    a jobboldali a módosított. a hason, a mell árnyékán de még a csípőjén is látszik.

  • 2010.10.22 01:32:18dravenova

    Jahh, a baloldalin meg nem látszik semmi, ugye? nyiak mondja jól

  • 2010.10.22 07:38:31Teglus

    Szerintem David Hasselhof szerepel a filmben, Jessica-t csak odapfotosoppolták. :))

  • 2010.10.22 07:39:01implode

    Mindkettő photoshop. Volt rajta bugyi eredetileg. De egyik képen raktak rá melltartót is, másikon meg a bugyit varázsolták le.


    ilyet készíteni képen kb 5perc. mozgóképen picit több. De egy szakértőnek ez csak bemelegítés.

    a melltartó érdekes módon pont olyan formájú mint a mell. (melltartó területét kijelölték, mellről a színt levették, exposure-on mahináltak kicsit, mellbimbót kiradirozták, plusz kicsi élt -ruhaszegély- raktak és kész.)

  • 2010.10.22 08:20:07na és akkor ?

    Mind a kettő FAKE .
    Szíj Melindával sorgatták a jelenetet .
    Jessy lett oda PhotoShopolva .

  • 2010.10.22 09:11:35KoBold72

    Megy a habverés ezerrel!

  • 2010.10.22 09:15:03ostván

    Szinte biztos, hogy mindkét kép manipulált. A baloldalin furcsa a melltartó. Mivel széles a hátsó pántja, olyannak tűnik, aminek nincsen csattja, hanem elasztikus anyagú az egész. Az ilyen anyag viszont nem tudja oldalt a mell konkáv ívét követni (ahhoz merevítő-betétekkel szerelt ruhadarab kell). Tehát itt a ruhátlan testre festettek (PS-al) melltartót. A bugyi lehet valódi (talán). Mindkét képen érthetetlen a hát megvilágítása. A fény és az árnyék elhelyezkedése természetellenes. Felvetődik bennem, hogy több képből rakták össze mindkettőt.
    A jobboldali képen az alakot több helyen megfaragták, hogy jobban megfeleljen az "ideális nő" elvárásnak.
    Azonkívül mindkét kép minősége annyira le van rontva, hogy pontos vizsgálatot senki sem tudjon végezni.

  • 2010.10.22 09:50:28Cook kapitány

    Bugyi tutti rajta volt, de a melltartó szerintem nem. A bugyinál a meztelen kép tűnik módosítottnak, a fenék alsó részénél más az árnyék, mint a bugyis képen ill. a bal combjának ez elülső része furán elnagyolt, míg a melltartós képen a melltartón az árnyékok nem elég sötétek, az gyanús.

    Érdekes még, hogy a meztelen képen hozzányúltak a hasához is, kicsit lefaragtak belőle.

  • 2010.10.22 10:02:03pantomimló

    Ez miért számít, hiszen amit a felvételen látsz alapból nem a valóság csak képek sorozata, így teljesen mindegy, hogy digitális kialakított meztelen felület van-e ott vagy csak digitálisan rögzített... nem értem miért lovagolnak folyton ezen a témán egyik csaj melle olyan mint egy másiké, a net egyébként is tele van pornóval ez manapság már teljesen érdektelen

  • 2010.10.22 10:03:47teddyde

    Bugyiban, melltartóban, de még usankában is sunáznám!

  • 2010.10.22 10:05:12teddyde

    Amúgy meg inkább nézzetek nem fotosoppos bikinis képet Alba kisasszonyról[link]

  • 2010.10.22 10:41:03stuccer

    nem tom, de nekem MINDKÉT kép fotosoppnak tűnik. a melltartós is meg a melle is olyan fura.
    s+

  • 2010.10.22 10:47:05guerillero

    nekem mindegy, csak ne fürgyön le

  • 2010.10.22 10:49:31m.logic

    Tegnap láttam a filmet, hogy milyen gusztustalan volt, hogy a sok bombázó csaj mind ezt az ocsmány Danny Trejot nyalják.

  • 2010.10.22 10:55:45nitro1

    Tökmindegy, melyik eredeti vagy nem, egyiken se látszik semmi érdekes, ez a lényeg.

  • 2010.10.22 11:53:07ehhh

    Az mondjuk gyanús, hogy a filmben egy állóképet forgatnak, amit ugyebár sokkal könnyebb szépen megfotosopozni, mint egy mozgót.

  • 2010.10.22 12:17:04balfék

    Nem tudom a delikvens szempontjából(J.A.) nem mindegy, hogy igazi-e, vagy Photoshopos, a lényeg bevállalta, hogy filmben úgy nézzen ki , mintha meztelen volna. Ettől semmivel nem lett erkölcsösebb, csak jó katolikus módjára álszent.

  • 2010.10.22 13:14:12Rézfánfütyülő fűzangyal

    balfék bemondta a tutit! És milyen igaza van!
    Szólt még valaki?

  • 2010.10.22 19:35:28mindenhova

    A dátum 2003. Miről beszélünk 2010-ben?
    [link]

  • 2010.10.27 10:18:41Avatar22

    JA honlapján azt olvastam, hogy a jobb oldali CGI, és a bal oldali az eredeti. A jelenetben fehérneműt visel, csak lekopírozták róla. Ez a cikk csak mindent összezavar, a bulvármédia újabb kavarása. Jellemző! Ők aztán tudják!

    A nyelvtanárnőben dublőre volt, ez tény!

  • 2010.11.24 14:06:54ZöPö (inda)

    Mindkettő retusált, az én szavazatom szerint. A bal oldalin a melltartó, a jobb oldalin a has buktatja le a fotosopot.

    Szerintem csak bugyi volt rajta, J.A. ennyit vállalt be / ezt tudták kifizetni.

  • 2010.11.24 14:08:16ZöPö (inda)

    @m.logic: vigyázz a szádra, a rossz mexikóival b*szakodsz! :-))))))

  • 2010.11.27 09:22:22T. Norbert

    Az eszetekbe se jut, hogy a jobboldali az eredeti, a balodali pedig a manipulált, és a hasát photosoppal megnövelték?

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés