Pandora, Gabriella
6 °C
15 °C

Melyik az 5 legjobb Disney-rajzfilm?

2011.07.10. 11:01

A héten került mozikba a Disney legújabb, hagyományos technikával készült animációs filmje, a Micimackó. Sajnos rövidebb és unalmasabb lett a régi Disney-meséknél, és mivel már az Aranyhaj-kritika után is sok dühös olvasói levelet kaptunk, miszerint nem tudjuk, milyen a jó rajzfilm, most a Disney-stúdió berkein belül mutatjuk meg. Szavazzanak! Kimaradt a kedvence? Írjon új listát a kommentekben!

1. Hófehérke és a hét törpe (1937)

Hiába 74 éves a Hófehérke, és hiába van tele áriázó madarakkal, egyszerűen nem lehet megunni Kuka bénázásait, és azt, ahogy a keményen melózó törpék divatot teremtettek a kötelező Disney-dalbetétekkel. A magas giccsfaktort a készítők az eredeti Grimm-mese horrorisztikus elemeinek átmentésével ellensúlyozták. A gonosz királynő alkimista műhelye akár a 30-as évek Drakula- és Frankenstein-filmjeiben is megállná a helyét díszletként: mindenhol koponyák és patkányok vicsorognak, és külön polcon sorakoznak a feketemágia meg a méregkeverés kódexei.

A korai Disney-rajzfilmek egyébként óriási hatással voltak Tezuka Oszamurára, minden manga és anime ősapjára, ezért van még ma is Bambit idéző őzikeszeme minden japán popkulturális ikonnak Astro Boy-tól Songokuig. Hitlerről is köztudott, hogy lelkes Disney-rajongó volt. A náci vezérkarnak többször is levetítette Hófehérkét, és berendelt a német rajzfilmesektől egy még látványosabb, egész estés animációs filmet, ami végül sosem készült el (ezt a témát a Hitler Miki egér-ábrándjai című dokumentumfilm részletesen is körüljárja).

2. A dzsungel könyve (1967)

A dzsungel könyve a fülbemászó dalokban és vicces mellékszereplőkben tobzódó, profi Disney-mesék iskolapéldája. A Kiplingtől vett alapkonfliktus később többször is visszaköszön a Disney-klasszikusokban az Aladdintól a Herkulesig: a gyámoltalan főhőst két vicces sidekick (az aggódós Bagira és a laza, de felelőtlen Balu) készíti fel a főgonosz és annak lúzer segédje (Sír Kán, a tigris, és Ká, a kígyó) elleni harcra, és mellékesen az életre is, hogy a vége főcím előtt övé lehessen a nő. A jellemfejlődést príma jazz számok és vicces táncok mutatják be: Terry Gilkyson és Sherman-testvérek musicaleket idéző dalai annyira jól sikerültek, hogy még Louis Armstrong is örömmel játszotta a koncertjein (tegyük hozzá gyorsan, hogy Csákányi László Egy-két jó falat-dala sokkal jobb lett, mint az eredeti Bare Necessities).

Érdekesség, hogy a rajzfilmhez először a Beatles írt volna zenét, és ők lettek volna a keselyűcsapat hangja is, de végül csak Lajcsi király gombafrizurás majmai idézték meg a beatkorszakot. A rendező, Wolfgang Reitherman később két népszerű karaktert is átmentett a Disney 1973-as Robin Hood rajzfilmjébe: Balu Little Johnként tért vissza, a Ká-hasonmás kígyót, Sir Hisst ebben is egy gonosz nagymacskája terrorizálta, Lajcsi és Balu táncát pedig a Phony King of England című bulijelenetben hasznosította újra. A dzsungel könyve volt egyébként az utolsó egész estés rajzfilm, aminek a munkálatait a 66-ban elhunyt Walt Disney még személyesen felügyelte producerként.

3. Aladdin (1992)

A Disney-főnökök mindig is szerették vicces-kardozós kalandfilmekké konvertálni a klasszikus meséket. Jeffrey Katzenberg (a későbbi Dreamworks-alapító) már 88-ban zöld utat adott Howard Ashman zeneszerzőnek egy Aladdin és a csodalámpa-musicalhez, de a Kis hableány író-rendezői, Ron Clements és John Musker csak 91-re készültek el a forgatókönyvvel. Katzenbergnek nem tetszett a végeredmény, ezért a Ted Elliott-Terry Rossio párossal turbóztatta fel a sztorit (ők futottak be később sztárkarriert a Karib-tenger kalózaival), amiben a Disney-filmek szokásos receptje szerint a bénácska főhős (Aladdin) az extrém vicces segítőtársaival (Dzsini és Abu) legyőzi az aktuális gonoszt, Jafart, és így már elnyerheti a hőn áhított hercegnő kezét.

Az Aladdin keleties zenéje gyönyörűen megidézi az Ezeregy éjszaka meséit, de a Disney-kreatívoknak nem volt elég ennyi: gátlástalanul telerakták a filmet olyan anakronisztikus musical-jelenetekkel, amiknek semmi köze sem volt az arab mondavilághoz. Bár a legemlékezetesebb dal egyértelműen Dzsini zseniális revütánca, a pszichedelikus látványvilággal megtámogatott Friend Like Me, Howard Ashman nem kapott érte Oscart. Alan Menken viszont kettőt is bezsebelt legjobb zene és legjobb betétdal kategóriában (utóbbin a Whole New World dalszövegírójával, Tim Rice-szal osztozott).

4. Az oroszlánkirály (1994)

A Disney az Aladdin sikere után a rajzfilm egyik forgatókönyvírójára, Roger Allersre bízott egy korábbi ötletet, a King of the Jungle-t, ami a szavannákról az őserdőbe keveredő oroszlánkölyökről szólt volna. Ehhez összesen 29 forgatókönyvíró kalapált további ötleteket az egyiptomi mitológiából és Shakespeare Hamletjéből, hogy végül kibontakozzon egy grandiózus királydráma: a gonosz tónkövetelő testvér (Seth/Claudius/Zordon) megöli bátyját, a jóságos uralkodót (Osiris/Hamlet apja/Mufasa), és száműzi a herceget (Horus/Hamlet/Simba), aki azonban visszatér és bosszút áll. Természetesen a kötelező, vicces Disney-mellékszereplők sem maradhattak ki: a főhőst a két közönségkedvenc karakter, Timon és Pumba, és persze a szerelme, Nala segíti, míg a főgonosz Zordont ütődött hiénák szolgálják, akik néha nácikként menetelnek.

Az Oroszlánkirály minden idők egyik legjobb Disney-dalaival nyűgözte le a nézőket, ami nem csoda, hiszen olyan nagyágyúk dolgoztak a zenén, mint Hans Zimmer, Elton John és az Aladdin veterán dalszövegírója, Tim Rice. Természetesen mindhárman Oscart kaptak legjobb filmzene illetve betétdal kategóriákban (utóbbit az Érzed már a szív szavát nyerte, pedig a Hakuna Matata is esélyes volt), de mindenképpen meg kell említeni Elton John zenész barátját, a johannesburgi Lebo M.-et, aki az afrikai dallam- és látványvilágot csempészte bele ebbe az ezerszer is újranézhető mesébe.

5. Herkules (1997)

A Herkulest a Disney-csapat már az Oroszlánkirály bemutatójának évében, 1994-ben elkezdte rajzolni. A rendezést az Aladdinnal befutott Ron Clements-John Musker párosra bízta a stúdió, akik most sem okoztak csalódást, és összehozták az egyik legdinamikusabb, és legtöbb szexuális töltetű poént ("Lesd meg este, mert a teste istenien fest" és társai) felvonultató Disney-musicalt. A forgatókönyvírók ezúttal a görög-római mitológiából merítettek, de csak nyomokban hagyták meg az eredeti Héraklész-sztorit: Herkulest már nem a félrekúró Zeusz házsártos felesége, Héra akarja elveszejteni, hanem az Olümposz aranytrónusára áhítozó, alvilági isten, Hádész (aki eredetelieg James Woods hangján szólalt meg, de Kulka János még nála is jobb a magyar verzióban).

Hádésszal megszületett a Disney-mesék legcoolabb gonosza. Félelmetesen ördögi, de mellé cinikus és önironikus is tud lenni, főleg amikor a két démonszolgája Bambi-szemű, daloló állatka alakjában settenkedik, és megveszik a Disney-merchandise leggagyibb gumipapucsait is. Az rajzolók gyökeresen szakítottak a stúdió kötelező egyendizájnjával, és a görög vázák nyomán karikatúrába hajló, torz figurákat alkottak (Andreas Deja, a régi Disney-főgonoszok vezető animátora belsős poénként még Zordont is belecsempészte abba a jelenetbe, ahol Herkules egy legyőzött oroszlán bőrével feszít). Az Oscar-halmozó Alan Menken kísérőzenéje pedig a görög világtól teljesen stílusidegen gospel lett, ami az őrült tempójával és kétértelmű szövegeivel tökéletesen illik a Herkules hagyományokat felrúgó extrémizmusához. Eredetileg olyan híres afroamerikai énekesnők alakították a narrátor múzsákat, mint a Tony-díjas LaChanze vagy a Brodway-veterán Roz Ryan, viszont a magyar változat lányai (Tunyogi Bernadett, Tisza Bea, Fehér Adrienn, Náray Erika és Janza Kata) még náluk is jobbak, nem csoda, hogy még 10 évvel lésőbb is felléptek a Herkules a sztár című dallal.